BZS1000

2016 indul

2016.01.16. 20:51

CX OB Kőbányai Bringapark

2016.01.10.

Bajnoki mez, öröm és boldogság. Kategória I. hely, futam abszolút 3. hely.

Az előző napi pályabejárás tapasztalata szertefoszlott, hiszen az éjszakai esőzés átalakította a pálya nyomvonalát, állagát és paramétereit. A bemelegítéshez képest is változott kicsit a nyomvonal, úgyhogy az első körben szembesültünk az új dolgokkal. Nem okozott gondot, hiszen az erdőben is sok új elem van egy-eyg versenyen amit meg kell oldani. A pályán előzni lehet, de ha sokat vacakolsz akkor az eleje megugorhat, ezért a rajtnál furakodósra vettem a figurát, ami később kamatozott is. A tülekedést megúsztuk, a lassan haladókat gyorsan megkerültük az elején, még az első lépcső illetve lépcsőnek hívott meredek töltésszerű rézsű előtt. Ez kb 5-6 méter magas lehetett és szerény becslésem alapján 45 fokor meredekségű. csak akkor volt esélyed feltekerni rá, ha előtte lendületet vettél. Ha nem akkor itt kapásból kaptál 10 másodpercet. Itt agresszívan kellett előzni, nem baj néha kell az is. Ne csak mindíg velem agresszívoskodjanak:) A töltés tetején már a harmadik helyen tekertem SB pulzuson Erik és Balázs megúszva... Úgyhogy innen gyaokorlatilag egyedül kellett haladnom úgy, hogy senki ne érhessen fel rám. A pálya msaras csúszós volt, alattomos jégkásával a sárban, helyenként jégbordákkal és a sárban elbújó gyökerekkel. Estek keltek az emberek. Volt egy nagy domb, amit nem tudtunk kitekerni se mi se az elit, itt gyors leszállás, majd fent ügyes becsatolás, hogy a lezúdulásnál stabilan tudj a bringán állni. Húzós jobbos visszafordító, majd egyes akadály aztán a legmeredekebb rövid mászás. Fentről egy veszélyesen gyors rézsűn való legurulás következett, sodort, csúszott mászott de megoldható volt. Aztán kis liget tócsákkal fákkal aztán a leghoszabb kaptató, amit kiállva abszolváltam, mert itt lehetett sokat bukni, ha rövid áttétellel küzdöttél fel. A dombra újra felérvén jobb hajtű és egy totál szívás rézsűn hosszan oldalazva le. Itt volt a legtöbb elvérzés. Nagyon fontos volt, hogy első fék TABU, hátsó csak finoman, hegyláb kioldva az egyensúlypzáshoz és súlypont hátul. Aztán amikor beforgott eléggé a kerék és ez adott némi stabilitást, akkor vérmérsékletnek és bevállalós faktornak megfelelően becsatolás, nagytányér és veretés a dombról lefelé, hogy a pump-track-hez már fénysebességgel érj. Fás szakasz gyökerekkel jéggel majd tócsákon átúszás és végül egy nagyon meredek, de csak vagy 2 méter magas homokfalon felcsapatás és kanyar a gokart ringre, hogy kezdődhessen egy új kör. A második körben már volt annyi előnyöm, hogy aza szfalton hagyjam a felesleges laktátot véremből és immár a "normál" versenytempóban VO2-n folytassam a melót, illetve az élvezkedést, mert mindkettő volt egyszerre.

A tudat, hogy elöl vagyok feltüzelt, nem kellett 100%-on mennem így figyelhettem maxon a technikára. Nem is volt semmi probléma. Ezzel a megnyugtató előnnyel is tudtam tartani a viszonylag jó tempót, ami mint a végén kiderült D. Dávid büntetlen eléletű Decatlonos fiatal tempójához közeli volt. Büszke is vagyok rá. A végjátékban, az utolsó előtti körben a hobby kategória első helyezett versenyzője a gokart szekció után feljött egészen közel, így meg kellett nyomnom kicsit. Bevallom be is szartam, hogy vajon lesz-e erőm küzdeni vele a végén.Dávid kb egy perccel mögöttem jött, végig figyeltem, hogy lesz -e ereje támadni. A hobbista fiú a technikás szakasz során "sajnos" nagyon lemaradt, így egyedül kellett begurulnom a célba, de a verseny alatti leggyorsabb körömmel. Bemondták, hogy én vagyok a M3 Bajnok, nagyon boldog voltam és vagyok még most is. Aranyoasi Peti odajött és kérdezte, hogy akkor most jár neked BAjnoki mez? Jár! Nagyon szép is a mez, pont jó rám, bár nem hinném, hogy viselem valaha. Bekeretezem és megy a falra:)

Felöltöttük a Bajnokoknak járó mezt, felálltunk a dobogóra, meghallgattuk a himnuszt és irány haza.

 

 

A versenyre egy kőkemény WATT alapú szuperkompenzációs edzésel ksészültünk Áronnal ami bevált. Kell a Wattmérés a kinti bringára is! Spórolás, gyűjtögetés indul.


A bejegyzés trackback címe:

https://bzs1000.blog.hu/api/trackback/id/tr78278482

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

snatch_ · http://futas.asroma.hu 2016.02.08. 12:26:53

Huhh, gratulálok az eredményhez!
Azért a Te méreteiddel nyugodtan furakodhatnál, simán ledöntesz pár arcot a bringáról :) ;)
süti beállítások módosítása