BZS1000

Tereptriatlon OB Bánk

2017.06.22. 12:07

Bánk, ahogyan a montis látta.

 

1200 tavi úszás-32 km monti- 6km hegyi futás

Idei harmadik OB szereplésem. Első volt a CX bajnoki, második a múlt heti Monti Bajnoki és most a terep triatlon bajnoki cím védésén volt a sor.

A harmadik nem jött össze:(

Kezdjük az elején.
A CRK bajnoki cím után ezt egyfajta csokiversenynek tekintettem, nem tettem magamra nagy nyomást, de úgy mentem oda, hogy kettős célom van. Egyrészt megvédeni a bajnoki címet, másrészt a legjobb montis időt produkálni a teljes mezőnyben.
Jó volt a rávezető hét, finoman, de okosan edzettem, jégszauna is befigyelt, hiszen eddig mindíg jót tett versenyek előtt. De jó lenne minden edzés után...

Népes csapattal neveztünk, 7 fővel szerettünk volna rajthoz állni a ViniBike-ból.
Különböző okokból ez meghiusúlt, maradtunk öten. Biczó Judit, Pakscha Veronika, Kovács Szilárd , Stevanyik Bebe és jómagam.Családommal előző nap érkeztünk, hogy a helyszínt be tudjam járni még egyszer. Este terveztem a rajtszámok átvételét is.Tengerszem panzió, tiszta, olcsó és jó az ellátás.Bent aludhatott a bicajom velem a szobában.

A pályabejárás jó volt, belőttem a tempót és láttam, hogy a győztes idő 1.20 és 1.30 között lesz, ami a monti 32 kilijét illeti. A pálya 2db 16 kilis körből állt. Mondhatni könnyű pálya volt, de ezt csak a montis szemével láttam így:) A többiek kegyetlennek titulálták. Nem volt vészes. Volt laza emelkedő erdőben, volt gyors lejtő, ahol hatvan fölött mentünk, volt murvás sodrós lejtő és egyeseknek volt szakadék és csalánerdő is:).
Ami a rendezést illeti, hát OB ide, szövetségi jelenlét oda, mondjuk ki, maradt benne tartalék! Sőt, nem akarom megsérteni a rendezőgárdát , de sajnos minden .... volt.
A rajtszámfelvétel szombaton meghiúsult, a tésztaparty elmaradt, szombaton úgy ahogy volt minden elmaradt. Nem volt kijelölve az úszópálya, nem volt kijelölve a futópálya, nem volt kész a bringapálya jelölése is csak estére. Ha nem lettem volna egy hete ott, tuti eltévedek.

Ok, nem baj, no para. Majd holnap reggel korán kelnek és megcsinálják. Nem tették. Inkább mindent későbbre halasztottak egy óráva.

Hatalmas sor állt a rajtszámátvételnél, akkor nyírkáltak, szabdaltak minden eszközt, nagy volt a fejetlenség. Beálltam segíteni, ahogy kell, vágtam a startszámokat, segítettem amiben kellett, hogy legalább rám ne kelljen várni, illetve amíg felveszem mindannyiunk csomagját, ne tartsam fel a sort. Senki nem tudott semmit, illetve mindenki tudott valamit:) Nem volt jó a kommunikáció.

Sokat várakoztunk a bedepózásra, de eltöltöttük az időt a társakkal akik közben megérkeztek. Juditnak, Roninak állítottam a bicaján, ahol kellett, hintőporoztunk és vazelineztünk a depózás előtt. Igazán élvezetes a triatlonos előkészület. Sok dologra kell figyelni. Pl ha bedepózol akkor onnantól nincs bringád, nincs futócipőd. Melegíts be!:) kell még egy futócipő, hoppá. Nem ért meglepetés, átgondoltam a versenyt előre, gondolataimat meg is osztottam Bebével akinek ez volt élete első ilyen versenye. Meg is hálálta, verseny után elhúzott mint a vadlibák, meg sem várta az eredményhírdetést:) pedig kiszólították a negyedik helye méltatására...

Szóval verseny. A helyszín festői. A Bánk település közepén található tengerszem és környéke. Az úszás a tóban egy kétkörös pályán, amitől nagyon féltem, hiszen nulla métert úsztam idén. Nem baj, kapok 10 percet és ledolgozom a montiban. Gondoltam. A futópályáról semmit nem tudtam, hiszen előző nap semmi nem volt kitűzve belőle. Azt hallottam, hogy elején szint, aztán semmi és vége. Ehhez képest... Na majd mesélek, ha odaérünk.

Először bedepó. Elhelyeztük a cuccokat, elgyakoroltuk fejben, mit, mikor, hová teszünk, veszünk stb. Aztán bemelegítés futással.

Annyira el voltam foglalva a bemelegítéssel, hogy mikor megkérdeztem hány óra van, kiderült, hogy 5 perc a startig, én meg a tó másik partján vagyok. Futás. Odaértem, természetsen még negyedóra halsztás, de most éppen jól jött. Azt kérdezte valaki, milyen a víz, mondom nem tudom, nem voltam vízben ,ez ami rajtam van ízzadtság. Bringás ruhában terveztem az egész versenyt. Na végre bementünk a vízbe. Nem volt hideg, sőt pont nekem való volt. Lassan eldudálták a startot és nekilódultunk. Az elejében nagy a tülekedés mindíg, de most nem siettem, a túlélés volt a célom. Nem elsavazni az elejét, nem nyelni a habokból, csak a lehető legerősebb, de végig bírható tempóban leúszni az 1200 métert. Hamar kialakultak az erőviszonyok, ki-ki megtalálta párját. Én is. Volt egy csóka kb. olyan erőben volt mint én, együtt mentünk végig. Mindketten úgy csináltuk, hogy gyorsban nyomtuk, amíg nem ment nagyon fel a pulzus, akkor aztán pár tempó mell és így tovább. Nem is volt gáz, mondhatni kellemes meglepetés volt, hogy fájós vállakkal, edzés nélkül, vsizonylag jó helyen jöttem ki a vízből. 25 perc alatt úsztam le a távot, ezt a legjobb úszó 18 perc alatt teljesítette. 7 perc az abszolút elsőtől nem is olyan rossz. Vidáman futottam a depóba, hiszen ott várt a montim, és tudtam, hogy kurvajók leszünk. Szilárd előttem 4 perccel jött ki a vízből, jó úszó, ez papírforma volt.

Felvettem a bringát és usgyi utánuk. 2.5 kilométernél már 10 embert megfogtam és folytattam tovább az előzéseket. Szilárdot és Ronit 3.5 kilinél értem utól. Nem mondom, hogy jól esett a tempó, de 32 kilin nincs tartalékolás. Sífutó dísszel államon mentem mint egy állat az erdőben. Nem kíméltem sem magam, sem a technikát. Vmax 61 km/h volt. A 16 kilis kört 45 perc alatt tettem meg. Amikor a fordítóhoz értem hátrányom az éllevashoz képest egy perccel csökkent, abszolút 7.- lehettem akkor. Aztán még egy full poweres kört lenyomtam szinte hajszálra 45 perc alatt. Utólag tudtam meg, hogy senki sem ment gyorsabban a bringás körön. No az első célt teljesítettem a montisok hírnevén nem eshetett csorba. Nem is esett, volt is híre a dolognak az eredményhírdetésen.

Aztán depó és futás. Hát nem voltam fitt egészen, de a futás eleje nagyon jól ment, hiszen kategóriámat vezettem magasan( azt hittem, hogy magasan) és abszolútban is előkelő helyen voltam. Úgyhogy futás. Egy hatalmas lépcsősorral kezdtünk. max pulzus, kidöglés.stb. A pálya egyébként 6 kili volt, ami nekem 6 kili meglepi volt a javából. Pici aszfalt volt benne, egyébként erős terepfutásnak nevezném. Ne egy erdei futást képzeljetek el, inkább egy spartan race-hez volt közelebb. Patakátkelés, vasúti sinek, éppen levágott vadul burjánzó rét a maga bokatörő gödreivel.
Egy dolgot még hadd szúrjak be ide edzőm méltatására. Nem futottam idén egy métert sede egy igen tempós erdei lejtőn konstatáltam, hogy core izmaim olyan erősek akár egy bivalynak, komolyan azt éretet keltette, hogy derakam olyan erős mint egy fatörzs, olyan szilárdan tart és ez kegyetlen jól jött a futásnál. Köszi Áron a sok Pallof presst és a sok rotation side plank-et!

Szóval olyan 2 kiliig mentem mint a rakéta, felszabadultan abban a tudatban hogy van vagy 10-15 perc előnyöm, az isten sem foghat meg, de menni kell. Jó, bevallom, nem mentem bajnokhoz méltóan a futópályán, többször belesétáltam, főleg azon a bizonyos réti szakaszon. A 2 kilis itatónál tök egyedül mentem, se előttem se mögöttem semmi mozgás. Ugyanennél az itatónál, de már 4 kilinél semmi mozgás. Magamhoz vettem egy vizet és ahogy megittam valaki hátbavágott, de nem a szó szoros értelmében, hanem ahogyan ezt sportnyelven mondják. Egy helyi erő X2S sportoló, saccoltam vagy 40 évesnek, elment mellettem de kegyetlen erősen, mosolyogtunk egyet, hajrát kívántunk egymásnak aztán ki-ki a saját tempójában nyomás a cél felé. Pillanatokon belül szem elől vesztettem. Aztán jött a pálya legszarabb szekciója, rézsűkön kellet szaladni, a patakparton, vagy mi volt ez, de a bokám nem szerette. Fáradt voltam már és motiválatlan. Vártam a végét nagyon.

A finisben utólért még egy 18 éves gyerek, jól lehajrázott és végre beértem.
Azt mondta csak azért szenvedett, hogy kapjon plusz 15 pontot a továbbtanuláshoz, nem semmi motiváció:)

Beértem a 7 . helyen.
Örültem a győzelemnek, örültem az abszolút 7. hosszútávos helyezésemnek és örültem, hoyg Szilárd előtt szűk fél órával megjöttem. Ez megtiszetlő volt rám nézve. Itt jegyzem meg, hogy előnyöm a montizásból származik, hiszen ott mentem nagyot, a futásban a 6 kili alatt Cyco adott 6 percet, úszásban is vagy négyet.

De ez egy ilyen összetett és érdekes sport.

Na szóval öröm és boldogság. A tavalyi ezüstérmes ellenfelem nagyon sokat kapott a montin, esélye sem volt megfogni. Családommal már az újabb bajnoki címet ünnepeltük.

Aztán jött a hidegzuhany, kiderült, hogy a srác aki az erdőben 2 kilivel a cél előtt megelőzött, korombeli!!! Szóval most be kell érjem egy ezüsttel.

Nem esett jól. Aztán beszélgettünk, megismertem és megismertem a részeredményeket is.

Előttem fél perccel jött ki az úszásból, montin kapott tőlem 5 percet, aztán fergeteges futással csak a futásban hozott vissza 8 percet, ezzel elém kerülve, elvitte orrom elől a bajnoki címet.

Megérdemelten. 20 x-os IronMan, heti 25 órát edz, kisportolt testalkatú, igazi elvetemült sportember.

Szóval nekem ezt adta a sors mára. Ambivalens érzelmeim voltak, örültem a montis időm sikerének, nem örültem, hogy hagytam kiénekelni a sajtot a számból, de ez nagy tanulság volt. Van egy csomó HA a dologban. De kit érdekel ez már rajtam kívül:)

A hosszú távon 38 versenyző állt satrthoz.

Szilárd (2.56.13 ) 5. lett ketegóriájában, abszolútban 21.

BZS (2.36.12) Kategória 2. abszolút 7.

A lányoknál 5 bátor amazon vágott neki a hosszú távnak.

Itt abszolút sorrendben Roni (3.10.14) első, Jucus (3.43.05) 3. lett.

Kategóriájukban mindketten bajnoki aranyat szereztek!

A rövid távon 25 fiú indúlt el.

Bebe itt vitézkedett és kategória 4. lett , abszolútban a 7.

A rövid táv abszolút győztese Bebe kateóriájának győztese is volt egyben.

4-4 percet adott Bebének úszásban és bringán, 8 percet a futásban.

Tehát a nap mérlege két kategória Bajnoki Arany, egy ezüst. Valamint egy ötödik és egy negyedik helyezés.

Női abszolútban arany és bronz.

Azt gondolom, a ViniBike letette itt is a névjegyét, csapatértékelésben mi voltunk(lettünk volna, ha van ilyen) a legjobbak, meg egyébként is:)

Hajrá ViniBike!

Soha rosszabb napot.


A bejegyzés trackback címe:

https://bzs1000.blog.hu/api/trackback/id/tr4712613147

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása