Amikor eljutott a hír hozzám Józsiról igen szomorú voltam ahogyan az természetes is. De azt is el kell mondanom, hogy ez a haláleset kicsit más érzelmi utakon folyt le bennem mint a többi. Átfutott bennem az, hogy valójában ki is volt nekem Kvakk kapitány. Ki volt ő nekünk sárkányosoknak, mit hozott az életünkbe és mit vitt el. Hát ahogy a költő mondja ambivalens érzelmek kezdték dúlni lelkemet. Azt már az elején éreztem, hogy a súlyt csak akkor tudom majd valóban letenni, ha kiírom magamból.

Most, hogy írok pár nappal a halála után már egyáltalán nem a szomorúság táplál, hanem sokkal inkább az a gazdagság amelyet az emlékek adnak amelyek felidézése minduntalan mosolyt csal az arcomra. Fel is fogom őket sorolni. Csak előtte felteszek pár költői kérdést. Miért csak a tragédia katalizál bennünket embereket? Miért nem tudjuk kapcsolatainkat folyamatosan ápolni? Miért kell az elmúlás bizonyos értékek felismeréséhez? Miért ér többet egy halott művész alkotása mint az élőé?

1993-ban kezdődött a dolog. Egy haverommal aki szintén nem tudott magával mit kezdeni kimentünk a reptérre ( persze őt is én szerveztem be), hogy a repülésnek ezt a legolcsóbb ágát megtanuljuk. Bálint Sanyi volt az első oktatóm. Repkedtünk jó magasan az égben a horizont motoros förmedvénnyel amelyben oktató és növendék egymás mellett ülve próbált életben maradni, csak éppen a le és felszállást nem gyakoroltuk- később rájöttem, hogy ez a legveszélyesebb része a dolognak. Biztos ezért nem gyakoroltatta Sanyi, minek kockáztassunk és milyen igaza volt. Aztán jött a minden gyalogos által ismert Labancz Imi aki egy nap alatt megtanított leszállni. És itt jön a képbe Kvakk kapitány alias Bartovics József, aki pedig Imre növendéke volt. Kavkk már akkor a piacon élt és mindig legalább tízezer dologgal vette magát körül. nekem ez egy kicsit mindig is vonzó volt mert Kvakk körül mindig volt valami amit meg lehetett tapogatni fogdosni. Szóval az már akkor is látszott, hogy rákattant a motoros sárkányrepülésre. Ha akkor a motivációs szintünket kellett volna osztályozni akkor az enyém 120 %-on állt, az övé 400 %-on. Nekem hiányzott a puzzle-ből egy darab. Később egy pilóta újság hátulján találtam meg ahol egy gyalogos egy Brasil szárnnyal éppen elstartolt valahonnan. Akkor bekattant és elindult életem egyik legtartalmasabb periódusa a sárkányrepülés ahol mennyet és poklot éltem meg, de ha vissza kell idézni a filmet akkor innen jött a legtöbb amit kaptam életemben. Szóval, hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem Kvakk barátunk az első egyedül repülés után pár nappal már ment is és vette meg első repülőjét a Cucut. Szerintem az összes többit így hívták ezután bár a hozzá közelebb álló ezt biztosan jobban tudják. Gondolok itt Imire akitől a nevet is kapta fent említett barátunk, akit ezentúl csak anekdoták alkalmával lesz lehetőségünk megcsodálni. Együtt kezdtük a szakmát és ő hamarabb ment el egyedül mint én kb egy hét előnyre tett szert odaadásával és szorgalmával. Erről Imi biztosan sokat fog még mesélni. Jómagam elmentem "továbbtanulni" :) Miskolcra Szepsihez ami szintén meghatározó élmény eket adott. Pl az ellső utam ahol kisfiammal Zsoltival haladtam a 37-en amikor egy rendőr bácsi videófelvételt készített rólam 109 km /h. Fasza. Ez jól kezdődik. 

Szóval Szepsi, Fürjes Sanyi bácsi segítségével, Szép Józsi állandó felügyelete mellett:) kitanultam a gyalog szakma kezdő fokozatait és el lettem bocsátva magas startra. Szép is volt. Azt mondta Sanyi bácsi start előtt, hogy elstartolsz és ott valahol a ravatalozónál befejezed a pályafutásodat:) Sajóbábony, Sajókápolna dombjai között történt a dolog.

Ezt az egész gyalog dolgot azért tartottam fontosnak leírni mert itt jön a kapcsolódási pont. Hazajöttem a kiképzésről amikor Kvakk már mint a helyi vörös báró mindenki által ismert repülős élte életét. Minden lehetséges zugot belakott- amihez elképesztő tehetsége volt- később évek múlva több tíz embernek okozott fejtörést, hogy hogyan mondjuk meg neki, hogy pár tonna cuccát szállítsa el legyen szíves. Már volt vagy négy órám összesen amikor elérkezettnek láttam az időt arra, hogy új utakat keressek és labanc Imit megkértem, hogy Opel Ascona 1.8-as személygépkocsim  segítségével húzzon már meg. Meg is történt. Kb 100 méteres kötelet kötöttünk a tetőcsomagtartóra, és a mellemre a hevederre aztán egy kettő három padló gáz és majd meglátjuk mi lesz. Nos ez kb 90-100 km-es sebességet jelentett akkor a végén. Az Apollo MX hál' istennek bírta és hál istennek a körfonott kötél az nem. A függőleges felfelé zuhanásnak a kötél szakadása lassan véget vetett és egy addig ismeretlen durva átesés fogalmát ismertették meg velem a körülmények. Lefelé is sokáig zuhatam aztán a kifutópályát hasammal súrolva megérkeztem de elég durván mert az AFIs szolgálat mentőért kiáltott. Semmi bajom nem lett.  Ezután hívtam fel Gurigát, hogy hogyan is kell ezt csinálni és szegény Guriga kisvártatva meg is jelent repterünkön, gondolta lejön és megmenti az életemet amíg nem késő. Ezután csörlős tábor aztán gyorsan vontatás, hogy nehogy belefásuljak a sok repüésbe. Szerintem ekkor sem haladtam meg az 5 repült órát.

Na innen párhuzamos a dolgunk Józsival újra hiszen ha van vontatott akkor kell vontató is. szepsi megmutatta Kvakknak, hogyan kell vontatni, nekem, hogy hogyan kell vonódni és aztán összeeresztettük magunkat egymással:)

Na az egyik élményem Kvakkal innen jött. Képzeljétek le amikor elöl és hátul is egy lelkes mindent mindenkinél jobban tudó okostojás vigéckedik és amúgy az egészről egyiknek sincs halvány lila gőze sem... Felkerültünk vagy 200 méterre ami már haladás volt akkori szintünkön és akkor valami miatt a kötél úgy belazult- az a valami az volt hogy Józsi és én is erős mozdulatokkal igyekeztünk minden apró rezdülést túlreagálni- hogy én nem túlzok de kb 10 méteren belül egy szinten találtam magam a motorossal, a kötél meg alattunk hátul csüngött. Na és az érdekes most jött csak igazán. Ebből ugye illik leoldani vagy meghalni vagy valami. Egyik sem történt meg, hanem mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne lassan megfeszítettük a kötelet és folytattuk utunkat. Ezt azóta többször felelevenítettük nagyon meg megdicsérve egymás képességeit.

Aztán mindenképpen meg kell említenem azt, hogy Kvakk eljött velünk nem egyszer külföldi gyalogos túránkra, ha jól emlékszem volt velünk Bassanóban és Szlovéniában ahol az Ambrozról még el is startolt gyaloggal.

A vontatásos versenyekről meg ne is beszéljünk ahonnan nem is hiányozhatott.

Most úgy érzem ennyi elég, majd folytatom a véget nem érő történetekkel amelyiknek Józsi volt a főszereplője. Itt egy pár kép. Józsikám nyugodj békében, egyél sok babgulyást friss kenyérrel és igyál sok sört!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.