BZS1000

Sem képet sem videót nem tudok prezentálni mert a cuccom szanaszét hever. Attika hozza a pondrót gépet, táskámat, Bali hozza a sátrat egy kis része a cuccnak pedig nálam van. Nem áll össze még a szett, de ami késik nem múlik.

Na szóval az utolsó nap.

A hegyvonulat elé tűzték a feladatot tudván, hogy a szelecske erősebb lesz a hegyek között kényelmesnek és repülhetőnek mondhatónál. Egy fordulópont a szemközti gerincen, egy nem sokkal utána a fennsíkon, aztán Reptér gól. A napot amolyan mindent egy lapra módra terveztem, mondván ha bolyozok akkor megint lehetek 30 körül azt meg unom és nem tartom jónak. (Egyébként a nap előtt Krisztián Csiekkel beszélgettem- ti is láthatjátok majd hamarosan a vele és még pár pilótával készített hevenyészett interjút- és megerősített abban a hitemben, hogy a bolyozás birkasága nélkül is lehet és kell is jól repülni.) Szóval all in, nothing to lose ahogy a művelt csehszlovák mondta volna annak idején. Első kapun ki, nem a bollyal amely tudatosan a szél felőli oldalra helyezkedett a kapuban és ez nyílván értelmes húzás is volt. Nyílegyenesen át a völgyön hátha bejön és lássatok csodát a fp előtt 700 méterre ott a tuti, királyság.Tovább megint a boly mellett, kissé balra a kurzustól hátha ott lesz és ott volt a bolyból sokan át is libbentek, de már csak alám hála istennek.

2. Fp és tovább. Mindíg akadt követőm de egy kicsit lemaradva Pl a dagi Siess gyerek vagy két Z9, nem tudom kikkel, és egy sárga speedarmszos sárga fekete pondrós valaki aki kegyetlen jól tekert.Vele volt olyan érzésem, hogy mindjárt nekem jön alulról, de nem jött nekem.Egyszer csak látom, hogy -kb a céltól 35 km-re - jön be alám Bali, na ennél jobban nem örültem volna senkinek. Opciók: megvárom Balit és együtt tovább, vagy jobbra tartva a vezető bolyhoz megyek amely velem egy magasságban volt a kurzuson míg én kicsit balra. Nem, marad a büszke 3. verzió megyek egyedül és ha még egy termiket találok akkor megvan a csoda. Találtam is egy disznótelep felett egy 2 métert amire azt hittem, hogy olyan fasza, de kiderült, hogy jobban emelkedik mint én és buborék. Vagy pedig az erős szélben nem bírtam vele. Mindegy, itt volt vége a széles vigyornak, de legalább ott volt az a vigyor. Majd csak összejön egyszer az a teljes kép a gyorsasághoz.

Este záróünnepség, falusi állófogadás sörrel és fantával aztán a beígért eredményhírdetés 11 helyett hajnal egykor. Attika 3. Bali 10.  Mi többiek hátul. Gratulálok nekik.

A verseny összességében nagyon jó volt. Rengeteget repültünk jó volt az idő( bár nem volt atombomba ccsak vagy 3 szor). Megúsztuk komolyabb baleset nélkül. Egy fiú törte a kulcscontját egy csaj pedig - nem repülés közben- az ujját.Júlia fejjel eltörte a gépe gerincét és számtalan trapéz. Nekem egy. Jobb könyökkel egy "hiji ate"-val törtem el amikor életem legneccesebb leszállását hajtottam végre pusztán a blogolvasók gyönyörködtetésére:)

Reggel ki-ki a saját útján elindult. Kisatti Monte Cuccóra, Betókék hazafelé, Tibi és Orsi vonattal Barcelónába, Bori, Bali , Peti és én szintén Barcelona. A nászutasok mentek tovább valamikor, Tibiék szombaton várostnéztek 20 km gyaloglással aztán repültek haza. Mi Petivel szombaton csak a Güell parkot és a művészeti(szépművészeti) múzeumot kivülről:) néztük meg valamint az olimpiai parkot ahol javában készülnek az atlétikai EB-re.

Este csöveztünk egy parkban amit már vagy 20 éve nem csináltam. Van egy íze, de nem a legkényelmesebb.

Másnap korán kelés irány a belváros bicajkölcsönzés és mienk a világ. Halad az ember fia kerékpáron. Szinte az egész várost bejártuk Gaudistól tengerestől. Mondhatni Barcelóna szép és jó hely. Ragyogó színekben pompázik a város és mintha minden építész a másikon akarna túltenni szabadságban formabontásban, olyanok az épületekés a közterek. Van itt Ék alakú tükörcsoda, Homokóra szerű piros felhőkarcoló, műfasz alakú(vagy ha jobban tetszik pisztolylőszer alakú felhőkarcoló. A villamospálya helyenként füvesítve, mindenhol kerékpárút, jó minőségű kátyúmentes utak stb. Függővasút "lanovka".Tetszik.

A legjobb kilátást a Güell park nyújtotta ahonnan a várost egy  bézs színű szerintem varázslatos lepel vonta be. Ez a jelenség annak köszönhető-szerintem, hogy nem olyan mocskos a levegője hiszen tengerparti és kifújja a mocskot a szél valamint annak, hogy sok terrakottát használnak és nagy divat a csempe használata is. Lásd Gaudit az az ember nem szerette az egyenes vonalakat, ellenben imádta a görbét  a görbe tereket és a csempét az épületeken. A kovácsoltvashoz pedig igazán értett Endrének figyelmébe ajánlom mintaként. Senkit nem láttam még a rideg vassal így bánni, olyan meleg hangulatú erkélykorlátokat készített, hogy annak mindenképpen a csodájára kell járnia a bámészkodónak.

Barcelona a tengerpartra épült a dombok közé így megvan a nagyváros benyomása mégis oldja a feszültséget a dombok nyújtotta hangulat.

Egyébként Peti olvasta valahol, hogy a spanyolok majdnem fele tengerparton lakik és az országuk területének kevesebb mintv 10 %-án élnek így összezsúfolva. De biztosan jobb mint a disznószarszagú alföldön. Ízlések és pofonok.

A vasúti pályaudvarok kétszintesek így kevesebb helyet foglalnak a felszínen. Kiterjedt metróhálózat segíti a túristákat és persze a helyieket.

Este vonatoztunk még egy órácskát- ugyanis rossz vonatra szálltunk fel önhibánkon kívül és elvitt minket egy kb 20-30km-re lévő tengerparti üdülőfaluba- aztán reptér.

Éjfél helyett fél kettőkor indultunk haza. Négykor voltunk Ferihegyen, peti fél 5-kor én 7 kor kerültem haza. Szándékosan mondom, hogy haza és  nem ágyba mert tusolás után egyből mentünk dolgozni.

Ennyi volt mese volt.

Jövök még egy aranyos Ager videóval és egy Barcelona etűddel.

Mindenkinek köszi a szurkolást, azt hiszem minden résztvevő a maga módján megpróbálta a legjobbat produkálni.

Az Ageri fal és környéke nem gyerekjáték. Ellenben olyan élményeket ad, hogy csak na.

Mennnyetek,mennnyetek, mennnyetek. Üdv

 

 

 


A bejegyzés trackback címe:

https://bzs1000.blog.hu/api/trackback/id/tr512176596

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

.Kendi. 2010.07.27. 22:23:10

Itt a vége fuss el véle 4 Zsóóótikám , benned egy újságíróféle veszett el!

még egyszer köszönöm a blogozást, csüngtem "írásaidon" szótlanul mint gyümölcs a fán......

a jóistenke áldjon meg, hogy ennyire "fasza " gyerek vagy !

BZS1000 2010.07.28. 09:55:26

@.Kendi.:
Na ne csináld mán te fijú, it was a pleasure for me.
süti beállítások módosítása