BZS1000

Az alföldi körverseny. Immár hatodszor rendezték meg ezt a kis versenyecskét amit egy kis pénzdíjjal spékeltek meg, hogy egy-két profi is rajthoz álljon.

Elmentünk hát Robival:) Persze nem azért, hogy a fiatalokkal hadakozzunk, az legyen az ő dolguk. Inkább csak azért, hogy gyűjtsük a versenykilométereket.

Reggel fedett időre ébredtünk aztán meg bosszankodtunk, hogy nem vittünk naptejet a bársonyos bőrünket védeni.

KB 100 versenyző állt rajthoz 20 és 50 km-es távokon.

A pálya alsóbbrendű utakon vezetett, hol kisebb hol nagyobb kátyúkkal. Lassú rajt, felvonulás a városon keresztül majd stop.??

Aztán álló rajtból tűz az első 15 km hátszélben. Mentünk mint a távirat 50 feletti tempóban.

Sajnos még nincs elég tapasztalatom abból a szempontból, hogy a bolyban kire helyezkedjem és hová tegyem a kereket ezért az én pulzusom volt a legmagasabb szerintem. Ez meg is bosszulta magát mert amikor befordultunk a szembeszeles szárra elfogyott a nafta és leszakadtam. De hála istennek a boly is elfáradt kisvártatva és nagy nehezen utólértem őket. Oda is mentem Robeszhez aki akkor igen előkelő helyen tekert és 180-as pulzussal mondtam, hogy bazze majdnem leszakadtam. Erre mintha meghallották volna megint meglódult az eleje de ezt már sajna nem bírtam lekövetni. Leszakadtam illetve leszakadtunk ketten. Két "öreg".

Kb 3 prcet kaphattunk amikor egyszer csak a hátunk mögül a semmiből előbukkant két fiatal és az edzőjük akik sokkal nagyobb iramot toltak mint mi ezért rájuk is tettem a kereket mondván bírni kell mert ha csak egy-két km-t is visznek az segít. Végül is ott bírtunk maradni mindketten, sőt beálltunk és okosan cserélve felküzdöttük magunkat egy elég jó utazósebességre. Következett egy elég tré szakasz ahol nem volt sietség mert masszázs jellegű volt az út. És jött az uccsó 10 km. Egy dologban biztos voltam ha meghalok akkor sem követem el azt a hibát amit a Tiszatavon tehát a finishnél nem hagyom, hogy bárki-legyen az 20-on éves - megelőzzön. Erre tettem fel mindent és utaztam amíg a pulzusom le nem ment 140 alá. Akkor az edző sporttárs nyitott egy korai hajrát de akkorát nyomott a hajtókaron, hogy kiszakadt egy pár küllője tehát OFF.

Egy ellenféllel kevesebb de még ott van egy öreg és két erős fiatal!!

Utolsó 2 km. Figyelem az elöl mellettem haladó fiatalt mikor nyúl a váltóhoz mert tutkó, hogy kilő és menni kell vele. De nem ment. Kb 800-nál hirtelen lenyomtam kónuszra, kiálltam és maxi gázon majd 60-as tempóban sprint egy életem egy halálom. A nyomulás közben tettem egy egy kisebb kiflit bele, hogy leszakítsam üldözőimet de azok anélkül is lemaradtak. Legalább ez sikerült:::)))

Örültem is . Ez volt az egészben a legjobb mert elvégeztem a feladatot.

Egyébként gyengének éreztem magam egész héten de ez annak is betudható, hogy itthon belekezdtünk egy fejújításba és elég sokat melóztam.

Mindegy. Megérte elmenni és ami a fő megint értékes tapasztalatokat szereztem.

A jövő hét végén Triatlon verseny Tiszaújvárosban, aztán a következő hétvégén Michlen 65 itthon, utána talán Mátra kör a haverokkal.

 

A párom Marcsi 3. helyezett lett a kategóriájában 20 km-en.

Gratula neki.

 

 

Szép az élet.

Mindenkinek puszi.  BZS


A bejegyzés trackback címe:

https://bzs1000.blog.hu/api/trackback/id/tr942906181

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása