Szóval.

Megkezdődött a 2016-os versenyszezon. 

Túl vagyok egy országúti évadnyitón, ahol másodikként intettek le. Ezt követte egy Tarcali Kőfejtő Cross elnevezésű XCO verseny, ahol első lettem, majd Nagyváradra utaztunk az év első maratonjára ahol szintén a dobogó legfelső fokára állhattam. Ezek un. felhozó versenyecskék voltak. Amolyan próbák, tesztek, hogy hogyan sikerült az alapozás. 

E-hét végén utaztunk a várva-várt versenyemre, ahonnan eddig mindig nagyon jó élményekkel tértünk haza szurkoló táborommal, párommal és lányommal.

Ennek a versenynek volt idén eddig a legnagyobb a tanító faktora. Az esetet több aspektusból is meg kívánom vizsgálni. Aki ebben a vizsgálódásban velem akar tartani, nagy türelemre és beleérző képességre lesz szüksége, de megéri.

Először is a családi oldal. Kolozsvár és környéke, az ottani miliő, a környezet, a vadregényes utazás, az erdélyi haverok, mind,mind hatalmas előszereteti értékkel bírtak és bírnak még most is. Ezért volt nagy a várakozás mindannyiunkban  a nagy utazás előtt. Megint hárman utaztunk, illetve négyen, mert idén csináltattunk útlevelet Kacatnak is, aki a család Puli/pumi keverék kisfiúja. Hiperaktív jószágnak ismerjük, most a túra után extreme hiper-szuperaktivvá nyilvánítjuk.

Szóval együtt keltünk útra és a Deja Vu panzió volt az úti cél. ( meg kell nézni a bookingon, kegyetlen a stílusa) Ott foglaltunk szállást. Pénteken este ottani idő szerint 10-kor érkeztünk meg. Kis séta, aztán alvás.

Reggel verőfényes napsütés,  finom reggeli, aztán  irány a rajtszámomért a pólus centerbe. Ott közölték, hogy kicsit később vehetem át a vasárnapi XCM rajtszámomat, a mait (szombat XCO) azt a falumúzeumban, de csak 9-ig lehetett. Stressz, rohanás vissza. Ok, ideadták.

Átöltözés és irány a pálya egy bemelegítő, ismerkedő körre. Velem tartott egy darabig Csizma Zsolti szatmári versenyzőtársam is.

Hát mit ne mondjak. A pálya nagyon érdekes volt. A falumúzeumban kezdődött, szép házak és kiállított faluelemek között, aztán át egy dózerúton, majd egy kis tisztáson, ahol a technikai és itató zóna volt, valamint  a környéken állították fel a csapatok a sátraikat. Meredeken emelkedett, majd elhaladt a Reb BUll speciális "hang" autója mellett, ami egy military, fantasy, keverék, feketére festett futurisztikus járgány állt, amelyből sub bass elemekkel bőven teletűzdelt zene szólt, kivételes hangulatot teremtve a mókusoknak és a versenyzőknek.

Szóval beemelkedtünk az erdőbe. Emelkedünk, emelkedünk. 20, 25, 30 %-os emelkedők, lépcsőfordulószerű kanyarokkal. Kiálló, rafinált gyökerekkel, aztán hirtelen zuhanásszerű rövid, de határozott lejtőkkel, ahol repülőben érezhetted magad, ha tempóval mentél  rá. Gyomrodban érezted a szintet.

Nagyon élvezetes 4 kilométer volt, azt el kell ismerni!

Aztán pihi és rajtbeállás. A terv az volt, hogy megyek egy kört, meglátom mekkora a terhelés, milyen a pozícióm aztán döntök. Egy kört rendesen megnyomtam, keményebb volt mint gondoltam, kívánta az energiát, úgyhogy visszavettem. Fotózkodás a szebb pontoknál, fotózkodás a helyi nemzeti viseletbe  őltözött román lányokkal, akik között volt egy, aki valamilyen csomóba kötött zöldséget valamilyen folyadékba mártott, majd azzal fröcskölte le a mellette állókat, nagy kacagás kiséretében. Modja Csizma Zsolti, szenteltvíz. Akkor mondom legyen olyan kedves és áldja meg a bringámat is, megtette. Kapott az OIZ rendesen. Na mondom engem baj innentől nem érhet.

Hazagurultam, átöltöztem, felvettem a lányokat, ettünk egy finom friss szendvicset egy igen nívós helyen, aztán mentünk és szurkoltunk a profiknak. Szegényeknek 8 kör volt a penzum. Hihetetlen terhelés. Le is voltak ám fehéredve. A húzósabb emelkedőknél összegyűlt a "tömeg", 20-30 ember és hangosan buzdítottuk őket.

Este hivatalosak voltunk az Unicum lovagok bulijára ahová már Tóth Attila csapattársam és szülei is elkísértek bennünket.

Az sem volt kis élmény. A Lovagrend egyes tagjai már nem voltak szomjasok, ebből számos kacagtató eset kerekedett. Megoldottuk a cigánykérdést,a migráns kérdést, a csonka Magyarország kérdést. A zsidó kérdés megoldására sajnos nem maradt idő:) Iszogattunk, elkészült a babfőzelék kolbásszal, bocsánat, a gulyás:), jót ettünk belőle, leöblítettük csiki sörrel és 8 körül hazasétáltunk. A ház előtt meggondoltuk magunkat és még egy kunkort tettünk  a Szamos partján, ahol körüljártuk az új kolozsvári stadiont, aztán haza pihenni.

Reggel laza ébredés. Újabb finom reggeli, kávé stb.

10 körül készülődés és irány a főversenyem helyszíne felé. Csepergő eső, 10 fok. Brrr

Az eső láttán úgy döntöttem, hogy előre egy tagoltabb gumit teszek fel, ezért  a legközelebbi kúton lecseréltem a Ritchey Shieldet, amit eddig nagyon szerettem és bíztam benne. Egyébként egy száraz pályán nagyon gyors és tartós UST guminak ismertem meg. Hátul maradt is...  ugyanez, gondoltam elöl tart, hátul gyors kombó jó lesz mára.

Vissza a parkolóba, harci díszbe és irány bemelegíteni. Éppen egy órával a rajt előtt voltam ekkor. Azt terveztem, hogy 40 perc bemelegítés után állok be majd előre. Elmentem a pályára és a kör legutolsó részét jártam be, ami üzemi körülmények között lejtő, most emelkedő volt. Aztán ugyanott lefelé, természetesen ami a csövön kifért. Mire leértem sziszegés. Ajjaj, defektem van. 30 perc a rajtig. Basszus. Ennek fele sem tréfa. Még jó, hogy az UST rendszer ellenére mindig viszek magammal belsőt és CO-t.

Kerék ki, gyakorlott mozdulatokkal külső perem ki, tej ki, szelep ki, belső be, perem be. CO patron 1 db be. OK. Kész is vagyok. KB 6 perc. KIrály vagyok. Még arra is volt időm, hogy a Specialized sátránál műhelypumpával kontrolláljam a nyomást.

Be a startba, de csak kb. a 3. sorba. Nem baj mondom, lesz idő előre gurulni. Lett is. 

Start. Tudtam jól, hogy az első 15 km emelkedő lesz, csak 5 és 10 kilinél van némi szusszanásnyi idő. Tudtam, hogy  gyakorlatilag addig tart a verseny, onnan csak egy hosszú lejtő, majd még vagy 100-150 szint, egy nem technikás dombon. Tehát nyélen kell menni, ami nem esik jól. A felvezető quad után poziciót fogtam és gyakorlatilag elsőként fordultam az éles rajtra az erdőbe csodálatos GA2 pulzussal!! Ekkorra az élboly kialakult, voltunk vagy nyolcan benne, a többiek korábban leszakadtak a felüljáró első emelkedőjén. Az elejében vagyok, körülöttem 40 éves "fiatalok", kortársaim mögöttünk.:)

OK mondom  akkor gyerünk. A nyolcból én maradtam leghátul amikor megkezdődött a cirkusz, kettő fickó karnyújtásnyira előttem, a többiek egy bolyban vagy 150 méterre megúszva. No problem mondom. Ezt ha megtartom a 15. kiliig akkor lesz ez mg másképpen is abban a 6 kili lejtőben, ugye Orbeácskám. Igen kisgazdám majd megmutatjuk nekik, hogyan megy az alföldi fiúcska a fullival a lejtőn. Elhagytuk az 5 kilis szusszanót, a helyzet ugyanaz, a kép hasonló, nem nyílik előttem a táv, sőt az előttem lévő két tag kissé közelebb került. Mondom ezeket hamarosan megfogom, akkor abszolút 5. leszek és az jó lesz. Azt terveztem, hogy az utolsó két dombot soha nem látott heroikus küzdelemben, max. pulzussal támadom meg, aztán meglátjuk a lejtőn mennyit kell majd kockáztatni. De ebben a pillanatban nagy lett a baj. Elkezdett a hátulja úszkálni. Bassza meg. Defekt.

2015-ben 25 versenyen mentem végig, egyetlen defekt nélkül, most egymás után kettő. Miért Istenem!!!

Gyorsan rátettem az utolsó CO-mat. 100 métert bírta. Vége. Tudtam ezzel a győzelmi esélyek elszálltak.

Érdekes, hogy ilyenkor az ember tudata, milyen gyorsan átáll és lereagálja a tényeket. Konstatáltam, hogy van két lehetőségem. Vagy kiállok, aztán elmegyek a frissítőig, vagy visszatolom a francba.

Vagy végigmegyek hátsó gumi nélkül, illetve tök lapos gumival. 

Nem tudtam feladni! Életemben egyszer adtam fel egy triatlon versenyt, de azt is megbántam mint a kutya amikor a pulzusom normalizálódott. Akkor megtanultam, soha semmit nem adunk fel. Inkább meghalunk.

Tahát, a következő cirka 18 km-t így tettem meg. Mit is mondjak nem gurul a brinyó túl jól ebben az állapotában. Kattog nyúlik, farolgat, kitör, broadslide-ol a kanyarokban, kapar az emelkedőkön, tele megy sárral stb, stb.

De ez van, ebből kell kihoznom a legjobbat. KB. 5 perc múlva lehagyott a mögöttem lévő!! Aztán még vagy tíz. De kezdtem megunni, nem vagyok én ehhez hozzászokva. Arra gondoltam, mi lenne, ha nem csak végigmennék, hanem inam szakadtából nyomnám ezerrel. Így is tettem. Nemsokára vissza is előztem párat azok közül akik lehagytak, majd elkezdtem előzgetni az előttünk fél órával elstartolt 19-39 éves mezőnyből párat. KB 50-et, vagy lehet, hogy még többet. Aki akar csemegézni és van ideje majd az eredményekből csemegézhet. ( 1.45-tel értem be végül)

Aztán sárosan, elgyötörten testben és lélekben beértem. Családom csodálkozott, hogy hol voltam eddig, kb 20-25 perccel előbb kellett volna jönnöm papírforma szerint. Hát ez van, mára ezt adta az ÚR.

Semmit sem ér az egész, ha nem elemezzük ki. Gyakran mondom  sporttársaimnak, hogy végezzenek számvetést, a versenyzők pedig minden alkalommal írjanak verseny elemzést, hiszen az szó és a gondolatok, érzések elszállnak, az írás pedig megmarad.

Okok amire visszavezetem a pech szériát. Persze ez mind csak feltételezés, a tutit csak akkor tudnám, ha én lennék a mindenható, vagy két párhuzamos életem lenne, amit össze tudnék hasonlítani.

Spirituálisan lehet ok, hogy a román picsa nem megáldott, hanem megátkozott. Ezért kaptam két defektet. 

Racionálisabban, talán ott hoztam rossz döntést, hogy csak az első ricsit cseréltem le. Ezzel fent hagyva a hátsó ricsit, amelyben valószínűleg kevés volt a tej akkorra. Hány embernek mondtam mostanában, hogy fontos verseny előtt le kell cserélni a tejet. Csak éppen nem tettem meg, mert rohanás volt a verseny előtti életem. 

Utálom a XXI. századi rohanó világot. Nyugalmat akarok, teheneket, füvet, tejet, sajtot, kolbászt, erdőt, madarakat.

Probléma volt még, hogy az első defekt után a guminyomást az UST rendszerre állítottam be 2.0 bárra, ami a belsőhöz kevés. Valószínűleg megüthettem picit. Soha nem tudom meg, mint azt sem, hogy az UST rendszer miért engedett le, ugyanis nem volt időm tesztelni, elemezni, gyorsan kellett dönteni.

Bertók Attila sárkányrepülő világbajnok barátom ezekre a napokra szokta volt mondani, hogy ezek az igazi jellemformáló napok. Itt aztán elgondolkodsz, az élet dolgairól:)

Ha győzöl akkor örülsz, semmi tanulság. Csak elszállsz magadtól és egyre rosszabb lesz.

Száz szónak is egy a vége, nem lett világvége. Nem haltam meg, nem törtem össze magam, csak nem lettem első. Hanem csak hetedik. Joe bácsi aki eddig mindig második volt mögöttem legalább most győzhet. Gondoltam magamban, miközben tekertem a 300 Wattot a lapos kerékkel. De a sors hozzá is kegyetlen volt. Hiába estem ki előle, valaki megint rávert egy pár percet így megint második lett.

Ja és ami a hab a tortán. A chipemet nem olvasta le a gép, úgyhogy eredményem sincs. Rajta sem vagyok a listán. Azért lehet, mert a rajtban összehajtottam a rajtszámomat, hogy kisebb legyen.:)

Képzeld el, ha megnyerem és nincs eredményem:)

Akkor kaptam volna agylombot igazán.

Összegezzünk. Erős voltam fejben és testben is. A sorozatban 4 verseny sok volt, a kardiovaszkuláris rendszerem fáradtság tüneteit mutatta. Már az előző napokban sem tudtam maxot pörgetni szivecskémmel.

Az jó volt, hogy elöl mehettem, fejben sokat lökött. Ezentúl mindig ott megyek majd.

https://flow.polar.com/training/analysis/541516427

UFF

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.