BZS1000

Stresszes eleje, happy vége

2010.08.12. 12:40

A soron következő szárnyalásunk története egy kis lelki stresszel kezdődött ugyanis csúcsosodott a feszültség az AFI -val és az üzemeltető képviselőjéve.

 

A jobb érthetőség kedvéért vázolnám a helyzetet ( akit nem érdekel a reptéri állapot az ugorjon tovább).

A Nyíregyházi reptér az önkormányzat tulajdonában van. Az üzemeltetésre időközönként pályázatot írnak ki, amit azt nyer meg aki jobb pályázatot nyújt be (és nem az akinek a zsebében több pénz van illetve ezer éve a reptéren mozog valamint némi politikai ismerettséggel bír) ez természetes nem, de.

Ez a cég a Tréner Kft jelenleg. A tárgyilagosság kedvéért leírom, hogy rendben tartja a repteret, de abszolút nem érdeke a sportrepülés, sőt nagy nyűg ez neki ugyanis közforgalmú reptéren ahol a fent nevezett Kft Magyarországon egyedülálló minőségben végzi a pilótanövendékek oktatását csak annyira hiányzik néhány molylepke, mint üveges tótnak a hanyattesés. Szóval a kft mint üzemeltető adja az AFIs szolgálatot (Airport Flight Information service) ami önmagában nem baj, de az már inkább baj, hogy tulajdonképpen monopol helyzetet alakít ki és a sportrepülőknek  azt a reptérrendet kell betartaniuk amit ugyan a hatóság jóváhagyott, de a sportrepülők paramétereit egyáltalán nem ill. csak szőrmentén  vették figyelembe.Illetve olyan hasraütésszerű letiltásokat korlátozásokat foganatosít amelyek abszolút szakmaiatlanok. A tegnapi napon számomra betelt a pohár hiszen a Kft vezetője nyomást gyakorolva az AFI szolgálatra -akit ő fizet- nem akart minket engedni repülni arra hivatkozva arra, hogy a Kft gépei olyan oktatási tevékenységet végeznek amit a mi üzemünk zavarna. Könyörgöm befolyásoljuk a reptéri szolgálatot arra kényszerítve, hogy túllépje a hatáskörét, letiltson üzemet amire nincs is joga??? Normális? Repüljön, oktasson, keressen pénzt, üzemeltesse a repülőteret, de ne szivassa a sportrepülőket-akik eddig hagyták, hogy bárki bármikor a fejükre szarjon. Eddig, ismétlem eddig. Amennyiben bármilyen retorzióval találkozom a jövőben erre az ügyre vonatkozóan akkor az MRSZ-t fogom kérni ott is a főtitkárt, hogy szólítsa fel a nyíregyházi önkormányzatot, hogy vizsgálja meg az üzemeltetés feltételeit rögzítő szerződést, és amennyiben talál akkor szüntesse be a jogsértéseket illetve a jogtalan korlátozásokat. Valamint szintén kérni fogom, hogy a reptérrend kialakításában a sportrepülők is tevőlegesen részt vehessenek mielőtt azt a hatóság jóváhagyná. Az igazság az, hogy kellene egy ügyvéd aki a dolgok hátterében képbe kerülne és segítségével közelebb jutnánk a célunkhoz ami nem más mint az élni és élni hagyni elv a repülésre átfogalmazva.

 

Na akkor jöjjön végre a repülés arról sokkal szívesebben írok.

A stessz megtette a hatását az első vontatásomkor leszakadtam mert nem ellenőriztem a kioldózsinórom állapotát. Reptér végébe szállás, a következő start lábról szélcsendben 2/3 VG, nem volt leányálom, még jó, hogy tudok 4 métereseket lépve 50 kilóval a hátamon 40-nel futni. Annak idején Kwakkal begyakoroltuk cementeszsákkal.

Aztán másodikra feljutottam 250 re ott vészoldás. Mondom fasza, eddig minden ok ebből ki kell tekerni, nincs 3. lehetőség.

Megvolt egy fél méter aztán felneveltem. Elek már elhagyta a körzethatárt mire leoldottam úgyhogy újabb egyedül repülés, ráadásul ez a szar AM rádió semmit sem ér. A kis kínai százszor erősebb és szerintem 40  km-en belül tutin halljuk egymást Balival Petivel.

Az előre megbeszélt Tokaj irány nekem nem tűnt optimálisnak ezért kicsit délebbre vettem az irányt. Jó is vot az első 35 km szerintem 35km/óránál gyorsabb volt az átlagom. Aztán a keleti főcsatorna/Hajdúnánás térségében szopódás keresgélés várva a jobb periódusra ami aztán megjött, de nem arra amerre menni akartam(Nyírbátor) hanem inkább visszafelé NYH dél felé. Jó -gondoltam magamban- ennyit adott kb 70 km hurok, habezárom lesz vagy 80 lapos. Amikor beléptem a TIZ-be akkor indult egy újabb jó periódus a várostól északra ezt meglovagolva elmentem a Tisza felé Ibrányig onnan pedig egy végletekig kiszámított végsiklás 1:13 ról haza.

Úgy értem be, hogy egy 180 fokos forduló és lebeg a hangár előtt álló lakókocsi mellé(majdnem neki is mentem:))

Az eredmény 94 FAI 3szög jobb mint reméltem. Amigó kint maradt, mert szerintem egy kicsit túlvállalta magát a javuló tendenciának köszönhetően.

Megint volt pár madár :egy rétisas csapat különböző korú egyedei javították kedélyemet. Mosolyogtam, sőt röhögtem hangosan magamban miközben adtam néhány puszit a kormányrudamnak a 2.5 ben forogva fejemet pihentetve. Arra gondoltam, hogy ebben a kedélyállapotban az egyik nagytudású barátom  apró hibáit is teljesen pozitívan tudom értékelni és mindenkit szeretek. Tudjátok, hogy milyen ez nem??

Hajrá


A bejegyzés trackback címe:

https://bzs1000.blog.hu/api/trackback/id/tr342216776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_m_ 2010.08.12. 20:51:25

Zsolti bácsi, jobb a blogod, mint a Jonny Durandé. Reméljük, lassan másképp is utoléred 8-)

BZS1000 2010.08.16. 08:24:35

@_m_:

Na ugye kedves @_m_!

Egyszer Agerben már utólértem:)

üdv

.Kendi. 2010.08.25. 21:25:45

A Hatóságnak is írhatsz panaszlevelet ha a repteret üzemeltető túllépi a hatáskörét és szakmai okok nélkül korlátoz. Persze okot lehet találni mindenre de mentséget nem.

prof. Perselus Piton 2010.08.27. 15:58:24

A régi szép, MHSZ-es idők :-))
süti beállítások módosítása