Tegnap este mikor élményekkel telve hazaértünk párommal a 24 órás outi versenyről le akartam ülni írni, de annyira kavarogtak fejemben a gondolatok és az élmények, hogy egyet aludni akartam rájuk, hátha tompulnak és tisztul a kép.

Ma ahogy éppen kezdtem a beszámolót jött egy levél a nemrég lebonyolított 24 órás MTB verseny győztesétől Zóka-Ujhelyi Zolitól :

"gratulálok a 24 órás csapat 3. helyhez. Én csak egy dolgot nem értek: Pályi Csaba egyéni 798 km, az hogy? Ez nem fér a fejembe. 33,25 átlag, ha nem számolom megállásokat! Én nyertem montin 24-órást, de így sem bírom feldolgozni ezt az eredményt:)"

Hát akkor kezdjük azzal, hogy a rajthoz 5 embert szólítottak be. Köztük a Trans America (5000 km egyben) magyar egyéni finisherét Szőnyi Ferencet akit hírből már ismertem hiszen amikor teljesítette a Dupla Deca Iron távot akkor csak pislogtam ( a gyengébbek kedvéért egyben 80km úszás, 3600 km bringa és levezetésnek 840 km futás) mint a vett malac. Úgy is hívják The race machine. A másik egy ugyancsak sokat mozgó fiú, ő valami Ausztrália kerülőn vett részt a nevére sajnos nem emlékszem. stb. Ekkor már transzban voltam. Mi lesz itt tulajdonképpen??

Ja és a velocipédes ember akivel már sok bringaversenyen találkoztam de bevallom ezidáig azt hittem szimplán exhibicionista. Mea culpa mindent visszavonok. Ez az ember több mint 400 km-t tekert a szerkezetével ami mindennek nevezhető de áramvonalasnak és kényelmesnek nem. A reptéren fújó É-i majd másnap a D-i szelet figyelembe véve ez kérem valóságos csoda. Képeket mellőzöm mert egyrészt macerás felrakni erre a felületre másrészt a rendezvény honlapján van ezer.

Aztán elkezdődött. Csapatunk nyolc főből állt. Doki alias Horváth Zsolt, Vinnai Zsolti tapasztalt versenyzők, Simkó Józsi, Toldi Miki és jómagam lelkes amatőrök, Danika és Ákos ketten 32 évesek kb. de a tettvágy és a fiatalság csak úgy sugárzik róluk és Hidasi Jancsika a maga 58 évével mint doajenünk. Ez ugye 8 fő. Aztán két egyéni indulónk Hanász Attila és Jánowszki Zoltán aki ugyan csak idén debütált az IM versenyen de szerintem meg fogják ismerni a nevét sokan hiszen most is lazán tekert 650 km felett( bocs, hogy nem tudom pontosan). Végül a három grácia akik kísértek bennünket. Gabi ultrafutó, Zsolti párja, Enikő Hidasi Jancsi párja és Hegi(Marika) az én párom akiknek nagy köszönet a segítségért.

Nem sokat szarakodtunk a beosztással Doki akart kezdeni, én mentem utána mert kíváncsi voltam, aztán Simkó, Toldi, Jani, Dani, Ákos , Zsolti. És elkezdődött a hajsza. Doki ezerrel nyomta és 11 perc körüli köreivel elsőnek válthattam, Mentem mint a gép savasodtam 180-as pulzuson de nem adtam oda az előnyt ami Immár vagy 100 méter volt. Aztán kiderült, hogy a konkurens csapatokban van vagy 5 erős ember és lassan hátrányba kerültünk. Nem baj, nyomtuk becsülettel egész délután. Belejöttünk a váltásokba, mindenki tudta ki mikor következik és soha nem volt semmi fennakadás. Az egyénieknél nem volt ennyire sima az ügy Hani nemsokára egy defektet szenvedett el majd ezután bukott egy dilatációba hajtva amitől nemcsak a kormánya hajlott el, az első kereke ment tropára és ment szét az új csukája hanem a motivációján is hatalmas seb esett. Nem csoda hiszen szegényt az ág is húzta szombaton. Zoli rendíthetetlenül rótta a köröket amelyeket szerintem már behunyt szemmel is tudott. Közben a depóban jó volt a hangulat lassan összeismerkedtünk depó szomszédunkkal a későbbi győztes csapattal és ment a poénkodás - már akivel lehetett hiszen ott is volt egy két macho akinek nem fért bele az imidzsébe a nevetés. Én nagyon éltem.:)

Szurkoltunk az arra járóknak akikből volt elég. Hajrá Szőnyi, Hajrá Evil( Evil egy triatléta akinek arab színű bőre van és korom fekete szakálla van. Mondta is valaki, hogy Londonban a metróba biztosan nem engednék le testüreg motozás nélkül. Egyébként civilben egy jóképű és jópofa fickó.

Ettünk és ittunk ezerrel. Az idő jó volt a szél ellenére hiszen egy pont elég vastagságú cirrusz réteg óvott bennünket az augusztusi nap perzselő sugaraitól és  a kellemes 26 fokos  szellőben kerekezgethettünk. A szpíker a BSI rendezvényekről már megszokott hang volt. Nem tudom a nevét. Nekem ő a Hangember.

Gyűltek a kilométerek, fogyott a fánk. A csapatverseny nem volt megerőltető hiszen pl én egy -egy etapomban 4-4 kört tekertem ami 28 km-t jelent és ez még ha csőgázon mégy is kibírható, főleg ha szerencsés vagy és találsz egy hasonló erejű és sebességű társat. Az első háromban nekem volt ilyen és nyomtuk is ezerrel. A végére 105 km-t mentem 36-os átlaggal. A csapat 812 km-t gurult ha jól emlékszem, de igazából nem volt fontos mert a verseny az az első nap estéjére eldőlt mert az előttünk állók 2 körrel vertek bennünket, mi pedig a negyediket néggyel tehát katasztrófa kellett volna változáshoz. Vezetőnk úgy döntött, hogy én leszek a befutó ember és ehhez méltóan mentem is egy jó kört zárás gyanánt. Egyébként a csapat legjobb ideje Dokié lett 11.02- vel. nekem 11.03 lett a legjobb. Állítólag Danika ment 11 alatt de nincs rá bizonyíték:)

Számomra a legérdekesebb a harmadik menetem volt ami hajnali 4 órakor kezdődött. 11.30 kor megettem a vacsora spagettit a büfében aztán ledőltem forgolódni, mert aludni nem tudtam. A bemondó nem pihent le( amikor lepihent akkor is jött helyére másik) és üvöltött a hangláda folyamatosan. Minden chipszőnyegen áthaladónak bemondta a nevét és akit ismert annak mondott pár adatot a verseny állásáról, az időeredményeiről stb( és előbb utóbb mindenkit megismert hiszen mentünk jó pár kört ugye). A fejemben villództak az élmények, mikor jövök pontosan mikor kell kelni, ki ébreszt, el ne késsek. Nem vittem a  párnámat a párnára pedig kegyetlenül kényes vagyok. Még a nyári nyaralásra is viszem magammal a hotelekbe panziókba, sőt még a céges tréning éjszakákra is. Szóval bedugtam a fülemet és zenére próbáltam relaxálni. Fél négykor néztem meg az Ipodon az időt és úgy éreztem itt az idő. Felkeltem mint aki egész éjszaka hegesztett szemmel és átöltöztem, felszereltem a nagy szúrót a bringára és usgyi a váltózónába ahol Dokival futottam össze aki éppen startra készült Vinnai Zsoltit váltva  majd, tehát várnom kellett 40 percet a sátor alatt. Nem baj legalább felébredek gondoltam és bámészkodással töltöttem az időt. Bejött egyszer Zoli aki már nagyon készen volt megpaskoltam a combját kérdezvén hogy vagy mire ő: "most már rosszabbul" hiszen már fájt mindene mert 400 km fölött járt. Megjött Doki és a suhanás a sötét kifutón megkezdődött. Csak piros fényeket láttam imbolyogni magam előtt a fedett ég alatt ahol a fogyó hold fényét sem lehetett látni, csak a depó távoli derengését  és a bringásokat akik mint ezernyi szentjánosbogár egy irányban kóvályogtak az aszfaltcsík körül. Ahogy közeledtem feléjük egyre bántóbb lett a piros fénynük kitágult pupillámnak majd erős fényszóróm csóvájában érdekes árnyékuk keletkezett ilyenkor szinte mindegyik megbillent mert megijedt a látványtól vagy mert önkéntelenül is hátranézett, hogy vajon biztosan bringától származik a 900 lumen fényerő. (Magic Shine kerékpárlámpa made in china, de kutya jól szuperál)

A kanyarokat sárga akkus lámpákkal kivilágították, sőt a visszafordítót még futófényekkel is illusztrálták nekünk.

Pár nappal ezelőtt voltam a Van Gogh kiállításon Budapesten -európa egyik legszebb  városában- és most itt a MIG-ek guminyomaitól feketéllő  éjszakán eszembe jutott, hogy a festő akinek munkái láttán 1000 emberből 999-ben megvilágosodik a gondolat miszerint a művész egészen másként látta  a világot. Persze ez közhely, de menjetek el és nézzétek meg egyedül. Szánjatok rá 2 órát a 200 festmény reprodukciójára és meggyőződhettek ti is a csodáról.Szóval arra gondoltam ő vajon ezt a vizuális élményt hogyan adná vissza. Soha nem tudjuk meg. Minden esetre felemelő szépség volt. Vagy mi.

Aztán jött egy gyerek( később tudtam meg, hogy Angol tehát hiába beszéltem neki magyarul csak bambán vigyorgott de nem mondta, hogy sorry vagy hasonlók, egyébként másnap a dialógusokból kiderült, hogy valami cocney akcentusa van tehát London környékéről jöhetett vagy nem) a konkurens csapatból, ezerrel ért utól. Alig tudtam a szelébe visszamenni. Ezután együtt haladtunk hatalmas tempóban. Lekerült az éjszakára rendszeresített karmelegítő és a szemüvegemen kisvártatva megjelentek az első izzadtságcseppek. A fejlámpám halvány fényében- amit azért kellett viselnem az üzemi világításon kívül mert a poláromnak nincs saját fénye- észleltem, hogy széllel szemben 38 fölött haladunk hátszélben 45 körül. Meg is lett a PB időm. 11.03. A váltás megváltás is volt egyben. Égő lábbal és csatakosan ért a hajnal. Pici nyújtás, mosdás és sátor 8.00.-ig aztán kelés és reggeli. Két, néha 3 kör a hátrányunk ezért a vezér gyakoribb váltást írt elő. Két max 3 kört toltunk ami érdekesebbé tette a nap hátralévő részét. Hani a peches dupla ironman aludt pár órát és a győzelem nyomasztó kihívása nélkül beállt, hogy önzetlenül fogja a szelet Zolinak a csapat hősének akinek meglehet a 100 kör.

Kisütött a nap 10 körül, emelkedett a hőmérséklet a szél átfordult délire és megerősödött. Az átlagok csökkentek az erő fogyott. A köreimben azt láttam, hogy az egyéni indulók csak poroszkálnak üveges tekintettel és a 30 km-es száguldásommal mint tornádó süvítettem el mellettük. Persze itt is volt kivétel. Amikor beálltam egy bolyba ami elég gyors volt, hogy kicsit szusszanjak akkor láttam, hogy két fiú igen fiatalos lendülettel el kezdett követni amikor az utamra indultam  és el akartam szakadni tőlük. Mentünk is egy gyors kört csak ebben el is fáradtam mondtam, hogy vezessetek már ti is kicsit mire az egyik rákérdezett mennyit megyek mire és mondtam, hogy még egy kört. Visszakérdeztem, a válasz Végig. Erre elszégyelltem magam és visszavettem a vezetést büszkén hiszen ezzel egy körön keresztül segítettem az egyéni győztesnek aki közel 800 km-t tekert ezalatt az iszonyúan hosszú 24 óra alatt. A fáradtság rohamokban tört az emberekre. az egyik kanyarban ahol én éppen a hosszú kifutóra fordultam rá egy jobb kanyarban velem szemben jött egy srác aki vélhetően elbóbiskolt és elfelejtett kanyarodni. Belerongyolt a vas korlátba.  Visszanézve csak annyit láttam, hogy nem akar felkelni.. jaj. Jött a mentő. Tekertünk vissza, hogy megtudjuk mi lett vele. Hála istennek nem büntette meg nagyon szegénykét a hibájáért . Saját lábán hagyta le a mentőt az elsősegély után. A karja volt sínbe téve. Megúszta.

A verseny végeztével átvettük a megérdemelt plaketteket, felálltunk a dobogóra, csapatfotó sz új szponzor mezében és sátorbontás, hazautazás.

Köszi Zsoltinak a nevezésért szervezkedésért, Gabinak az adminisztrációért.

Doki a legjobb csapattárs aki mindenkit épít. Különdíjat neki!!

Jövőre nem kizárható indulásom egyéniben.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.