2014.08.03 Felsőtárkány

250 fős Középtáv mezőny, abszolút 24., kategóriámban M2 3.helyezés Ezzel az eredménnyel a Top Maraton M2 összetett 2. helyére léptem előre. Örülök.
A verseny során mindvégig erős voltam fizikailag és mentálisan is. Pozitívan hatott teljesítményemre a sérülésmentes felkészülés, a ráhangoló protokoll, amelyet immár kijelenthetem, nagyon jól rászabtunk Áronnal a bioritmusomra. Kicsit aggasztott, hogy a versenyre virradóan fejfájással ébredtem, ami tőlem igen szokatlan. Az aggódás és a fejfájás is:) A verseny most is adott, mégpedig egy igen komoly csatát amely jó pár kilométeren keresztül folyt.

A ráhangoló hét nagyon jól ki van találva. A szerdai EB/VO2 sokszor eszembe jutott a versenyen, a pulzust végig sikerült ebben a zónában tartanom, így nem kellett félnem a meglepetésektől sem a keringés sem az energiaellátás tekintetében. A technika nem hagyott cserben, nem volt defektem és nem buktam. Jól felkészítettem a bringát, pl friss defekt tejet kaptak az thunder birt-ök.

Ennyit a száraz tényekről és most egy kis élménybeszámoló:

Nagyon vártam már a Bükk maratont. Bár tavaly rémálom lett a vége a hőség és az eléhezés miatt, de éreztem, hogy az idei énem fényévekkel előrébb áll edzettségben mint a tavalyi. Vártam a versenyt, mert már nagyon szerettem volna egyet meccselni a nagyokkal a kategória élén és nagyon vágytam arra, hogy felállhassak a dobogóra és onnan nézzek szerte szét:)

Nem volt sérülés a felkészülés 3 hetében. Azt a kis izom diszbalanszot amit tapasztaltunk a bal combomnál, kiegyensúlyoztam úgy, hogy három hétig a lépcsőkön ballal mindig eggyel több fokot léptem fel. Komolyan!

A Duna után egy hét totál pihit 3 hét szisztematikus formaidőzítő periódus követett, melyet Áron ügyesen kihegyezett. A versenyre még alaposabban és tudatosabban készültem. Elemeztem a 12'-es és 13'-as eredményeket, részidőket a mért pontokon és ennek megfelelően a győztes részidőket tettem az itineremre, hiszen fejben dől el minden. Tavaly 3.46-ot mentem, idei elvárt időm 3 óra vagy azon belül. Ezzel lehet nyerni, gondoltam. Csak egy olyan frissítővel terveztem, ahol meg is állok. Ez az első kör után volt ahol áthaladtunk a célterületen. Előtte az első itatónál csak az elfogyasztott gélre kértem 4 deci vizet. A második itató, a megállós, le volt szervezve. A megállás előtt a taurin ital (Gutar) és a szénhidrát ( enduro snack) bejött a hasamba. Megálláskor fejhűtés másfél liter vízzel, közben segítőim kicserélték kulacsomat és leadták a pálya infót, miszerint az ellenfeleim közül nincs senki előttem!!! Vezetek! 
Ez óriási flesh volt. Újult erővel vetettem bele magam a második körbe immár rekkenő forróságban és emelt hangulatban. Kicsit talán vissza is vettem az intenzitásból, talán. Egyébként végig EB/ VO2 pulzuson tartottam a gépet. Egyszer csak jön egy gyerek hátulról elég jó erőben volt. Kérdeztem tőle, hogy melyik kategória M2 mondja, basszus akkor nem szabad lemaradnom, ez kissé frusztrált hiszen éppen azért szeretem a montit mert nem kell a lószokat felvenni, hanem diktálhatom végig magamnak a tempót. Na most ennek egyenlőre vége. Az is kiderült- a fiú arcos kijelentéséből- amit előzésemnél köpött oda, hogy "eddig második voltál" tehát vannak előttem. Téves volt segítőim infója a frissítő zónában, de ez csak miattam lehet mert rosszul írtam ki az ellenfelek rajtszámát a nevezésből. (utólag kiderült, hogy csak részben van így, igen egyet elnéztem, de lett egy új ellenfelem is aki eddig egyik futamra sem jött el, vele senki nem számolt). Szóval a beszólás amúgy azt eredményezte, hogy barátocskám ezért Ludas Matyi ...

És kezdetét vette a harc. Erős volt a fiú, az emelkedőkön csak a nyomát szagoltam és a köves zúzatós lejtőkön sem volt lassú, sőt... Gyerekfej nagyságú kövek verődtek hozzánk ahogy nem ritkán 65-tel verettük lefelé, de gondoltam, ha ő nem fosik akkor én sem, ha ő nem fél a defekttől akkor én sem stb. Ezzel a hátunk mögött haladóktól keményen meg is úsztunk. Egy követ kapott is a hajtóművem, be lett avatva az új váz, le is ment a festék, még jó, hogy nem robbant szét akkorát döngött. A második szakasz olyan volt, hogy rövid kaptatók lankásabb emelkedőkkel tarkítva aztán egy kis szusszanás lefelé és újra fel, lanka, lefelé. a második ilyennél a lefelében elgurultam Tóth Rajmundtól, megérdemli, hogy leírjam a nevét hiszen igen kemény csávónak bizonyult, mert mikor már leráztam magamról az izzadságcseppeket és phúú ezt leakasztottam mondtam magamnak 185-ös pulzuson, akkor egyszer csak kielőzött. Még gondoltam is, hogy megdicsérem milyen jól visszajött, de aztán nem tettem:)

Inkább beálltam mögé egy igen meredek felfelében és fogamat csikorgatva próbáltam megmaradni mögötte. Betámadott...Hú ez milyen erős... Lassan elnyúlni látszott, de aztán bár magasan állt a pulzusom, azt mondtam: most vagy soha. Kiálltam a nyeregből, klasszikus kettő le és hajrá. Hátranézett mikor érezte jöttömet és láttam ahogy csak int lemondóan, hogy menjek, nem bírta tovább szuflával. Ezt a támadást nem kellett volna beadnia, felesleges volt, vagy talán nem itt. Mindegy legyőztem és ez még egyet lökött rajtam. Ő volt eddig a TOP összetett M2 2. helyén. Ezután eufóriában teltek a perceim, utolértem egy ismeretlen (azt hittem) Meditech-es fiatalt aki mikor mellé értem azt mondta: basszus a Dunán is kb. ilyenkor értél utol, jól osztod be az erődet. Innen együtt mentünk tovább. Volt még vagy 15 kili hátra. Összeszedtünk még egy Mesterbike-os M1-es fiút akinek 3% a testzsír tartalma és elég jól ment a felfelékben. Hárman nyomtuk tovább. Azokon a részeken ahol emelkedett hosszabban elengedtem őket,:) aztán a gyors lefelék utáni kiállós emelkedőkön visszajöttem a nyakukra. Mindannyiszor mosoly volt a jutalom részükről, hogy nem szakad le a vén fószer:))

És ekkor jött a jutalomjáték. Volt egy szakasz ahol konstans 50-60 km/h sebességgel zúztunk egy sima erdei úton lefelé, ami finom gondolkodós kanyarokkal volt megspékelve, de semmi kiálló alattomos szikla vagy gyökér. Semmi nyomvályú, semmi sár.Szóval ezen a részen az jutott eszembe, hogy ezért szeretem a montit. Itt már teljesen ki voltam, de mosolyogva vártam a végét, ahol mindent kifacsarva magamból értem ki a napos síkra és örömmel állapítottam meg, hogy senki sincs veszélyes zónán belül. A célegyenesben azért csak jött egy fekete folt és volt egy jó sprint,de ez csak a Mesterbik-os fiatal volt akit az uccsó lefelében leszakítottam.

A verseny felénél belső kommunikációm így hangzott, tök mindegy hányadik leszel, ma bajnokhoz méltóan küzdöttél.

Ezt a mondatot Bertók Attila sárkányrepülő világbajnok barátom szavai ihlették, aki Texasban a VB-n mondta azt magának az utolsó napon, hogy: ha világbajnok akarsz lenni, akkor ma világbajnokhoz méltóan kell menned.

A Szilváson azt gondoltam ez volt a legjobb versenyem idén, aztán ugyanezt gondoltam Dunán is és most is ezt gondolom a Bükk után:)

Jól van ez így!

Amen

időm 2:37.25

Endre 2:42:29

Lóczi Jani 2:57:49

Bakos Z. 3:30:23

Mező Z. 4:20:31

Tibike és Jocy sajnos nem tudták befejezni a versenyt, nagyon sajnálom:(

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.