Ma űber szar napom volt, olyan igazi frusztráló geci nap.

Párbeszéd olyannal aki rossz. Merengés vajon meddig kell ezt csinálni és mi az ára. Mindegy.

Zenét kell hallgatni, az segít.

Tátrai band, Springsteen balladák, egy-két kortárs fiatal csapat akikből megjegyzem nagyon sok tetszik. Szerencsére kicsi lányom Eszter segít a feltérképezésben együtt is hallgattunk pár számot.

Most éppen az jutott eszembe, hogy meséltem-e azt a sztorit amikor Sly haveromék lakása előtt ültem a kocsiban és arra jött egy csapat varjú?

Nem? Akkor most elmesélem. Ahogy ott ültem a meleg autóban három varjú érkezett a járdán karnyújtásra tőlem, mindössze egy 5 mm-es üveggel elválasztva. Látszott, hogy egy összeszokott csapattal van dolgom. Egyik a járda egyik szélen másik az átellenes oldalon, harmadik középen. Vizslatták a pályát és egyenesen a kukák felé tartottak. Lejött, hogy élelem után kutatnak. Sok minden átfutott az agyamon. Először is, de jó, hogy nekem nem kell a járdán keresgélnem hidegben, hogy családomnak kaját adhassak. Másodszor, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy egy ilyen csodálatos bolygón élhetek ahol ennyi féle élőlénnyel találkozhatok.

Harmadszor, hogyha az űrből tekintenék le a földre akkor mit láthatnék. Mondjuk leküldenék egy szondát úgy, hogy semmilyen információm nem lenne erről a kultúráról szokásokról életformáról, mit is észlelhetnék.

Először a felhőtakaró lenne újdonság, aztán az a tény, hogy az itteni élőlények szinte mindegyikét a bolygót körülvevő anyag élteti. Az kerül a testükbe és abból nyerik energiájuk nagy részét. Aztán ott vannak településeik. Némely fajok folyók partjain, egyesek fákon, mások a föld alatt alkotnak kolóniákat.

Ha megnézünk egy egy emberi települést, akkor  elcsodálkozhatunk ezeken a dolgokon. Pl. biztosan sokan láttátok a District nine című filmet. Ott ékes példáját láthattuk a gettóknak, ott is lehet sőt kell élnie élőlényeknek.

Nekem ha a szondára viszagondolok speciel egy nagyváros  jut eszembe és annak a levegőből kb 3000 méterről alkotott képe. Ha filmrendező lennék nagyon szeretném ezeket a képeket. Egy nagyváros igen misztikus fentről ahonnan csak az épületek látszanak.

Nem tudom szavakkal visszaadni azt amit az agyam vetít.

Na jó elég. Holnap cenzúra.

Még annyit, hogy a napokban-talán tegnap előtt- a napot olyan szépnek láttam mint még soha életemben. Éppen ott járt a látóhatár peremén ahol már elég vastag légrétgen kersztül nézzük egymást és így majdnem bele lehet nézni. Erről jut eszembe, hogy most olvasok egy olyan könyvet amelyet két 17 éves okos fiú írt.

Címe : Ez a mi napunk

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.