BZS1000

Mint ahogyan azt az MKK-n már jeleztem a legutóbbi tokaji repülésünk alkalmával volt egy-két rendhagyó, pozitív történés.

Az, hogy többet vártunk a naptól azt már nem is merem csak félve leírni, de ezen kívül ott volt még Máté Zoli "ügye" ami nem szólt másról mint arról, hogy - mivel be voltam indulva a napra mert jót ígért - hamar akartam menni, hogy ne késsek el és ne legyen kapkodás a starton ezért felhívtam Zolit aki egyből rábólintott, felvett, elvitt és teljesen átrendezte a napját miattam, tehát jó barátként viselkedett. Köszi.

(Sanyika később jött utánunk Andival)

Egyébként az MKK-ban megtaláljátok  a repüléseit itt

http://www.xcontest.org/hungary/pilotak/adatai:homokipisztrang

A starthelyen sokan voltunk és meglepetésünkre mire felértünk három szlovák sárkány már nyitva volt, sőt az egyik gyerek egy Stealth-tel éppen akkor ugrott le.(kisvártatva leszállt)

Készülődés közben odajött hozzám Nizner Ferdinand (feró) aki nem ismeri annak leírom, hogy amikor még megboldogult szocialista rendszerünk virágzott akkor a Podbrezova vasmű bőkezűen támogatta asárkányrepülést, így többek között Feró is gyakori vendég volt a nemzetőzi versenyeken és kis hazánkban is. Az anyukájával jött aki beszél magyarul.

Emlékezetes eset volt amikor a nemtudomhanyadik Klivent Kupán nyugati szélben vonódott a csapat(a nyugati szél Nyíregyházán annyit jelent, hogy kegyetlen rotoros és neki kell menni a hangársornak, tehát nem a legideálisabb) amikor is Feró a Combat 2- vel kis magasságban beoszcillált veszélyesen, leszakadt, befordult a rotoros 8 méteres hátszébe és megkisérelte a leszállást hiszen más választása nem volt.

A végeredmény az lett, hogy az egész mezőny tátott szájjal bámulta ahogyan az egy szál bél gyerek a bazi nehéz repülővel a hátán negyvennel szalad és kifutja a leszállást gond nélkül.

A másik emlékem róla pedig az, hogy 2004-ben talán az Évike versenyen az első napi Szeged céltávon felbuzdulva a második napon Pécs felé Balikával toltuk ezerrel aztán mindketten leszálltunk 2/3 távon ha jól emlékszem Bonyhád környékén a cél előtt 40 re. Már régen össze voltunk pakolva, Bali már minden melós telefonját lerendezte akkor véletlenül megláttuk, ahogyan Feró beforog fejünk felett egy felhővel a célba, illetve nagy volt az esélye hogy beérjen, be is ért. Akkor lett a Nizner idő kifejezés a fostorgás szinonímája.

Ennyi Feróról.

A repülés még szép volt az őszies fények, a foltosodó erdő, a koromfekete hatalmas fesztávú holló és a szűk, de jól kezelhető buborékok miatt.

 

 

Ja és mégegy.

Legkedvesebb ill. jegjobb humorú politikusom Torgyán doktor József egyszer egy riportban az őt ért támadásokra azt válaszolta, hogy a sas nem vadászik legyekre, ezzel egyszerre alázta le a támadóját és válaszolt egy kitérő válasszal a feltett kérdésre. De nem is ez a lényeg, a lényeg az, hogy ezután én is szívesen használtam eme mondatot, de ezután csak félve merem mert tegnap tokajban egy réti sas repült elég közel hozzám kicsit alacsonyabban és előttem. Egyszer csak egy igen gyors szárny ill. test korrekciót végzett annak érdekében, hogy egy éppen arra szálló rovart bekaphasson.

Na akkor most eszik bogarat vagy nem. Vadászik-e vagy csak bekapja ha éppen arra jár.

üdv


A bejegyzés trackback címe:

https://bzs1000.blog.hu/api/trackback/id/tr42314502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

.Kendi. 2010.10.17. 12:17:23

Fasza a blog Zsóti!
süti beállítások módosítása