BZS1000

Pedró amigos rám szólt, hogy régen írtam a bogra és milyen igaza van. Nem kell hozzá megszólalnia és úgy is igaza van.Kilenc.

Ezért hát írok amit egyébként szívesen teszek, ha van motivációm hozzá.

Mit csinálok mostanában? Várom a tavaszt ahogy mindenki. A téli sportokkal mostanában úgy vagyok, hogy egyrészt sajnálom rá azt a temérdek pénzt, másrészt már nem merek olyan tempóban siklani mint régen mert félek a sérülésektől ezért inkább cammogni el sem megyek. (elég önző mi?? és a család??)

A lelket az tertja bennem, hogy tavaszra kondit kell gyűjteni mert ahogy jön a kikelet úgy jönnek majd a szabadtéri sportlehetőségek. Szert tettem életem legjobb bringájára egy Orbea  országúti bringára amire már nagyon régen vágytam, de igazi motivációm csak most lett valahogy. Hetente két alkalommal járok fedettpályás bicajedzésekre(spinning) és egyszer úszom, bejön mindkettő.

Elkezdtem futni is ill. egyszer már voltam:), de azzal sajnos nehezebben bírkózom meg mert a térdecském nem nagyon szereti. Pedig  valahogy meg kell barátkoznia vele mert év végére el szeretnék menni egy öreg fiúk olimpiai távú triathlon versenyre és egy félmaraton lefutásával is kacérkodom.Hajrá Szőnyi Feri.

Csodálattal olvasgatom az Ironman -mostanában ExtrémMan- versenyeken résztvevők élményeit, hátha egyszer még nekem is sikerülhet(ne szerénykedj már Zsolti hiszen 2012 év végére te is betervezted).

A repülés iránti vágy  az előbb említett dolgok miatt egy kicsit lejjebb lohadt az új pondrómban is alig pár órát csüngtem. De tudom, hogy a tavaszillat meghozza majd az ihletet.

Ja ezzel kapcsolatben is van story ám. A régit pondrót amiben eltöltöttem hiba nélkül kb 400 órát ugye eladtam egy szlovák fiúnak aki ki is fizette, de nálam maradt azzal, hogy az őszt még végigrepülöm benne aztán majd csak eljut hozzá valahogy, valamikor. Vége lett az ősznek semmi jel felőle, eljött a tél gondoltam rákérdezek nem kell neki a pondrója? Sajnos kiderült, hogy súlyos beteg lett- ezt a hírt Juraj barátom tolmácsolásában kaptam.

Erre én mint aki nem antihumanitáriánus, gondoltam meghírdetem az újat, eladom és repülök a régiben- jó az nekem- a pénzt pedig visszaküldöm a srácnak ha él a felajánlásommal. Biztosan jól jön a vészterhes időkben. Felhívtam hát Jurajt és elmondtam neki a dolgot ő tolmácsolta. Erre egy olyan válasz jötta gyerektől tört angol levél formájában, hogy nem!!!! a biznisz az biznisz holnap jön érte??!!:)

Én tudtam, hogy a kommunikációs csatornába dugulás keletkezett és arra a nagy riadalom, de hát sebaj. Nem is nagyon forszíroztam, hogy magyarázzam neki a dolgot mert felesleges. A lényeg az hogy maradhat a vudivelli.

A kommunikációs csatornára visszatérve ismeritek azt a viccet amikor a sheriff tolmács segítségével faggatja a rablót arról, hogy hová rejtette a rablott pénzt?

Sheriff a tolmácshoz: kérdezze meg hova rejtette a pénzt!

Tolmács a rabhoz: hová rejtette a pénzt

Rab a tolmácshoz: kapja be

Tolmács a sheriffhez: azt mondja kapja be

Sheriff a tolmácshoz: mondja meg neki, hogy ha nem mondja meg itt helyben agyonlövöm!

Tolmács a rabhoz: ha nem mondja meg itt helyben agyonlövi

Rab a tolmácshoz: a templom kertben ástam el a diófa alá

Tolmács a sheriffhez: nem fél a haláltól

bumm

 

Más.

A minap a nyakam elég rendesen elkezdett fájni gondoltam felhívom a "masszőrömet", hogy tegyen csodát, de ki volt kapcsolva -utólag kiderült, hogy alukált - errefel elmentem egy thai masszázs szalonba és ott próbáltam szerencsét.

Amíg ott voltam nem is volt semmi baj, sőt élveztem is a dolgot. Csak utána derült ki, hogy a gerincoszlopomat úgy összekuszálta a kicsaj, hogy kb 3 helyen becsípődéshatáron van még most is.JAJJ

Úgyhogy maradok és a megszokott és jól bevált európai fajtánál:)

 

Na megyünk edzeni Eszterrel.

 

üdv

 

 

 


A bejegyzés trackback címe:

https://bzs1000.blog.hu/api/trackback/id/tr112644796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BZS1000 2011.02.09. 15:40:56

Hát persze.
Ma 15 .30 körül hívtalak, hogy mennék de biztos alukáltál megint.
Jó lenne már egy nyitvatartási rendet közzétenni a hozzám hasonló nyakas kuntsaftok számára:)

üdv BZS

prof. Perselus Piton 2011.02.10. 19:33:14

Ha nem beszéltük volna meg százszor, hogy DÉLELŐTT hívj, mert ha véletlen nincs beírva senki, akkor délután elcsavargok vagy aluszkálok vagy nemmondommegmitcsinálok, akkor érteném a fel- és megháborodását Uram :-))
Ha ehhez még azt is hozzáteszem, hogy egyedüli kivételként te aznapra is szoktál kapni időpontot, akkor meg is érdemled, hogy a hangpostámat hallgasd :-P

prof. Perselus Piton 2011.02.18. 20:14:11

@BZS1000: szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál :-))
süti beállítások módosítása