Tegnap este mikor élményekkel telve hazaértünk párommal a 24 órás outi versenyről le akartam ülni írni, de annyira kavarogtak fejemben a gondolatok és az élmények, hogy egyet aludni akartam rájuk, hátha tompulnak és tisztul a kép.

Ma ahogy éppen kezdtem a beszámolót jött egy levél a nemrég lebonyolított 24 órás MTB verseny győztesétől Zóka-Ujhelyi Zolitól :

"gratulálok a 24 órás csapat 3. helyhez. Én csak egy dolgot nem értek: Pályi Csaba egyéni 798 km, az hogy? Ez nem fér a fejembe. 33,25 átlag, ha nem számolom megállásokat! Én nyertem montin 24-órást, de így sem bírom feldolgozni ezt az eredményt:)"

Hát akkor kezdjük azzal, hogy a rajthoz 5 embert szólítottak be. Köztük a Trans America (5000 km egyben) magyar egyéni finisherét Szőnyi Ferencet akit hírből már ismertem hiszen amikor teljesítette a Dupla Deca Iron távot akkor csak pislogtam ( a gyengébbek kedvéért egyben 80km úszás, 3600 km bringa és levezetésnek 840 km futás) mint a vett malac. Úgy is hívják The race machine. A másik egy ugyancsak sokat mozgó fiú, ő valami Ausztrália kerülőn vett részt a nevére sajnos nem emlékszem. stb. Ekkor már transzban voltam. Mi lesz itt tulajdonképpen??

Ja és a velocipédes ember akivel már sok bringaversenyen találkoztam de bevallom ezidáig azt hittem szimplán exhibicionista. Mea culpa mindent visszavonok. Ez az ember több mint 400 km-t tekert a szerkezetével ami mindennek nevezhető de áramvonalasnak és kényelmesnek nem. A reptéren fújó É-i majd másnap a D-i szelet figyelembe véve ez kérem valóságos csoda. Képeket mellőzöm mert egyrészt macerás felrakni erre a felületre másrészt a rendezvény honlapján van ezer.

Aztán elkezdődött. Csapatunk nyolc főből állt. Doki alias Horváth Zsolt, Vinnai Zsolti tapasztalt versenyzők, Simkó Józsi, Toldi Miki és jómagam lelkes amatőrök, Danika és Ákos ketten 32 évesek kb. de a tettvágy és a fiatalság csak úgy sugárzik róluk és Hidasi Jancsika a maga 58 évével mint doajenünk. Ez ugye 8 fő. Aztán két egyéni indulónk Hanász Attila és Jánowszki Zoltán aki ugyan csak idén debütált az IM versenyen de szerintem meg fogják ismerni a nevét sokan hiszen most is lazán tekert 650 km felett( bocs, hogy nem tudom pontosan). Végül a három grácia akik kísértek bennünket. Gabi ultrafutó, Zsolti párja, Enikő Hidasi Jancsi párja és Hegi(Marika) az én párom akiknek nagy köszönet a segítségért.

Nem sokat szarakodtunk a beosztással Doki akart kezdeni, én mentem utána mert kíváncsi voltam, aztán Simkó, Toldi, Jani, Dani, Ákos , Zsolti. És elkezdődött a hajsza. Doki ezerrel nyomta és 11 perc körüli köreivel elsőnek válthattam, Mentem mint a gép savasodtam 180-as pulzuson de nem adtam oda az előnyt ami Immár vagy 100 méter volt. Aztán kiderült, hogy a konkurens csapatokban van vagy 5 erős ember és lassan hátrányba kerültünk. Nem baj, nyomtuk becsülettel egész délután. Belejöttünk a váltásokba, mindenki tudta ki mikor következik és soha nem volt semmi fennakadás. Az egyénieknél nem volt ennyire sima az ügy Hani nemsokára egy defektet szenvedett el majd ezután bukott egy dilatációba hajtva amitől nemcsak a kormánya hajlott el, az első kereke ment tropára és ment szét az új csukája hanem a motivációján is hatalmas seb esett. Nem csoda hiszen szegényt az ág is húzta szombaton. Zoli rendíthetetlenül rótta a köröket amelyeket szerintem már behunyt szemmel is tudott. Közben a depóban jó volt a hangulat lassan összeismerkedtünk depó szomszédunkkal a későbbi győztes csapattal és ment a poénkodás - már akivel lehetett hiszen ott is volt egy két macho akinek nem fért bele az imidzsébe a nevetés. Én nagyon éltem.:)

Szurkoltunk az arra járóknak akikből volt elég. Hajrá Szőnyi, Hajrá Evil( Evil egy triatléta akinek arab színű bőre van és korom fekete szakálla van. Mondta is valaki, hogy Londonban a metróba biztosan nem engednék le testüreg motozás nélkül. Egyébként civilben egy jóképű és jópofa fickó.

Ettünk és ittunk ezerrel. Az idő jó volt a szél ellenére hiszen egy pont elég vastagságú cirrusz réteg óvott bennünket az augusztusi nap perzselő sugaraitól és  a kellemes 26 fokos  szellőben kerekezgethettünk. A szpíker a BSI rendezvényekről már megszokott hang volt. Nem tudom a nevét. Nekem ő a Hangember.

Gyűltek a kilométerek, fogyott a fánk. A csapatverseny nem volt megerőltető hiszen pl én egy -egy etapomban 4-4 kört tekertem ami 28 km-t jelent és ez még ha csőgázon mégy is kibírható, főleg ha szerencsés vagy és találsz egy hasonló erejű és sebességű társat. Az első háromban nekem volt ilyen és nyomtuk is ezerrel. A végére 105 km-t mentem 36-os átlaggal. A csapat 812 km-t gurult ha jól emlékszem, de igazából nem volt fontos mert a verseny az az első nap estéjére eldőlt mert az előttünk állók 2 körrel vertek bennünket, mi pedig a negyediket néggyel tehát katasztrófa kellett volna változáshoz. Vezetőnk úgy döntött, hogy én leszek a befutó ember és ehhez méltóan mentem is egy jó kört zárás gyanánt. Egyébként a csapat legjobb ideje Dokié lett 11.02- vel. nekem 11.03 lett a legjobb. Állítólag Danika ment 11 alatt de nincs rá bizonyíték:)

Számomra a legérdekesebb a harmadik menetem volt ami hajnali 4 órakor kezdődött. 11.30 kor megettem a vacsora spagettit a büfében aztán ledőltem forgolódni, mert aludni nem tudtam. A bemondó nem pihent le( amikor lepihent akkor is jött helyére másik) és üvöltött a hangláda folyamatosan. Minden chipszőnyegen áthaladónak bemondta a nevét és akit ismert annak mondott pár adatot a verseny állásáról, az időeredményeiről stb( és előbb utóbb mindenkit megismert hiszen mentünk jó pár kört ugye). A fejemben villództak az élmények, mikor jövök pontosan mikor kell kelni, ki ébreszt, el ne késsek. Nem vittem a  párnámat a párnára pedig kegyetlenül kényes vagyok. Még a nyári nyaralásra is viszem magammal a hotelekbe panziókba, sőt még a céges tréning éjszakákra is. Szóval bedugtam a fülemet és zenére próbáltam relaxálni. Fél négykor néztem meg az Ipodon az időt és úgy éreztem itt az idő. Felkeltem mint aki egész éjszaka hegesztett szemmel és átöltöztem, felszereltem a nagy szúrót a bringára és usgyi a váltózónába ahol Dokival futottam össze aki éppen startra készült Vinnai Zsoltit váltva  majd, tehát várnom kellett 40 percet a sátor alatt. Nem baj legalább felébredek gondoltam és bámészkodással töltöttem az időt. Bejött egyszer Zoli aki már nagyon készen volt megpaskoltam a combját kérdezvén hogy vagy mire ő: "most már rosszabbul" hiszen már fájt mindene mert 400 km fölött járt. Megjött Doki és a suhanás a sötét kifutón megkezdődött. Csak piros fényeket láttam imbolyogni magam előtt a fedett ég alatt ahol a fogyó hold fényét sem lehetett látni, csak a depó távoli derengését  és a bringásokat akik mint ezernyi szentjánosbogár egy irányban kóvályogtak az aszfaltcsík körül. Ahogy közeledtem feléjük egyre bántóbb lett a piros fénynük kitágult pupillámnak majd erős fényszóróm csóvájában érdekes árnyékuk keletkezett ilyenkor szinte mindegyik megbillent mert megijedt a látványtól vagy mert önkéntelenül is hátranézett, hogy vajon biztosan bringától származik a 900 lumen fényerő. (Magic Shine kerékpárlámpa made in china, de kutya jól szuperál)

A kanyarokat sárga akkus lámpákkal kivilágították, sőt a visszafordítót még futófényekkel is illusztrálták nekünk.

Pár nappal ezelőtt voltam a Van Gogh kiállításon Budapesten -európa egyik legszebb  városában- és most itt a MIG-ek guminyomaitól feketéllő  éjszakán eszembe jutott, hogy a festő akinek munkái láttán 1000 emberből 999-ben megvilágosodik a gondolat miszerint a művész egészen másként látta  a világot. Persze ez közhely, de menjetek el és nézzétek meg egyedül. Szánjatok rá 2 órát a 200 festmény reprodukciójára és meggyőződhettek ti is a csodáról.Szóval arra gondoltam ő vajon ezt a vizuális élményt hogyan adná vissza. Soha nem tudjuk meg. Minden esetre felemelő szépség volt. Vagy mi.

Aztán jött egy gyerek( később tudtam meg, hogy Angol tehát hiába beszéltem neki magyarul csak bambán vigyorgott de nem mondta, hogy sorry vagy hasonlók, egyébként másnap a dialógusokból kiderült, hogy valami cocney akcentusa van tehát London környékéről jöhetett vagy nem) a konkurens csapatból, ezerrel ért utól. Alig tudtam a szelébe visszamenni. Ezután együtt haladtunk hatalmas tempóban. Lekerült az éjszakára rendszeresített karmelegítő és a szemüvegemen kisvártatva megjelentek az első izzadtságcseppek. A fejlámpám halvány fényében- amit azért kellett viselnem az üzemi világításon kívül mert a poláromnak nincs saját fénye- észleltem, hogy széllel szemben 38 fölött haladunk hátszélben 45 körül. Meg is lett a PB időm. 11.03. A váltás megváltás is volt egyben. Égő lábbal és csatakosan ért a hajnal. Pici nyújtás, mosdás és sátor 8.00.-ig aztán kelés és reggeli. Két, néha 3 kör a hátrányunk ezért a vezér gyakoribb váltást írt elő. Két max 3 kört toltunk ami érdekesebbé tette a nap hátralévő részét. Hani a peches dupla ironman aludt pár órát és a győzelem nyomasztó kihívása nélkül beállt, hogy önzetlenül fogja a szelet Zolinak a csapat hősének akinek meglehet a 100 kör.

Kisütött a nap 10 körül, emelkedett a hőmérséklet a szél átfordult délire és megerősödött. Az átlagok csökkentek az erő fogyott. A köreimben azt láttam, hogy az egyéni indulók csak poroszkálnak üveges tekintettel és a 30 km-es száguldásommal mint tornádó süvítettem el mellettük. Persze itt is volt kivétel. Amikor beálltam egy bolyba ami elég gyors volt, hogy kicsit szusszanjak akkor láttam, hogy két fiú igen fiatalos lendülettel el kezdett követni amikor az utamra indultam  és el akartam szakadni tőlük. Mentünk is egy gyors kört csak ebben el is fáradtam mondtam, hogy vezessetek már ti is kicsit mire az egyik rákérdezett mennyit megyek mire és mondtam, hogy még egy kört. Visszakérdeztem, a válasz Végig. Erre elszégyelltem magam és visszavettem a vezetést büszkén hiszen ezzel egy körön keresztül segítettem az egyéni győztesnek aki közel 800 km-t tekert ezalatt az iszonyúan hosszú 24 óra alatt. A fáradtság rohamokban tört az emberekre. az egyik kanyarban ahol én éppen a hosszú kifutóra fordultam rá egy jobb kanyarban velem szemben jött egy srác aki vélhetően elbóbiskolt és elfelejtett kanyarodni. Belerongyolt a vas korlátba.  Visszanézve csak annyit láttam, hogy nem akar felkelni.. jaj. Jött a mentő. Tekertünk vissza, hogy megtudjuk mi lett vele. Hála istennek nem büntette meg nagyon szegénykét a hibájáért . Saját lábán hagyta le a mentőt az elsősegély után. A karja volt sínbe téve. Megúszta.

A verseny végeztével átvettük a megérdemelt plaketteket, felálltunk a dobogóra, csapatfotó sz új szponzor mezében és sátorbontás, hazautazás.

Köszi Zsoltinak a nevezésért szervezkedésért, Gabinak az adminisztrációért.

Doki a legjobb csapattárs aki mindenkit épít. Különdíjat neki!!

Jövőre nem kizárható indulásom egyéniben.

A Rózsahegyi DH park minden várakozásunkat felülmúlta.

Egyrészt a hely csoda számba megy a természeti környezete miatt. Hűvös kék tengereszem melyet hangulatos hegyek és panziók vesznek körül. Udvarias kedves és csinos szlovák recepciósok, pincérek, iszonyú jó konyha ( Tatrapark 2 restaurant) és olcsó finom barna sör!!
Másodszor a szállástól 50 méterre volt a felvonó.
Péntek délután Xc volt. Egy rövid ismerkedés a környékkel. 50 kilit mentünk jó tempóban fiammal és Zsanér barátommal aki a Börzsönyben montizik. Este buli!!!
 Szombaton reggel kis úszás a hideg vizű tóban párommal, kevéske futással. Reggeli és irány az ismeretlenbe. Xc bringákkal síkvidéki fiúk DH rettenetbe hhhuuuhhh.
A felvonó kabinjába két ember fér el a bringáikkal együtt. KB. szűk 500 szintet visz fel a lanovka. Aztán ott a választék a következő:
0. Scooter pálya ( tokaji aszfalt szerű lejtő, semmi technika csak a suhanás. Bérelhetsz un. robogót vagy saját bringáddal mégy)
1. Rookie ( kis aszfalt és dózer utak 10-15 %-os lejtőkkel 60 km a max., semmi technika, de élvezetes, nyugis, olyan kisaszonyos:))
2. Flow :)))) :)))) :)))) Na itt azt mondtam az elsőnél, hogy hhúúú de fasszaa kérem. Nehéz leírni és a youtube-os videók sem érnek szart sem barátaim. Nem adják vissza azt , hogy hogy esik ki alólad a pálya néhány helyen olyan gyorsulással, hogy csak abban reménykedsz, hogy a fékek és a felnik nem gondolják meg magukat mert akkor ....hát++
Izgalmas döntött fordulók simára gyalulva, gyökeres gyors lejtők ahol a nyelvedet nem szabad kidugnod még akkor sem ha 30 cm rugóutad van elöl hátul, főleg nem ha merev farú 120-as telós csenevész 29-esed van. Erdei ugratók beláthatatlan érkezőkkel, amelyek az első körben érdekes szereket pumpáltak a vérünkbe. Vannak benne olyan meredek húzások ahol vagy megrémülsz, vagy csak mosolyogsz beletörődve:).
3. A kettes technikás kistesója. A tempó kisebb viszont néha kapsz olyan köveket amelyekből itthon a Kossuth teret simán újra kövezhetnék. Azt sem tudod hogy ez vicc vagy komoly. A kiálló veszélyes dolgokat megfestik hiszen a nagy rohanásban kell ez a figyelmeztető.
4. Hard Rock a javából. Ehhez képest a tokaji álomáshoz vezető lefelé köves részei biliárdasztal símaságuak. A neve Monster Dog! Beszédes. Ez a kutya sokszor megpróbál beléd harapni és a legtöbbször ott ahol nem is várnád! Engem is megkóstolt a második találkozásnál de nem hagytam magam megenni. Szóval olyan fordulókat produkálsz amelyet álmodban sem hittél. A bringa be van döntve agyig, te pedig préselődsz a nyereghez és már már az jut eszedbe, hogy vajon felmegy -e vagy sem a seggedbe nyergesől csövestől mert sok G-vel nyomod. Aztán egyszer csak jön egy meredek amikor úgy jársz mint a paraszt bácsi a repülőn. Szóval azt gondoltam, hogy lassan kell menni, súlypont le a pincébe a hátsó tengelyre, azt is gondoltam, hogy majd a kiálló kövek el el kapják az első kereket és ki akarnak dobni az elhatározott nyomból, de azt nem gondoltam volna, hogy egyszer csak a fejem az első kerék előtt van , a bal lábam már nincs a pedálon, lendül előre ki tudja miért és látom magam ahogy 10-15 métert esek majd le a sziklás lépcsőkön a helyenként 50 cm-es szinteken. Ekkor a jó isten azt mondta, hogy OK Zsolti elég volt ennyi tánc, ess vissza bringádra, jobb sípcsontoddal szépen rúgj bele a stucni csavarjába és miután az kb 5 mm-es lyukat üt a bőrödön térj le az ösvényről 30-cal rongyolj be az erdőbe egyenesen egy fának úgy, hogy a tested már nem is tudod milyen helyzetben kapcsolódik a bringához. Ott viszont úgy érkezz, hogy se neked, se a vasnak ne essen semmi baja, hiszen tart még a nap. Hu. Zsanér jött utánam mert ketten vállaltuk be az utat. Azt mondta szép rodeó volt.

8. A nevére nem emlékszem. Csak az érzésre. Józan Zanér barátom az első 50 métert látva azt mondta ez neki nem kell. mentem tovább mert az agyamnak kellett a félelem. Nem gáz egyáltalán.   Ha nem hibázol. tele van rámpákkal amelyek néha 3-4 méter magasan vezetnek. Néha 1 méter szélesek, néha 25 centisek. Néha le kell ugrani a végén néha levisz simán. Néha van chicken way, néha nincs. De ezeket az infókat csak a végén kapod meg. Este lejöttünk gyalog is. Úgy is jó volt:) peszer akkor már jól voltunk:)

És van még két pálya amire több okból be sem néztünk. Két fekete pálya. Rövid és halálos lehet. A 4-es-hez hasonlították és azt mondták nehéz. Ennyi elég volt.

Konklúzió. Legközelebb bringa csak azért lesz nálam, hogy XC lehessen bemelegítésnek. Aztán irány a kölcsönző és DH bringa, felszerelés.

Öten voltunk. Hárman dobták el a vasat, ki így ki úgy. Fogalmazzuk úgy Óriás komoly fájdalmai után is, hogy olcsón megúsztuk a hétvégét.

A DH komoly dolog. Iszonyat energiák vannak benned amikor haladsz. És bár tudjuk, hogy atomjainkat sokkal erősebb kölcsönhatás tartja egyben mint amekkora a gravitáció, mégis azt kell mondjam: Óvatosan fiúk!

Úgy is tehetnék mint ahogyan a skót vendég a kuplerájban, a sarokba húzódott és elkezdett maszturbálni, mire a nő: hát maga meg mi a fenét művel amikor én itt vagyok? Válasz: az én pénzemen csak én élvezkedem csókolom:)

De én nem vagyok ennyire skót, sőt azt gondolom, hogy majdnem semmit sem ér az élmény ha nem tudom mással megosztani. Van aki csak olvasni szereti, van aki tanul is belőle. Mindkét megoldás OK.

Itt egy szép erdei zöldség

Szóval nagy kalandnak bizonyult a verseny ahogyan azt vártam is. De, hogy ekkora lesz azt legbátrabb álmaimban sem gondoltam. Megpróbálom csokorba szedni a történetet úgy, hogy legyen benne valami kronológiai sorrend illetve valami rendszer. Elöljáróban csak annyit, hogy igen illusztris társaság gyűlt össze ahol igen sokat tudtam  tanulni.

Mindenképpen a felkészüléssel kell kezdenem mert szerintem az a legfontosabb. Ez be is igazolódott, hiszen sokan adták fel amiatt, hogy nem voltak felkészültek akár fizikailag akár mentálisan vagy technikai szempontból. A fizikai felkészülés nálam abból állt, hogy tekertem előtte 3000 km-t és elmentem annyi versenyre - legyen az outi vagy kisebb nagyobb MTB amennyire csak tudtam. Mentálisan a vizualizációt használtam fegyvernek a motoros és túrás múlt eseményeiből merítve és azokat bringára adaptálva. A technika előkészítésekor természetesen kikértem tapasztalt bringások véleményét és azokat az én elképzeléseimmel ötvözve készültem a megmérettetésre. Ilyen tanácsokkal szolgált Kiss Józsi aki megjárta már az Alpokat és a Trans Germanyt is tehát tudja mi az ábra, illetve Zóka Ujhelyi Zoli is sok okosat mondott. Vas Petit előtte nem ismertem, pedig ha ismerem akkor tuti konzultálok vele mert ő nagyon sokszor megcsinálta már többek között a Salzkammergut extrém 200-as versenyt is.

Na akkor nézzük mire kellett figyelni. A bringa tartalék alkatrészeit sorolom amit elvittem a versenyre és ezekből természetesen sok a depóban marad, csak a töredékét vittem magammal a pályára.

Váltófül a vázra, fékbetétek, üléscső,stopli, lánc, patentszem( ezt a vázra szigetelőztem), pót külsők, belsők, ragasztó, Co pumpa  patronokkal. Karbantartáshoz WD40, féktisztító spray, olaj a lánchoz , zsír ( debrecenieknek könnyű a beszerzése), természetesen szerszámok, műhelypumpa, láncbontó( ezt mindíg vittem a zsebben).

A Rubena Scylla ami fent volt alkalmatlannak bizonyult a sárban ezért kényszermegoldásként felkerült a szintén száraz versenygumi a Racing Ralph és sokak elhűlt ábrázatát kellett elviselnem a mosóban amikor ezt meglátták. Peti is kérdezte, hogy b..ki te ezzel teljesítetted a versenyt??? Ezzel. Na legközelebb nem ezzel fogom, ha ilyenek lesznek a körülmények. A kis profilmélységű abroncsokkal a sáros köveken és gyökereken olyan volt menni mintha egy lefagyott, jeges, jégbordás ösvényen kellene bringázni slick gumikkal. A legnagyobb probléma az oldaltartásukkal van. Egyszerűen gyorsnak és nem kapaszkodónak tervezték őket. Ami a sárban hátrány, viszont a 3. és 4. nap amikor volt 10-15 kili aszfalt akkor előny volt. A felfelékben nagyon vigyáznom kellett a körhajtásra és a súlypont helyzetére, ennek ellenére sokszor kikapart és ezért kényszerültem tolni. Apropó tolás, Kiss Józsi mondta a záró vacsorán, hogy szerinte amióta versenyez nem tolta összesen ennyit a bicót mint ezen a 4 napon. Ami igaz az igaz a minden nap voltak olyan meredekségű felázott ösvények ahol mindenki tolta.

Vissza a felkészüléshez.

A belsőt és a Co pumpát a vázra rögzítettem a 3. naptól mert előtte  egy kis hátizsákban vittem a dolgokat de húzta a vállamat ezért amit lehetett a bringára rögzítettem. Csak a szélmellény és a telefon, valamint az 1500 kcal zselé és csoki ment a zsebeimbe.

A ruházatot is 4 napra kellett tervezni és mivel esőt igértek mindenből kellett váltás, esetenként több is.

Rövid kesztyűk, hosszú kesztyűk, bokó alá sapi, szemüvegek, mezek, nadrágok, kar és lábmelegítők, SPD cipők, zoknik.

A vitaminok és táplálékkiegészítők is helyet követeltek maguknak a csomagban. Semmi olyat nem vittem és használtam amit előtte már ne próbáltam volna ki. Ezt tavaly a hatvani triatlon versenyen való kísérletezgetés után örökre megtanultam!! Bőséges reggeli 7 órakor, aztán öltözködés, bringa felpakolás és irány a start-cél terület. )-kor volt a rajt az első nap kivételével amikor is 100-kor indultunk a nagy útra. A High5 izo zseléjét használom mert elég híg nem émelygős és talán benne van az anyag. Az bizti, hogy amióta használom egyszer sem éheztem el. Van egy csodaszerük a neve Extrenme energy source. Hát az egy csoda kérem. Úgy megüt, hogy egy irányba szaladsz ezerrel egy napig. Csak velem nem kompatibilis mert estére iszonyú hasfájást okoz. Többször próbáltam de sajnos így van. Az utolsó napon azért betettem egyet a szervezetbe. A többit visszacseréltem, vettem helyette 4:1 csokit ami viszont passzol hozzám a terhelés utáni regenerálódásnál.Verseny előtt egy szem Taurin 600 és féltávnál még egy. Az anyagcsere gyorsítása céljából. Egyébként müzli szeletek.

Nagyon féltem a kidörzsölődéstől ezért - és azért mert sok volt a fiú a szálláson- vittem vazelint és neogranormont amivel rendesen bekentük magunkat a nadrág alatt. Nem is lett semmi baj:)

A sár dolgában igazán tapasztalatlannak számítottam bringásként, de Zoli elmondása és Józsi idei szívásváradi emlékeire támaszkodva a verseny előtti este pet palackból szerkesztettem az alsó csőre egy sárvédőt amit többen lemásoltak a szálláson lévő lengyel fiúk közül. Olcsó, jó és hatékony. A telók közé egy flexi szivacs lapot is felraktam ami a megakadályozta a kereket, hogy előre dobja a sarat ami aztán a menetszél szárnyain arcocskámban landolt volna. De nem:)

Szemüveget csak a tervezhető gyors lejtőkön vettem fel egyébként a jobb hátsó zsebben figyelt.

A karbantartó szerszámok  és szerek fontosságára csak az első nap végeztével jöttem rá. A bowdenek besározódtak behordták a koszt a belső és a külső közé ezzel a járásuk megnehezedett. A váltó használatától a hüvelykeim izmai úgy ki lettek, hogy volt amikor tenyérrel váltottam mert egyszerűen fájt felfelé váltani. Márpedig kellett bőven. Este  mindet ki kellett mosni, és be fújni WD40-nel így legalább a másnapi rajtnál olyan érzésed volt mintha minden rendben lenne. A fékeim az első napon olyan sokat kaptak, hogy majdnem nullára koptak főleg hátul, de mivel csak egy-egy garnitúrát vittem nem cserélhettem ki, hanem kímélő üzemmódra váltottam. Az azt jelentette, hogyha a hátsó fékre volt szükség akkor amikor csak a pálya engedte blokkolóra fékeztem és így a betét nem használódott. Erre meg a külső kezdett dúzzogni. Na akkor most mi legyen?:) Két napot kibírtak 3. napra csere és az uccsó két napot ünnepi ép fékekkel tehettem meg. Kellett is hiszen itt voltak a leggyorsabb lefelék. Itt éreztem először bringaversenyen  fék szagot!!  Égettük a tárcsát.  És ha már itt tartok, a harmadik napon volt egy olyan élvezetes apró köves- Dél Zemplén szerű-  lefelé ahol kb 30 méterenként voltak a vízelvezető dupla gerendák keresztben és mi 50 fölötti tempóban zúztunk rajta. Na itt kellett a technika hiszen aki félt a vízelvezetőkön szerezhető felütős  defektektől az vagy lassított vagy 50-nel bevállalta a bunnyt aminek ha nem vagy képben lehetnek 8 napon túl gyógyuló hatásai. Úgy éreztem menni kell és nem fékezni. Egy két ilyen után be tudtam mérni mekkorát kell húzni a bringán, hogy mindkét kerék e levegőbe kerülhessen és mégis a lehető leghamarabb legyen tapadás főleg ott ahol kanyar előtt voltak a gerendák. Be is jött mert sokat előztem és igazán adrenalinos élmény volt. El tudjuk képzeni mi van, ha ilyenkor műszaki hiba történik igaz Zsanér?

A rendezésről pár szóban. A start-cél mező egy focipálya mellett volt felállítva ahol két start zónát alakítottak ki egyik a priority, másik az open. Józsi , Eszter és Peti startolhatott onnan, nekem sajnos nem adatott meg. Legjobb helyem Józsi mellől az utolsó nap volt amikor az open első sorából vágtam neki a versenynapnak.

Itt vagyunk éppen a startmezőben.

Egyébként az erőviszonyok az első 5 km-en kialakultak nagyjából aztán már ugyanazokkal az arcokkal vívtunk napról napra.

A start lassú rajttal indult felvezető autóval aztán az első emelkedőn jött a tülekedés.

Mindig egy jó meredek húzással kezdtük az a jó ilyenkor korán reggel bemelegítőként. a pályát kék alapon fehér nyilak jelezték és ha éppen nem voltak vicces kedvű fiatalok a környéken akkor nem is volt gond a navigációval. Bár szerintem mindenkinek volt eltévedős illetve eltévedőket megmentő esete ahogyan nekem is. A 2 napon két eltévelyedő báránykát hívtam vissza a biztos pusztulásból( ha azon a lejtől legurulnap akkor biztosan összetörnek fejben mert elég hosszú és gyors volt) örültek és hálálkodtak is nagyon. Nekem is elment a kép az utolsó napon amikor egy dán hölggyel viaskodtam pár kilivel a cél előtt és a lefelében otthagytam, aztán ki az útra jobbra és lósz. Ekkor utánam szólt, hogy erre haver "this way fella" aminek örültem nagyon. Azt mondta még utána viccesen, hogy szerencsém, hogy nem vagyunk egy kategóriában mert ha igen akkor csak annyit mondott volna magában, hogy go-go:). Még jó, hogy fiú vagyok.

A pályán 2-3 etető zóna volt, volt ahol műszaki segítséggel és mentővel együtt. Egy ilyen mentős helyen fertőtlenítettem le a sebeimet az első napi hasas után. A pályán legalább egyszer volt chip ellenőrző kapu. A befutó után adtak egy tál meleg kaját, volt egy 7 állásos bringa mosó, és persze étel ital itt is amennyit bírtál.

Bírtuk is mert kellett az elégetett 4-5000 kalóriát pótolni. A gyomromat kicsit meg is viselte a sok evés de hát jobb mint eléhezni. Sok versenyző elkövette ezt a hibát és 10 km-rel a befutó előtt úgy tolta a bringát az erdőben mintha Kocsordon lennénk a Lenin utcában a kocsma és a mozi közötti célegyenesben. 

Megy a vonat, megy a vonat Koniakowba...

Nem hallgathatom el a bukásom körülményeit sem pedig nem vagyok rá büszke mert elkerülhető lett volna. Szóval első nap nem tanácsos bukni mert annak a következményeit viszed magaddal a testeden és a fejecskédben is. Bár ki tudja lehet, hogy így egy nagyobb tanyát úsztam meg. Mindegy. Jöttünk lefelé egy olyan lejtőn ahol egyrészt a folyamatos gyorsulást kellett megakadályoznom óvatos első hátsó fék kombóval, másrészt a fékezett első kerekekkel el kellett valahogy kerülnöm a sziklákat és gyökereket. Ez jobban érthető akkor ha elmondom, hogy az üléscső mögött voltam a fenekemmel és még így is nagy súly volt a csuklóimon. Akkor el tudjátok képzelni a hely lejtését. Szóval egy vonat haladt lefelé és voltam a masiniszta és olyan elégedett voltam magammal, hogy előnyre tettem szert, hogy a lejtő alján álló nedves fahíd veszélyeit egyáltalán  nem realizáltam. Sima, vízszintes, semmi bajt nem láttam. Nem, is volt addig amíg rá nem mentem:). Ott aztán kikönnyült a kormány és nullára esett a tapadás. A Sebesség kb. 30, a végén enyhén balra kell menni majd jobbra egy meredek húzás tehát kell a lendület. Amint megmozdítottam a kormányt- bár igazából ezt már csak utólag pörgetem vissza- már landoltam is a bal térdemen, könyökömön és csípőmön. Mögöttem a vonat eszeveszetten fékezett a híd előtt és többen azt kiálltották, hogy POZOR. Az szerintem azt jelenti idegen nyelven, hogy "gyerekek álljatok meg és nézzétek meg, hogyan száll le egy magyar bringás:)" vagy valami hasonlót. Hála istennek egy kis cicakarmolás kivételével semmi komoly nem történt. A mentősök fertőtlenítése és fájdalomcsillapítása után simán végig csináltam a hátralévő napokat Peti barátunkkal ellentétben aki annyira bütötte a bordáját, hogy a második napot még végig szenvedte de a 3. és 4. napokat ki kellett hagynia.

Ilyen tábla is volt:)

Azt már mondtam, hogy a hátizsák az lekerült és lekerült a lábmelegítő is. A 3. és 4. napn csak karmelegítőt és szélmellényt vittem de igazából már a mellény is feleslegesnek bizonyult. De mi lett volna ha... Szóval mindent egybe vetve nem öltöztem sem alul sem túl. A cipőre mindig felhúztam a vékony eső kamásnit/lit ki, hogy szereti. Az arra volt jó, hogy a sár nem ment bele a cipőbe.

Egyébként a napok végére érdekes sárréteg keletkezett a lábaimon.

A pálya volt ami a legnagyobb meglepetéssel szolgált. Nem igazán tudtam, hogy mit jelent a rendezők által 6-os skálán a 4-es fokozat egészen az első nap végéig. Bevallom férfiasan volt olyan lejtő ahol arra gondoltam, hogy ha ez négyes akkor milyen lesz az 5 és az 5+ ??!!. Kicsit féltem.Már ez a nap is kőkemény dolgokat adott, mindezt esőben és "hangos sárban". Azért neveztem el így azt az agyagos izét mert ahogy ezeken a helyeken haladtunk nagyon jellegzetes szörcsögő hangot hallatott a gumi.

Az első nap befutóján sáros elgyötört és véres térdű könyökű arcú embereket láttak a szurkolóink. Marcsi a párom, Eszter lányom és Tündi, Erős Béla párja. Le a kalappal előttük, hiszen a zord idő ellenére órákat vártak ránk. Az utolsó napsütötte versenynapokra annyira belejöttek a dologba, hogy elénk jöttek a pályán és kereplővel buzdítottak bennünket, ezzel is erőt adva a befejezéshez.

A 3. nap befutója után

Aztán a második napon a hosszú etapon kaptunk mindent, sáros tolós húzásokat, elázott csúszós lejtőket, egynyomos füves sztyeppéket ahol úgy változtak a tapadási viszonyok, hogy igazán azt sem tudtam mikor mennyit mehetek. Egy-egy esés előttem sokat segített:) Bevallom, hogy ezen a 83 km-en nagyon kifáradtam és a füvön feküdve el sem tudtam képzelni, hogyan fogok másnap a startra kiállni.

A harmadik és negyedik nap maga volt az élvezet. Extrém meredek, de kitekerhető emelkedők ahol a technikai tudás és az erő döntöötte el, hogy maradsz-e a nyeregben vagy tolod a technikát, félelmetesen gyors lefelék, veszélyes kanyarokkal aszfalton, murván, földön. Az egyik srác egy POZOR !! táblát nem vett komolyan -egy  belátható de igen éles jobbosban ami meredeken fordult le és közben gyorsult- ezért büntit kapott:) A bünti az volt, hogy mellkasával le kellett bontania egy fa kerítést az ott elhelyezett postaládával együtt. Érdekesség, hogy ezzel a kecskeszakállas fiúval többször is összefutottam Pl. másnap igen az elején már a láncot bontotta az út szélén.

Az utolsó nap egyik maradandó élménye az volt, hogy amint zúztunk egy kis alpesi aszfaltcsíkon lefelé egyszer csak egy rigó nagyságú de világos és sokszínű tollazattal büszkélkedő madás ült az úton. Először megijedtem, nehogy a képembe vagy a küllők közé csapódjon de aztán csodák csodája elstartolt és előttem repült kontúrozva az úton kb 40 cm magasságban mintegy felvezetve engem. Mosolyogva követtem és arra gondoltam, hogy ezek a pillanatok az első két nap áldozatait hivatottak ellensúlyozni. Meg még arra is gondoltam, Hogy Balika biztosan meg tudta volna határozni, hogy milyen madár volt.

Az az eddig leírtakból is kiderült, hogy sem a kronológiai sem a tartalmi  sorrendet nem tudom tartani, de ezt most bocsássátok meg nekem. Ahogy jönnek fel az emlékek úgy írogatom le őket és az ebben a jó, hogy ahogy leírom újra érzem azokat a testi lelki folyamatokat amelyek akkor ott azokon a párás erdei ösvényeken lejátszódtak piciny testemben lelkemben.

Szóval akkor nézzük, hogy a szervezetem hogyan reagált a sorozatterhelésre , a hőingadozásra stb.

Első nap a sokk hatalmas volt. Csak néztem ki a fejemből. Befutó után megzavarodva elhajtottam a célterületről, otthagyva a kaját, mosót és elindultam a szállás felé bringával??!! Ott a sáros testemmel beálltam a zuhany alá és kb. fél órán keresztül áztattam és mostam  magamról az iszapot és próbáltam felmelegíteni magamat. Aztán befeküdtem az ágyba és magzat pózban próbáltam kiheverni a sokkot. Kisvártatva sikerült és elkezdtem a regenerációt, evéssel ivással . Fejben ott voltam a mélyponton. Aznap kicsit erősebben mentem mint kellett volna és ez ütött vissza. Mondjuk ez időben nem mutatkozott meg mert megálltam minden etetőnél, másrészt a sebem fertőtlenítése is eltartott vagy 10 percig. Sosem tudtam eldönteni, hogy most versenyezzek vagy sem.

Másnap a lábaim nehezek voltak de a start után viszonylag hamar bemelegedtem. A fáradtságot leginkább abból tudtam lemérni, hogy az átlag pulzusom jóval alacsonyabb volt az első napinál. A 80%-os pulzust alig tudtam tartani. Mondjuk  hat órán keresztül nem is egyszerű feladat:). A sebeim abszolút nem zavartak, érdekes módon a vállaim nem fájtak. A legnagyobb stresszt a derekamon éreztem a meredek emelkedőkön előre hajlás miatt illetve a tolások féloldalas terhelése miatt.

A bemelegítéskor nézegettük, hogy mi is van ott belül?!

A jobb láfejem is jelzett de az egyébként csak annak köszönhető, hogy nagyobb picivel a balnál és így a cipőben másféle terhelést kap.

Egyébként ha már itt tartok az új cipőm egy Bontrager Xlite karbon talpú modell, jól vizsgázott. Tekerni élvezetes benne olyan merev, hogy minden erő morzsa a hajtóműre kerül semmi veszteség a hajlás miatt. Ugyanakkor a tolás és a gyaloglás sem kín benne. Szerencsémre becsavartam a két kígyófogat az elejébe így a sárban való kapaszkodás sem okozott neki gondot. Nem csúszkáltam. Etsénként kimostam belül is és hamar megszáradt tehát nem kellett a váltócipőt beüzemelnem. Ja érdekességként el kívánom mondani, hogy ez olyan mechanikával működik amelyet a kamásli viselésekor is - kamáslin keresztül- könnyedén lehet állítani + és - is. Okos és komfortos ötlet. Nagyon sokat toltuk és nem törte fel a sarkamat. Talán annak köszönhetően, hogy a sakán belül olyan szövet van amely megakadályozza a sarok le fel mozgását.

Esténként Bibi egy masszázzsal kényeztette elgyötört testünket ami biztosan segítette a regenerálódást.

Láncot bontanom, váltót és defektet szerelnem nem kellett egyik napon sem. Illetve a pontosság kedvéért úgy kell fogalmaznom, hogy a pályán nem kellett defektet szerelnem. Ugyanis a 3. napon a mosóban várakozva eresztett le a kerekem. Egy kb. 65-ös szeg volt benne, ki tudja mikor került bele, a lényeg, hogy végig bírta. Egyetlen technikai problémám az állítható nyeregcsővel volt amely probléma az első két napon hátráltatott is. Nevezetesen nekem egy remote kontrollos példányom van ami annyit jelent, hogy bowdennel állítom a magasságot. A bowden az ülés alá csatlakozik ahol egy kis pöcköt mozgat. Na ez a hely éppen ott van ahová a hátsó kerék hányja a sarat!! Ennek következtében kis idő elteltével a dowden megtelt sárral és elakadt ezért megszűnt az állítás lehetősége ami kellemetlen és zavaró volt.. Második napra telenyomtam szerelőzsírral a csomópontot ami kicsivel kitolta az eltömődés idejét. Aztán a harmadik napra átgondoltam a helyzetet és a két opció közül - lecserélem normálra vagy védő burkolatot eszkábálok- a másodikat választottam. A nyereg alá a bowden bekötés köré egy félliteres pet nyakrészéből és némi sebtapaszból ügyes kis védőburkolatot szerkesztettem ami éppen ellátta a feledatát az utolsó két napon. Mekk Gájver él.

A harmadik nap utolsó pár kilijét sigle speed-esként tettem meg mert az első váltó egy láncfelkapódás és kicsi ráterhelés következtében elfordult, amit este Viktor egy kézmosdulattal orvosolt és a végső csatában hiba nélkül dolgozott az SLX. Köszi Viktor, örültem:)

Tapadás. Az nem volt az első két napon csak csúszkálás és egyensúlyozás. A nyári kis mintájú száraz gumik nem igazán tudták ellátni ezt a feladatot. Második napra előre egy nagyobb mintájú került, hajszállal jobb teljesítménnyel. A második esti vacsinál konzultáltam a tapasztalt társakkal és arra jutottunk, hogy a 3 bar sok. Kockáztatnom kell 2,2-2,5 barral a nagyobb tapadás érdekében, ezzel ugyan nagyobb defektveszélyt vállalva. Segített a dolog. Jobb lett a tapadás. Arra mondjuk kíváncsi lettem volna, hogy egy Nobby Nick vagy egy Kratos mit művelt volna de ezt már csak később tudom meg. Egy sztorit azért elmesélek. A szállásunkon a bringák apró beállításait szervizelését, gumicseréket a lépcsőházban végeztük. Külföldi versenyzőtársainkkal együtt kedélyesen elbeszélgetve. Első este ahogy sertepertélek a bringám körül látom, hogy a szomszéd lengyel haver éppen új gumikat szerelt a kerekeire. Kérdezem milyenek, mondja: egy speciális Mud-ra való keverék speciális mintákkal. Mondom de jó neked és a Racing Ralph-al és hátul Scyllával megyek. Lefikázó gesztust tett. Szégyelltem is magam, hogy ennyire felkészületlenül jöttem el.

Másnap ahogy ugyanebben a szituban vagyunk látom ám, hogy ismét gumit cserél. Nézem, hát nem egy Racing Ralphot tesz fel::)) Modom, te fiú hát ez nem lesz jó mert én korcsolyáztam egész nap ezzel a Schwalbe büszkeséggel erre ő mintha teljesen más bolygóról jött volna és az előző napi okoskodását totál elfelejtette volna elkezdte ugyanúgy ícsérni ezt a tipust. Na ebből én le is szűrtem a megfelelő konzekvenciákat és több szakmai tanácsot ebből a forrásból nem is merítettem.

Egyébként Racing Ralp ide NobbY Nick oda a 29-es mászási és lejtőzési képességei vitán felül állnak. Ami a gumitválasztást illeti biztos, hogy lehetett volna jobb is, de a meredek mászásoknál súlypont helyzet változtatásával meg tudtam oldani azt, hogy ne forogjanak ki a kerekek.

Egy fürdős jelenet a rejtekadó erdőben.

A defektről pedig csak annyit szeretnék mondani, hogy ha nyitva van az ember szeme akkor az olyan éles köveket el tudja kerülni amelyek láthatóak. Nem szabad ráterhelni fafejűen és nem szabad tekerni ha éppen ott járnak a kerekek. Szerintem odafigyeléssel nagy mértékben csökkenthető a defektveszély.

Hétvégén a kondenzgyíkon pedig tesztelem a kratoszt és majd megmondom mi van.

És a végén átvehettem a megérdemelt FINISHER pólót  többi kb. 300 versenyzőtársammal együtt akik a több mint 500 induló közül végigcsináltuk a távokat annak rendje és módja szerint.

Aztán este az eredményhirdetés után büszkén feszítettünk a pódiumon a sötétzöld és nagyon megérdemelt ruhadarabban. Azt a felszabadult érzést kívánom nektek amit akkor ott éreztem amikor Tündi a kezembe nyomta a magyar zászlót én meg lengettem mint ahogyan kell.

Elöl középen a főszervező. Gratula és köszönet neki. Köszönet mindenkinek aki ott volt velünk és segítette a csapat szereplését. Köszönet az otthonról szurkoló bringásoknak akik telefonhívásai, hozzászólásai sok erőt adtak.

ciao

15 ezer elégetett kalória, 9300 méter szint, közel 300 km, 550 induló, 320 finisher!

Nagy menet volt. Életem első 5 élménye közé került!

Már dolgozok a teljes beszámolón.

Szóval azt éltem meg ma többször mint amit a bácsi akit elvittek repülni. Na ezt nem gondoltam volna:)

Éjjel esett, reggel heavy rain   fogadott minket a Willa Kazo teraszán ahol aludtunk. A magyar csapat 11 főt számlál. Nyíregyházáról 8-an vagyunk. Kiss Józsi, Lóczi Jani, Erőss Béla és Tündi, Jómagam pedig párommal Marikával és Eszterrel. A szállás minimál. A pálya maximál:)

Szóval esőben indultunk és esőben érkeztünk.  Nagy emelkedők, nagy lefelék és ami a lényeg minden csupa sár.  Rengeteg sérülés a mentősök nem tétlenkedtek. Igazából nem vagyok formában írásból ezért nem tudom visszaadni a történteket majd talán később. A lényeg az, hogy féltem több helyen és azt szeretném ha megúsznám komoly sérülés nélkül. Esés nélkül már nem tudom mert ma megtört a jég és egy igen komoly és technikás lefelé után ami egyébként éppen jól sikerült egy patak fa hídjáról való lehajtásnál eldőltem mint a zsák.A fékbetétem majdnem elkopott de nem cserélem ki mert csak egy garnitúrát hoztam magammal pluszba ezért két-két napot ki kell bírniuk. A nap után az összes bowdent ki kellett szedni , mosni és olajozni mert úgy berohadt. Sokat fogok itt tanulni az tutkó!

Na most ennyi megyek a masszőrhöz aztán pihi mert holnap 80 km és 3 ezer szint egy még keményebb pályán.

Családommal- fiam nélkül- immár harmadszor vágtunk neki a 65 km-es távnak. Doki is jött velünk a Vinibike-ból.

Mindenki saját képességeinek és edzettségi állapotának tükrében határozta meg a feladatot magának.

Jómagam úgy mentem, hogy mindenképpen javítanom kell a tavalyi és az azelőtti eredményeimen mert most többet tettem a siker érdekében. Titokban a Vinibike 2. helyét tűztem ki célnak.Időben érkeztünk, pakolás nevezési csomag felvétele stb.

Kb. negyed órával a rajt előtt álltunk be a rajtba, az első sorok egyikében vártam a dudaszót ami a lassú rajtot jelentette, ami idén valóban lassú is volt nem úgy mint tavaly. Idén 30 alatti tempóban vezették fel a mezőnyt a gyors rajt helyéig. Elöl mentem mert Doki azt mondta egészségesebb ott, hiszen ott tapasztaltabb bringások tanyáznak kevesebb a bambázásból eredő kockázat. Így is volt.  Gyors rajt után most nem szabadultak el az indulatok és csak 45 körül ment a mezőny és ez csodák csodája a híres balos után sem változott jó darabig. Így együtt maradt egy viszonylag népes élboly. Aztán jöttek a lószok... Nem érdekelt erős voltam és ott mentem végig az első 10-15-ben és ügyeltem arra, hogy lássak előre, érezzem ha menni kell sőt picit még előbb hiszen azért vannak jelei az elmenésnek csak figyelni kell őket. Büszkén konstatáltam, hogy még 40 km-nél is ott vannak körülöttem a "nagyok" bár hárman már elszöktek. Doki, Lacika, Solymosi Jani mind körülöttem tekert és ez erőt adott, megnyugtatott.

Jó helyen vagyok, bénázás nincs, minden ok. Nyugi. Okosan erőt beosztva, energiát pótolva tekerni. A szél zavaró hatásait elenyészőnek értékeltem de azért figyeltem arra, hogyha nem vagyok elöl, jól bújjak.

Aztán kezdődött a meccs. A gáton való áthaladás szokott mindig a vízválasztó lenni, most is az volt. A versenyzők keringése be van állva egy feszített síkvidéki tempóra így szinte mindenkinél vészesen zavaró körülmény a gát kb. 10 méteres szintemelkedése és az azt követő néhány száz méter vagy km igen rossz útburkolata. Szét is szakadt a mezőny. Lett egy pár főből álló élboly, egy kb. 6 fős második és egy nyolc fős harmadik boly. Na - utólag értékelve a helyzetet- itt voltam gyenge fejben és bár láttam, hogy Szilárd megy nem tapadtam rá mert akkor a HR éppen magasan állt és kishitűen azzal magyaráztam meg magamnak döntésemet ti., hogy a harmadikkal megyek, hogy majd felérünk.  Persze ahogyan azt Móriczka elkérdezi kérem. Persze, hogy senkiben nem volt akkora tűz, hogy azt a száz méter hátrányt közös erővel leküzdjük. Na mindegy  szépen lassan nőtt a 2. és a 3. boly között a kétségbeesett próbálkozásaim ellenére, ami a végére 50 másodpercre hízott vesztemre mert a kategóriám későbbi 3. helyezettje  ott volt abban a bolyban. Mint mondottam nyolcan voltunk a csapatban. Többnyire tőlem fiatalabbak. Néha fogtam magam  kiálltam a nyeregből és dühömben szökéssel próbálkoztam de ilyenkor persze ragadtak kihasználva azt, hogy a tempót felhoztam 45 körülire. Ordítottam, hogy váltsunk gyakrabban, de mindez hiába való volt mert mindannyiszor visszaesett a tempó 40 alá. Jól van mondom ha így van akkor törődjünk bele sorsunkba és menjünk be a harmadikkal de az biztos, hogy életem árán is megnyerem a befutót!!!!!!!! 2 km-nél egy fiatal Yasec-cel menő fiúval az élre álltunk és a töltés keskeny aszfaltcsíkját uralva nem engedtünk előre senkit hiszen az uccsó pár km-ben is mi dolgoztunk elöl a legtöbbet. Akkor most is maradon mindenki ott ahová a melóval predesztinálta magát. A tavalyi finish emlékei előjöttek. ti. akkor a finisht úgy nyerte meg ellenfelem, hogy mikor megnyitottam a hajrát beállt mögém és mikor pár méterrel a cél előtt a savasodás kissé megfogott, akkor bújt ki és nyert orrhosszal.

Na ez most nem következhet be. A cél előtt a töltésről lefordulva két derékszögű kanyar van ami nekem a kanyarok kedvelőjének nagy előny. Tudtam, hogy ott több méternyi előnyt tudok kicsikarni. Agresszíven tartva az ideális ívet egy durva jobbos, aztán a nagy balos és ott a kb. 300 méteres cél ív, ami a célkapuhoz vezet. Nem néztem hátra csak a megfelelő áttételbe tettem a gépezetet és kiállva mint a dúvad eresztettem a hajrát ahogy a csövön kifér. Hogy a tavalyi eset ne forduljon elő esélyt sem adtam a szélárnyékban utazásra mert kiszámíthatatlanul ökörhugyozás pályát leírva nyertem meg a befutót.

Öröm és boldogság:)

Mindössze 22 versenyző jött be előttem, végül  48 másodperccel- a két boly közötti különbséggel- maradtam le a dobogóról.

Tanulság az ilyen esetekben be kell vállalni a 100 %-os szenvedést és maradni kell a gyorsabb bolyban mert mint azt végignéztem, a tempó ott sem volt nagyobb mint a mienkben csak egyenletesebb.

A lányok aki edzés nélkül vágtak neki a távnak Eszter lányom 2.35-öt ment 20 percet javítva a tavalyi idejéhez képest( új bringával tette meg a távot) Marcsi párom sajnos pár perccel 3 óra után ért be kicsit gyengébb idővel  mint a 2012-es, de neki a körülmények nem kedveztek mert a nők tudják, hogy néha vannak olyan napok amikor nehezebb bringázni:)

Előző nap utaztunk székesfővárosunkba mert az egyik bolttal leleveleztem, hogy van nekik MTB cipőjük minden minden  típusból méret. Lelki szemeim előtt meg is jelent egy hatalmas üzlet csili vili polcokkal és egekig érő áru hegyekkel... Ezzel ellentétben jól megszívattak mert nem, hogy nem volt mindenből minden méret, gyakorlatilag semmi nem volt jó rám! Nem baj rendeltem két cipőt 160 ezer forint értékben. Majd megyek. Addig ne vegyetek levegőt, mondaná Ludas Matyi aki 3 x veri vissza.

A  traumát kiheverendő párommal betértünk a könyvtár presszóba aztán megettünk egy finom pizzát és este elkezdtem a másnapi versenyre hangolódni egy üveg vörös mellett:)

Reggel nevezés a Hármashatárhegyi reptéren ahol eddig csak repülni jártam. Illetve összesen vagy 5x voltam. Először amikor Óriással mentem és a faterommal, hogy megvegyem életem első váltós gépét egy c15-öt. Imádtam. Aztán Sobor Imi ( nyugodjon) strucc C-jét is ott vettem meg. Akkor volt ott egy speed gliding verseny is és még Béres Gabika is repült és persze Évike. Ezt megelőzően volt még egyszer valami börze is amin a növendékeimmel jelentem meg és vettem, vettünk a Guriga féle goretex kezeslábasból is és sokáig azt hittük abban kell repülni:)

Most pedig bicajversenyre készültünk. Nagyon meleg napnak ígérkezett úgyhogy be is kentem magam babanaptejjel ami jól jött az égés ellen. Hamar kimentünk, kb. 10 órától kint voltam úgyhogy mindenre volt időm. Bringa átnézés(szarakodás a hátsó fékkel mert állandóan besúrolt és nyöszörgött. Nagy nehezen beállítottam és eldöntöttem, hogy veszek egy úszó tárcsát hátra. A fékkel kapcsolatban a verseny alatt jött még tapasztalat ami pedig azt eredményezte, hogy rendeltem hozzá nyomáspont állító hollandit a munkahengerekhez.

Nevezés. Elég gyorsan.  Táplálkozás, melegítgetés és nézelődés ismerősök után. Egyszer csak meglátom a híres sokszoros magyar bajnok endurós barátunkat Zsemberi Barnabást bringán, akivel legutóbb akkor találkoztam amikor megvettem 2001-ben a KTM 360 SX kétütemű versenygépemet ami 60 LE és 100 kg körül volt. Barna akkor erőtől duzzadó fiatal ember volt és kérdésemre csak annyit mondott a gépről, hogy "férfias kihívás" amit akkor költői túlzásnak hittem, nem volt az. Később rájöttem és ez sem túlzás amit most írok, hogy amikor először ráültem a hosszú áttétellel (amivel mellékesen jegyzem meg 190 km/h-t ment) szerelt filigrán telivérre akkorát gyorsult harmadikban, hogy még most is érzem a gyomromban azt az érzést. Szóval Barnára ráköszöntem és megálltunk beszélgetni. Hogy vagy öreg kérdem. Hosszú annak a története mondja és láttam a szemében, hogy valóban van mit mesélnie és már mondta is, nem fukarkodott az információval, de láttam rajta, hogy nagyon örül, hogy elmondhatja tehát komoly a dolog. Azzal kezdte, hogy 3 éve komoly betegsége lett. Nagyon komoly. Kérdem rák.? Nem, komolyabb??!! Kisvárosi lévén nem tudok sok a ráknál komolyabb dolgot ezért kértem, hogy vesézze ki a dolgot. Megtette. A story nem bonyolult. Elkezdett fájni a bal tüdeje elment kivizsgálásra és elkezdték szteroiddal kezelni. Csakhogy a szteroid egy mittudomén...coccus baktériumot mutált ami ellepte a szervezetét de olyan komolyan, hogy a fél tüdeje "kirohadt" szétette a két csípőjét, az összes izma gyakorlatilag eltűnt.  Csípőprotézis műtét, két év rehab és napfénymentes szobai párosbotozás után idén jött elő szegénykém. Nem csoda, hogy a rég nem látott tirpák gyereknek is örült. Szóval úgy örült, hogy ezen a versenyen elindulhatott mint újgazdag gyerek az  Iphone-nak, vagy még talán egy kicsivel jobban.

A versenyre felsorakoztunk a 30 fokos perzselő napsütésben. A vitorlák egy kicsit abbahagyták a csörlős üzemet és 600 bringás a hosszú rajtvonalnál felsorakozva( a reptér keresztben ) várta a rajtjelet. Tudtam, hogy menni kell az elejével mert ha nem akkor traffic jam lesz de hiába. Az a kb. 100 erősebb elém keveredett és nem volt mese lett is jam a feljárónál ami ott volt a felső hangár felé vezető úton. Azt ne kérdezzétek, hogy merre ment a nyomvonal mert én mindig csak az utat, az előttem lévőket és a pulzusmérőt figyeltem. Az utat azért, hogy ne járjak úgy mint néhányan azok, -tudniillik toltuk neki ezerrel mert nem kellett a sártól félni hiszen porzott mint a sivatag,- akik hamar fel kellett adják hiszen törött kulcscsonttal kényelmetlen bicajozni. A pulzust azért, hogy kordában tartsam a lóerőket a második körre is. Nem tudtam, hogy milyen 1100 szint versenytempóban. Síkvidékiek bringás barátaim kipróbálhatják mondjuk Tokajban ha felmennek 85-90 %-on háromszor pihenés nélkül. A terep változatosságát nem igazán tudtam élvezni az első körben mert felfelé és lefelé is feltartott a tömeg. Felfelé egy-két technikai zseni miatt ott is toltuk ahol simán megyek egyébként és ráadásul -nem úgy mint Kiss Józsi aki tolva is gyors és még pihen is:.)- nekem a tolás sokkal megerőltetőbb mint a kis áttétellel való forgatás. Lefelé meg abszolút lassúak voltunk. Előzni kockázatos lett volna mert egynyomos volt a pálya a legtöbb gyors lefelén. Na mindegy. Az első körön egyéb okból kaptam vagy 10 percet az elejétől. Ja és az első kör első lefeléjében elszállt  ViniBike kulacsom az értékes nedűvel, ami annyit jelentett, hogy meg kellett állnom néha frissíteni!!:( Amúgy nem is voltam százas. Allergiával küzdök és köhögtem sokat meg taknyoltam is. A tüdőm kapacitása gyengébb volt mint általában. De ez biztos elmúlik. Az első kör végén egy gyönyörű orgonabokornál szedtem Marcsikámnak egy szál orgonát, mert olyan rendes volt és elkísért. Aztán a második kör. Immár szétszakadva a mezőny. Ez olyan erőt adott, hogy innentől kezdve mint kés a vajon mentem előre és nem túlzok, hogy mindenkit akit megláttam kisvártatva megelőztem. Volt akit felfelé, volt akit lefelé, volt akit felfelé is és lefelé is:). A második kör az az enyém volt. Az első kör elejének sokkja megviselt és a második körre állt be a szervezet a folyamatos magas terhelésre. Ebben a körben volta igazi MTB-s dolgok. 20%-os mászás de nem egy-két percig hanem k...va sokáig végig 180-as pulzuson. Volt olyan erdei lefelé ahol totál be volt nőve növénnyel és alig lehetett látni a köves nyomvályús ösvényt a belógó ágaktól. Na egy ilyennél éreztem először valami nyomáspont változást a fékjeimben amit eddig még soha. Mondjuk nem is mentem ennyit lefelé illetve nem kellett ennyit használni őket.

A végén kb. 5 km-rel a befutó előtt az uccsó frissítőnél csak lelocsoltattam magam és nem álltam meg, ezzel is 3 helyet spóroltam mert néhányan megálltak, érthető módon hiszen éppen egy nagyon fárasztó felfelé után következett. Ezután már csak egy gyors  hosszú lefelé jött. Itt adódott első technikai malőröm az SLX-el. Nagytányér kónuszon verettem lefelé tekerés nélkül és nem volt elég feszes  a lánc. Leesett elöl kivülre!! De a hajtókar megfogta. Mondom mi a fszta csináljak. Megállni nem fogok mikor 50-nel lehet menni, akkor inkább a síkon szerelek, mert ott kevesebb a veszteség. Addig forgattam váltogattam, amíg visszament a helyére éppen a hegy alján a reptérnél. Még ketten voltak belátható távolságban tehát kb. 800-nál nyitottam a finisht. 0.5 mp-cel később a kelleténél:)

De beértem épen egészségesen és voltam a Buda maratonon. Immár elmondhatom milyen 30 fokban 85%-os átlagpulzussal tekerni 2.13 percet. 

Aki nem hiszi járjon utána!

 A befutó után büszkén örülök, hogy fényképeznek:)

A start sor egy része.

És a végén még Petromárkó Mikivel is találkoztam.

Életem első maratonja. Szép idő ígérkezett és a lengyel 4 napos verseny előtt mindenképpen szeretnék egy kis rutint szerezni, hát beneveztem a versenyre. De csak a rövid távra ami 37 km volt. Egyrészt azért a rövidre neveztem mert nem akartam túlvállalni magam, másrészt úgy terveztem, hogy másnap megyek a Jabil próbára ami akár 170 km is lehet országútival. Később részletezett okok miatt aztán nem mentem el oda.

Nagyváradon soha nem jártam ezidáig és örültem, hogy Mellau Ádámmal alkalmi útitársammal most ha keveset is de láthattunk belőle. Sajnos a belvárosban nem jártunk, az a rész ahol keresztül mentünk egy-két kivételtől eltekintve igen ingerszegény volt, mondhatni szoci stílus. szegények sokat szenvedtek akárcsak mi a muszkák alatt. A verseny headquarter az olimpiai centrumban volt( hogy mitől olimpiai??) ahol egy szép versenyuszoda( belülről szép) udvarában gyülekeztek a versenyzők. A rajtszámok felvételét és a startcsomag kiosztását nem bonyolították túl a magyarul is beszélő mosolygós rendezők ezért gyorsan túl is estünk rajta. Már itt látszott, hogy van rendezés. A csomagban energiaital, csoki, croissant és egy két ismertető szórólap valamint az ebédjegy  mellett egy póló is helyet kapott, ami szép ajándék a 7 eurós nevezési díj fejében. 

Felszereltünk és ment mindenki a maga útjára melegíteni. A bringámat előző napon a Critical Mass-en már ellenőriztem úgyhogy minden jól működött, öröm volt vele kerekezni! Elment a hosszú táv mezőnye és mi is beálltunk lassan a rajtzónába. Igyekeztem előre kerülni és ez sikerült is, kb. a negyedik sorból indultam. Belső kommunikációm a startzónában arról szólt, hogy ne feledjem, ez nem edzés hanem verseny, itt nem lehet elfáradni hiszen sokat edzettem, kemény vagyok, jó a technika alattam és mindenkitől jobb vagyok a kategóriámban! Nem szabad az elején lesokkolni magam, fokozatosan emelem majd a HR tartományt 80%-tól  a full gázig a befutóra ha lesz hajrá. Ha lesz meccs akkor azokat meg kell nyernem, nincs fejben feladás, elfáradás és kicsit pihenek aztán majd megyek megint duma!

Az aszfaltos első etapon az élboly már tisztán kialakult, vagy 25-en mentünk együtt. Az első emelkedőn már rostálódott a banda és én igyekeztem tartani magam a 80%-os max. értékhez ami 160-as pulzust jelentett amit néha túllépve, de azért tartva, elég jól haladtam. Kb. 18 km-nél akadt három társam akikkel úgy tűnt egyforma erősek vagyunk. Eleinte lószolgattuk egymást és ki itt, ki ott volt erősebb és gyorsabb, de számottevő különbség nem alakult ki. A napsütötte és kissé szeles gerincre kiérve a csapat két főre csökkent mert ketten visszavettek. Az aradi fiú megszólított "where do you come from" kérdezte montam  büszkén, hogy from Hungary  Nyíregyháza. Erre magyarul folytattuk:) Mondtam neki, hogy erős vagy gecó, az utolsó szón nem értette és csak mosolygott és köszönte. Valóban erős volt a lába hiszen végig legalább 20%-al kisebb pedálfordulattal nyomta ugyanazt a pályát mint én. Megkínált egy isostar zselével amit nem utasítottam vissza annál is inkább mivel magam is hoztam párat a saját preferált High5 márkából. Kb 2 kilométeren keresztül ment elöl a fiú                     ( Luca Gabriel 212 ) és pedig taktikusan mögötte az árnyékban lobogtam amit ő nem is rótt fel nekem mert mint kiderült 36 éves( amikor ez kiderült ő elszomorodott én pedig felvidultam ki érti ezt:)) .

Nem tudtam pontosan hányan lehetnek előttünk de azt éreztem, hogy gyorsak vagyunk és az elejében kell, hogy legyünk. Lassan féltáv körül elkezdtük utolérni a hosszún indulók sereghajtóit akik után fél órával indultunk és ez nagy lélektani fröccs volt számomra. Szóval elkezdődött a várva várt meccs. A fiatal román fiú elkezdett lószolni és az egyiknél csúnyán el is ment vagy 500 métert én pedig majdnem elhittem, hogy erősebb. Azzal nyugtattam magam, hogy 10 évvel fiatalabb és 10 éve versenyzik nekem meg ez az első, úgyhogy örüljek, hogy lyuk van a .... és maradjak veszteg. De belül azért versenyezni jöttem és talán éppen a rajtrácson folytatott belső szuggessziónak köszönhetően innen kezdve az emelkedőkön nem használtam a középtányért hanem maradtam nagytányéron, - és mint tanult barátom Balika aki mint ahogy az Hován Robi beszámolójából kiderült anno Dunaújvárosban egy Menyhárt Évike sárkányrepülős emlékversenyen amikor együtt bringáztak minden dombot személyes sértésnek és ellenségnek, talán hétfejű sárkánynak tekintve támadott meg - kiállva küzdöttem a dombokkal, a lejtőkön pedig kónuszon verettem ami a csövön kifért. Egyszer csak ott voltam mellette, átnyújtottam neki egy zselét, meglószoltam,  kb. 10 métert kapott egy felfelén ami után egy köves gyors lefelé jött egy két trükkös sodrós kanyarral ahol végleg feladta és onnan gyakorlatilag a hátralévő 4 kilit egyedül tettem meg. A végén még volt egy érdekes történet hiszen az utolsó füves lefelé ösvényen jól megengedtem a bringát nem ismerve a pályát, egy fiú aki a hosszún ment felbátorodva követett. Csakhogy a teljes 37 km legtrükkösebb kanyarjai következtek. A gyors lefelé után kis csiki-csuki fordulók táglatörmelékkel feltöltött árok és egy kis letörés mielőtt ráfordultunk az aszfaltra. Be kell vallanom meglepett a dolog, talán merészebben jöttem mint azt kellett volna de hála a formula fékek jól adagolhatóságának megoldottam a kombinációt és az aszfaltra érve hátrapillantottam, hogy kívülről nézve milyen a szitu. A gyerek éppen akkor vert egy hátast, pörgött hármat a bringájával -a hajtómű tengely mint forgás tengely körül- és így érkezett meg az aszfaltra. Csúnyán nézett ki nagyon. Biztosan fájni gog neki este ha kihül:(

50 méter, két jó aszfaltos kanyar és már bent is voltam a célban ahol fiatal kollégáim F.Jocy és Mellau Ádám vártak a bent lévő többi nyolc idegen versenyzővel együtt. 10.-nek értem be a 216 indulóból 1.29.19-es idővel ami kategóriámban a dobogó 3. fokára emelt, az ott induló 46 versenyzőtársam közül. Boldog voltam. Jó bringázás, csaták, élvezetes verseny volt mögöttem. 

Sokan hoztunk érmeket. Kiss Józsi hosszún kat.1. hely, Fari (Farkas Attila) hosszún kat. 3.hely,  rövid távon F.jocy( Farkas József) és Mellau Ádám kat. 2. hely.

Erőss Béla ötven év fölött a negyven fölöttiek között 10 helyen ért be. Daneluszki Laci, Taki, Lóczi Jani is becsülettel teljesítették a távot. Tündi fotózott, vigyázott a slusszkulcsomra köszönet érte.Dinya Tomi is velünk tartott Debrecentől.

A facebookon a Nyír MTB baráti kör oldalon lehet találni több fotót is az eseményről és a résztvevőkről

A Jabil próbát lemondtam, mert megégett a napon az alkarom és a térdecském úgyhogy nem volt kedvem a napon még jobban megsokkolni őket. Meg egyébként is, nyertem egy pár kesztyűt Nagyváradon és a Jabilon is az az ajándék:) kezem meg csak kettő van nem? De! Már megint igazam van. 10.

Figyelem! Blogomat csak sportbarátok olvassák, kéretik nem megosztani! Köszi.

Amikor eljutott a hír hozzám Józsiról igen szomorú voltam ahogyan az természetes is. De azt is el kell mondanom, hogy ez a haláleset kicsit más érzelmi utakon folyt le bennem mint a többi. Átfutott bennem az, hogy valójában ki is volt nekem Kvakk kapitány. Ki volt ő nekünk sárkányosoknak, mit hozott az életünkbe és mit vitt el. Hát ahogy a költő mondja ambivalens érzelmek kezdték dúlni lelkemet. Azt már az elején éreztem, hogy a súlyt csak akkor tudom majd valóban letenni, ha kiírom magamból.

Most, hogy írok pár nappal a halála után már egyáltalán nem a szomorúság táplál, hanem sokkal inkább az a gazdagság amelyet az emlékek adnak amelyek felidézése minduntalan mosolyt csal az arcomra. Fel is fogom őket sorolni. Csak előtte felteszek pár költői kérdést. Miért csak a tragédia katalizál bennünket embereket? Miért nem tudjuk kapcsolatainkat folyamatosan ápolni? Miért kell az elmúlás bizonyos értékek felismeréséhez? Miért ér többet egy halott művész alkotása mint az élőé?

1993-ban kezdődött a dolog. Egy haverommal aki szintén nem tudott magával mit kezdeni kimentünk a reptérre ( persze őt is én szerveztem be), hogy a repülésnek ezt a legolcsóbb ágát megtanuljuk. Bálint Sanyi volt az első oktatóm. Repkedtünk jó magasan az égben a horizont motoros förmedvénnyel amelyben oktató és növendék egymás mellett ülve próbált életben maradni, csak éppen a le és felszállást nem gyakoroltuk- később rájöttem, hogy ez a legveszélyesebb része a dolognak. Biztos ezért nem gyakoroltatta Sanyi, minek kockáztassunk és milyen igaza volt. Aztán jött a minden gyalogos által ismert Labancz Imi aki egy nap alatt megtanított leszállni. És itt jön a képbe Kvakk kapitány alias Bartovics József, aki pedig Imre növendéke volt. Kavkk már akkor a piacon élt és mindig legalább tízezer dologgal vette magát körül. nekem ez egy kicsit mindig is vonzó volt mert Kvakk körül mindig volt valami amit meg lehetett tapogatni fogdosni. Szóval az már akkor is látszott, hogy rákattant a motoros sárkányrepülésre. Ha akkor a motivációs szintünket kellett volna osztályozni akkor az enyém 120 %-on állt, az övé 400 %-on. Nekem hiányzott a puzzle-ből egy darab. Később egy pilóta újság hátulján találtam meg ahol egy gyalogos egy Brasil szárnnyal éppen elstartolt valahonnan. Akkor bekattant és elindult életem egyik legtartalmasabb periódusa a sárkányrepülés ahol mennyet és poklot éltem meg, de ha vissza kell idézni a filmet akkor innen jött a legtöbb amit kaptam életemben. Szóval, hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem Kvakk barátunk az első egyedül repülés után pár nappal már ment is és vette meg első repülőjét a Cucut. Szerintem az összes többit így hívták ezután bár a hozzá közelebb álló ezt biztosan jobban tudják. Gondolok itt Imire akitől a nevet is kapta fent említett barátunk, akit ezentúl csak anekdoták alkalmával lesz lehetőségünk megcsodálni. Együtt kezdtük a szakmát és ő hamarabb ment el egyedül mint én kb egy hét előnyre tett szert odaadásával és szorgalmával. Erről Imi biztosan sokat fog még mesélni. Jómagam elmentem "továbbtanulni" :) Miskolcra Szepsihez ami szintén meghatározó élmény eket adott. Pl az ellső utam ahol kisfiammal Zsoltival haladtam a 37-en amikor egy rendőr bácsi videófelvételt készített rólam 109 km /h. Fasza. Ez jól kezdődik. 

Szóval Szepsi, Fürjes Sanyi bácsi segítségével, Szép Józsi állandó felügyelete mellett:) kitanultam a gyalog szakma kezdő fokozatait és el lettem bocsátva magas startra. Szép is volt. Azt mondta Sanyi bácsi start előtt, hogy elstartolsz és ott valahol a ravatalozónál befejezed a pályafutásodat:) Sajóbábony, Sajókápolna dombjai között történt a dolog.

Ezt az egész gyalog dolgot azért tartottam fontosnak leírni mert itt jön a kapcsolódási pont. Hazajöttem a kiképzésről amikor Kvakk már mint a helyi vörös báró mindenki által ismert repülős élte életét. Minden lehetséges zugot belakott- amihez elképesztő tehetsége volt- később évek múlva több tíz embernek okozott fejtörést, hogy hogyan mondjuk meg neki, hogy pár tonna cuccát szállítsa el legyen szíves. Már volt vagy négy órám összesen amikor elérkezettnek láttam az időt arra, hogy új utakat keressek és labanc Imit megkértem, hogy Opel Ascona 1.8-as személygépkocsim  segítségével húzzon már meg. Meg is történt. Kb 100 méteres kötelet kötöttünk a tetőcsomagtartóra, és a mellemre a hevederre aztán egy kettő három padló gáz és majd meglátjuk mi lesz. Nos ez kb 90-100 km-es sebességet jelentett akkor a végén. Az Apollo MX hál' istennek bírta és hál istennek a körfonott kötél az nem. A függőleges felfelé zuhanásnak a kötél szakadása lassan véget vetett és egy addig ismeretlen durva átesés fogalmát ismertették meg velem a körülmények. Lefelé is sokáig zuhatam aztán a kifutópályát hasammal súrolva megérkeztem de elég durván mert az AFIs szolgálat mentőért kiáltott. Semmi bajom nem lett.  Ezután hívtam fel Gurigát, hogy hogyan is kell ezt csinálni és szegény Guriga kisvártatva meg is jelent repterünkön, gondolta lejön és megmenti az életemet amíg nem késő. Ezután csörlős tábor aztán gyorsan vontatás, hogy nehogy belefásuljak a sok repüésbe. Szerintem ekkor sem haladtam meg az 5 repült órát.

Na innen párhuzamos a dolgunk Józsival újra hiszen ha van vontatott akkor kell vontató is. szepsi megmutatta Kvakknak, hogyan kell vontatni, nekem, hogy hogyan kell vonódni és aztán összeeresztettük magunkat egymással:)

Na az egyik élményem Kvakkal innen jött. Képzeljétek le amikor elöl és hátul is egy lelkes mindent mindenkinél jobban tudó okostojás vigéckedik és amúgy az egészről egyiknek sincs halvány lila gőze sem... Felkerültünk vagy 200 méterre ami már haladás volt akkori szintünkön és akkor valami miatt a kötél úgy belazult- az a valami az volt hogy Józsi és én is erős mozdulatokkal igyekeztünk minden apró rezdülést túlreagálni- hogy én nem túlzok de kb 10 méteren belül egy szinten találtam magam a motorossal, a kötél meg alattunk hátul csüngött. Na és az érdekes most jött csak igazán. Ebből ugye illik leoldani vagy meghalni vagy valami. Egyik sem történt meg, hanem mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne lassan megfeszítettük a kötelet és folytattuk utunkat. Ezt azóta többször felelevenítettük nagyon meg megdicsérve egymás képességeit.

Aztán mindenképpen meg kell említenem azt, hogy Kvakk eljött velünk nem egyszer külföldi gyalogos túránkra, ha jól emlékszem volt velünk Bassanóban és Szlovéniában ahol az Ambrozról még el is startolt gyaloggal.

A vontatásos versenyekről meg ne is beszéljünk ahonnan nem is hiányozhatott.

Most úgy érzem ennyi elég, majd folytatom a véget nem érő történetekkel amelyiknek Józsi volt a főszereplője. Itt egy pár kép. Józsikám nyugodj békében, egyél sok babgulyást friss kenyérrel és igyál sok sört!

A Nagy Kutyás kaland!

A szokásos körömön az egyik (három van) templomnál két hatalmas testű kutya acsarkodott az utcán, egyik kerítésen belül sínylődő fajtársával. Nekik a szabadság jutott osztályrészül de megszenvedhettek érte mert egyikük nyakában még lógott a vaslánc. Egyik kuvasz volt, hál istennek fiatal, a másik egy vénebb valami szürkés fekete hosszú szőrű, szerintem Kaukázusi Gyakorló Tigris lehetett. Bátorság! Mondtam, miközben picit hosszabbra vettem a lépést:) A kuvasz vett észre előbb és üdvözlésemre indult futva, szemben velem. A másik még le volt kötve az előbb vázolt dolgával. Mikor közelebb ért láttam, hogy nem gáz mert nyílt volt a tekintete és láttam, hogy fiatal. Rászóltam és takarodott. Ekkor látott meg őkelme. Neki is rugaszkodott és immár oldalról hátulról megkóstolt. Azt hittem csak érintőre veszi a figurát, de ez nem túl elszántan de a bal farpofámba harapott amúgy kóstoló gyanánt. Mondom, nem túl elszántan. Nem is fájt csak éppen éreztem, hogy ott volt valami érintés. Rögtön az jutott eszembe, hogy Fari mester most biztosan az ellenfél energiáját felhasználva és kivezetve győzné le a fenevadat, de nekem nem lévén elegendő időm a tervezéshez inkább a saját energiámat felhasználva léptem két négymétereset közben pedig azt mondtam, hogy : tűnsz ám a kurva anyádba rohadt dög, és erre lemaradt. Remélem nem sértettem meg.

Szép történet ugye?:)

Folynak a dolgok, halad az idő, múlnak a napok. Rengeteg a megválaszolatlan kérdés és sok esemény kívánja a megosztást, vagy csak a közléskényszerem súlyosbodott de a tény az, hogy írok néhány betűt.

Petinek kislánya született decemberben, immár több hónapos és még nem is láttam pedig a bolygóm élőlényei közül szeretteimen kívül ő az egyik aki most igazán  érdekel. Hiszen Petiből lett. No és az anyukája aki szereti a barátomat. Megyek is kisvártatva. Ez az egyik a sok közül. Aztán jön a tavasz és én nem megyek repülni... Ez is fölöttébb érdekes az után a röpke 20 tavasz után amikor a tavasz illata egyet jelentett a reptér illatával, a hegyeken fújó szél harapható sűrűségével, a ropogó dakron, majd mylar hangjával, a start izgalmával, a kiemelkedés élvezetével, a madarak mámorító közelségével, a leszállás illetve a behelyezkedés vérereket megmozgató borzongásával, a barátok hangjával, a hazaérkezés és a nagy repülések utáni kinyújtózkodás testet lelket ellazító élvezetével, a késő éjszakába nyúló visszaszállítások ízével, a másnapi munkába állás fáradtságával, és ez most mind egy kicsit távol került tőlem. Miért? Nem tudok erre választ adni magamnak sem, nemhogy szavakba öntsem. Valami egyszerűen kiürült és helyébe más érkezett. Kiürült a fizikai vonzalom és átvette a helyét  az űrt kitöltő emlékáradat amely lassan ugyan, de fakul és amely halmazból csak a legszebb emlékek maradnak meg. Ezeket konzerválom és gyermekeim gyermekeinek el fogom mondani őket, nyilván Óriási színezéssel és költői túlzásokkal.

Most másban élek. A munka sokkal nagyobb szeletet követel testem lelkem tortájából és olyan pótcselekvésekkel töltöm meg a maradék időmet amelyek kevésbé időigényesek és időjárásfüggők. De ez sem jó magyarázat. Mindegy. Várom a tavaszt de ez most mást hoz majd. Először is feb. végén egy kis kórházi kiruccanás, majd márc. végén Rotary maraton váltó. Árpilisban kemény 2-3 ezer km-es bringa hónap, majd májusban két aquatlon és triatlon verseny a közelben. Május végén egy 4 napos MTB maraton, júliusban osztrák MTB maraton közben pedig illetve utána még egy két magyar verseny . Családi programokkal. 

Most pár szó a téli MTB versenyekről Szili kedvéért.

Szóval van egy fanatikus bringás mag Nyíregyházán, lehetnek kb. 15-en akiknek nem számít az eső és a hó, akik dacolnak a  faggyal és mennek tekerni amikor már nem bírják a szoba idilli nyugalmát. Így volt ez idén is, hiszen a Robinson Kupa után amelyet Vinnai Zsolti és a ViniBike KSE rendezett valamikor októberben egymás után jöttek a kisebb helyi versenyek ahol kicsi de lelkes mezőnyben tekertünk néha -7 fokban. December 31.-én a sóstói erdőben, 2013 január 1.-én Oroson versenyeztünk. Február 10.-én az I. Lőtér kupán gyűltünk össze. Szinte ugyanazok az arcok. Itt most éppenséggel sűrű hóesésben bringáztunk. Páromon kívül eljött szurkolni 3 haverom is akiket ebből az alkalommal egyik este tervezem is szerény hajlékomban vendégül látni egy pennére és egy kis 12-es rozéra. Tuti nem lesz rossz:). Szóval a versenyen 10 és 20 között volt az indulók száma. A klubból Zsolti, Doki és jómagam indultunk el. Doki nyári gumival , V.Zsolti taposó pedállal MTB-vel és én teljes harci díszben. "Tanár úr kérem én készültem..." A rendező fél részéről Kiss Józsi MTB sztár vezetésével bejártuk a pályát amely igen változatos, érdekes és csúszós volt:) Kb. 2 km hosszan kígyózott a simai úti lőtér buckái között ahol nyáron nagyon sok ürge lakik. Voltak tök sík szakaszok, de volt olyan technikás hely ahol fél pedál kiakaszt, lélegzet visszafojt és úgy oldalaztunk el a havas rézsűn, minden pillanatban várva, hogy a gravitáció mikor győzi le a tapadást. Sokan el is fáradtak és lefeküdtek pihenni, hiába no a bringázás az fárasztó. Jómagam lubickoltam a helyszínen hiszen motorral anno sokkal nagyobb tempóban és nagyobb súllyal is ellavíroztam a helyszínen. Így a könnyű bringás kaland sem kellett, hogy fejfájást okozzon. Azért az edző körön kettőt estem, nehogy elbízzam magam:) A versenyen ebből tanulva a rizikós helyeken biztonsági hajtással nem is volt galiba. 

A rajt után a 3. helyen mentem kb egy kört, erősnek éreztem magam pedig előttem két profi hajtott akik nagyon erősek és edzésben is maradtak mert mindkettő végignyomta az idei ciklokrosssz versenysorozatot amelyik éppen arra jó, hogy az outi és MTB szezon elmúltával ne hagyja az izmukat elernyedni. De tudtam, Hogy Fari ott van mögöttem és jönni fog mert egyrészt fiatalabb jó pár évvel másrészt erős mint egy anyamedve és nem utolsó sorban van a lábában pár 100 ezer bringás km ha jól saccolok. Jött is szerintem még az első körben, elment és úgy láttam, hogy egyre megy fel az elöl hajtó Józsira és Ádámra. Jól láttam. Ádámot hamar utolérte és elment neki. A Józsival folytatott párharcukat nem láttam, mert a terep eltakarta őket. Sajnos Ádámra nem tudtam felmenni ezért meg kellett elégednem a 4. hellyel amely abszolút papírforma rám vonatkoztatva. Célom az volt, hogy a korosztályomban mindenkit megverjek és őket a lehető legjobban:). Sikerült.

 http://www.cyklomaraton.sk/index.php

Lassan átszokom a facebookra...nem biztos, hogy írok még ide valaha.

Ma nosztalgia estet tartottam a sok kibaszott nyűg és stressz oldására.

A HAlál völgyi edzőnapot elevenítettem fel és végigrepültem a híres "S" sziklavonulat fölött is.

Az előbbi itt megtalálható

http://www.xcontest.org/2010/world/en/flights/detail:BZS/9.7.2010/12:52

Ritchey Pro Biomax V2 eladó mert keskeny nekem a 131 mm.

csere is érdekel hasonló kategóriában

15 ért vettem barátoknak 9900ft

My Combat is away now. It is, very interesting that both of my Combat gliders got a new pilot from relatively distant and interesting places indeed. If you remember my earlier writing, the first Combat 2 went to New zealand because i had to sell it in Australia 2010 ( you can check the videos, the pictures and written things) due to appeared custom fee and Ata Carne generated financial problems:)

The recent Combat L - wich found a ne owner last night just before the hungarian- romania border- went to "Erdély".

The guy who promised me to arrive to the meeting point at 20 PM late a "bit" and the deal was born half past 22 PM:)

Last nigh was a nightmare because i wanted to get bed as soon as i can and pushed the padal to the metal but the driving circumstances were terrible. Milky fog, -1 degrees and fast and furious driver. Never do it again please Zsolt!

Sometimes i've driven 150 km/h. Normáliiisss???

 The most interesting thing about it, that when a woke up this morning i thought  they are on the way home yet. They live 600 km from the border. Dzsááá.

youngsters...

Have a nice landings man

Szóval. A konklúzió.

Az ugye egyértelmű, hogy az öreg 8-as RC szett nem tud labdába rúgni a 10-es pontosságával. Gondolom az sem meglepő , hogy az RC V fékek után a Formula RX satui -melyek elementáris erővel, már már szinte érthetetlen agresszióval harapnak bele a 180-as tárcsákba, mintha egy intézeti roma gyermek harapna bele szobatársa füleibe egy baráti verekedés alkalmával- nagyságrendekkel felülmúlják szép múltú de  a kor által csúnyán átlépett féktársát( egy nagyon tetszik, féktársa) Nagyon sok idő kell az idegpályákba ivódott reflexek kiölésére ami a fékkar meghúzásának dinamikáját illeti.

Inkább nézzük azokat a paramétereket ahol a kerekek különbségeit észlelhetjük.

A Zempénben egy-két túra alkalmával azt már volt szerencsém konstatálni, hogy a vibráció -amelyet oly sokszor el kellett viselnem és amely az alkaromat úgy elzsibbasztotta néha a 26-oson, hogy éppen emiatt kellett a fékekhez nyúlnom és ugyanezen vibráció okozta kép szétesés-  mára a múlté. A nagy kerekek olyan játékosan és könnyedén siklanak át a talaj egyenetlenségein, hogy fülig ér a szám és néha azon veszem magam észre, hogy azzal játszom, hogy a markolatot igen lazán fogom, még azt a kis talaj visszajelzést is megtagadom magamtól ami egyébként jár.

Apropó markolat, Kiss Józsi barátom aki tavaly véletlenül MTB OB-t nyert a Merida színeiben hasznos tanácsa volt, hogy ergós markolatot vegyek a cangára. Bejött az ötlet. Igen kényelmes és nagy biztonságérzetet ad hiszen nincs olyan, hogy véletlenül lebicsaklik a csukló egy egy hirtelen felütésnél. Mondhatjuk, hogy olyan nem szabad, hogy legyen pedig van. Ezzel a markolattal ez megszűnik és komoly tartása van még akkor is ha csak finoman fogod.

Tehát a lefeléken- bár a súlypontom feljebb van némileg- éppen a biztonságos és stabil gurulásnak köszönhetően gyorsabb a bringa mint a kicsiny kerékkel.

A stabilitáshoz egyébként az 50 mm-rel nagyobb tengelytáv is hozzá adja a magáét. (na és mi van a fordulókban??)

Tehát lefelé 1 pont a colos barátunknak a 29-esnek.

Jaj, mi lesz felfelé, hiszen a nagyobb kerék amennyiben azonos minőséget feltételezünk biztosan nehezebb lesz márpedig azt minden bringás tudja, hogy a forgó kerületen lévő súly az igen szignifikáns különbségeket hozhat. 

Igen. Az indulásoknál és ritmusváltásoknál ez érezhető is.Mondjuk aki nem akar versenyezni vagy ha igen túl van a VB EB OB szinten és nem a másodpercekért küzd az ezt letojja. Mint én is PL.

Szóval mászás. Ha megszokod a nagy kerekek érdekes tehetetlenségének érzését és technikailag képbe kerülsz akkor utána a jobb tapadás, a jobb gördülési ellenállás ás a  középrész keréktengelyekhez viszonyított helyzete kompenzál és lássatok csodát. (A 29-esemnél ez éppen 7% kal jobb tehát ennyivel vagyok jobban benne  a bringában)

Ott ahol a kicsivel azon erőlködtem, hogy ne emelje az elejét, ugyanakkor ne forogjon meg a hátsó, ott a nagykereküvel fütyörészve mentem fel. Jó, ebben volt némi túlzás de úgy szeretek túlozni.

Tehát felfelé is 1 pont a nagy tesónak.

Ezzel az állás 26 vs 29    0:2

Jött a freeride pálya ahol ugratók, szűk döntött fordulók váltották egymást. Na itt volt dolga a tesztpilótának. Egyrészt az ugratóknál a kicsivel egyfolytában a fejreállás Damoklész kardja lebegett fölöttem, tehát itt megint a nagyé a pálma. Másrészt viszont éppen a magasabb súlypontja miatt a nagy mintha ormótlanul fordult volna. Itt kapja meg első pontját a 26" -os barátunk.

Eddig tehát vezet a 29-es 3:1 re.

Amikor egy új MTB építését fontolgattam érdekes módon elvetettem a 29-es ötletét és már azt is tudom miért. A fotókon mindíg kis vázakkal reklámozzák őket és úgy kicsit ormótlannak néznek ki. Szerintem 20"-os váz alatt igenis ormótlanok. De ezzel a 21"-os vázzal nekem kimondottan esztétikus és arányos, persze ízlések és pofonok különböznek. No de engem senki süket véleménye és mellébeszélése nem érdekel. Nagyon tetszik és készD)

Ma végre rávettem magam és elmentem egy dombos helyre ahol összehasonlítgattam a gépeket. Nem egyszerű egy ilyen teszt, de élménynek nem utolsó, sőt...

Az érzékszerveid által nyújtott kép verseng az agyadban az előszereteti értékkel, a materiális értékkel és nem utolsó sorban az előéleted élményeivel. (Aki nem érti ezt a mondatot kérem ne olvassa tovább mert ennél sokkal de sokkal velősebb gondolatok következnek. A média ezt úgy jelezné, hogy a most következő mondatok alkalmasak a nyugalom megzavarására.)

Azt előre bocsátom, hogy a teszt végeredményét borítékoltam. Felbontás után az eredmények smakkoltak.

A zalanyok:

A

26-os kerekek. STX RC öreg szett,  22-es váz és villa Rock shock dart 3 szinte vadi új.

B

29-es kerekek, 21"-os váz. Formula Rx fékek RS Epicon villa, SLX szett. Újak.

A teszt pálya homokos talajú helyen volt. Volt benne több erős emelkedő ahol a legrövidebb fokozatban kellett mászni, és voltak benne igen gyors lefelék néhol simák, néhol buckásak. Egy-egy erdei részen a helyi DH-s  vagy inkább free ride-os fiatalok ösvényein mentem ahol döntött fordulókon kellett ereszkednem. 

A kicsi öreggel kezdtem. vagy fél órát kerekeztem le fel, ide oda, így úgy majd kicsi pihenő után átültem a 29-esre és azzal is mentem ugyanazokon a helyeken le-fel, ide-oda. Aztán egy fel-le úton mentem még felváltva 2-2 kört mindegyikkel, hogy korrekt és friss képet kapjak egyikről is másikról is.

A végeredményt majd akkor közlöm amikor mindenki átutalt nagyon sok pénzet a számlánkra:)

http://www.saas-fee.ch/en/page.cfm/up-to-date/events/events-winter/glacierbikedownhill

Amikor másodszor elrepültem Szegedre és tovább, akkor egy tanya kerítésén láttam ezt a fotót.

Úgy vagyok, hogy már majdnem írok. De majd csak akkor fogok amikor már nem bírom magamban tartani a betűket és már ki akarnak buggyanni belőlem. Majd csak akkor írok. Pedig van miről, mert az élet nagyon gyors mostanság.

Éppen MTB építési projekt folyik, megy a futás és jövő hétvégén triatlon verseny is lesz. Addig is olvassátok az OZ élményeket 2009-ről 10 re.

vagy nézzétek a videókat, klikk a linkre!

Zsolti's OZ story.mp4

Sydney city.mp4

Ager1.mp4

Ager 5.nap startok.mp4

Barcselóna

Azért amikor ezeket megnézem fülig ér a szám:))))

Jó a földön.

Azért első mert versenyem most mentem körbe először egyébként második mert tavaly egyedül körbe kerekeztem.

Hegyi körverseny, mezőnyben. 274 induló volt jómagam a 183. lettem:)

Nem vagyok egy hegyimenő mi? Na de ezt tudtam eddig is. Sőt semmilyen menő nem vagyok, hiszen az megy triatlonozni aki sem futni, sem bringázni, sem úszni nem tud jól, csak éppen igen. Nem?

A versenyre nulla edzéssel készültem mert elegem volt már az idei szezonból. Ennek megfeleően a várakozások sem voltak nagyok. Azért azt nem gondoltam, hogy ilyen szar leszek. kb 15 perccel mentem rosszabbat annál ami elfogadható lett volna tőlem. Egyébként érdekes a hegyi versenyzés. Nem tudod, hogy hogyan oszd be azt a kis energiát ami benned marad egy sportszezon után. Az elején nem mertem nyomni csak óvatosan nehogy elfogyjak és eléhezzek a végére.(így is az lett csak más okból) Arra viszont nem gondoltam, hogy ha az elején nem megyek, akkor egyedül maradok és akkor a felhasznált energia 30%-al több lesz mintha egy bolyhoz csapódnék. Ez bebizonyosodott mert csapattársam Bihari Csaba akivel egyforma időt kellett volna mennem 15 percet tett rám és ezt 1000 kcal-lal kevesebb energia elégetésével.

Tapasztalat. Könyörgöm hát az ember meddig gyűjtögeti még a tapasztalatokat???(költői kérdés) Elegem van már a tapasztalatokból he!

Visszább kel venni. Minek kell nekem versenyezni? Miért nem elég a tömegsport? Miért? Miért kell mindíg hasonlítgatni magamat valakihez? Ha van pszichológus azok között akik olvassák ezt az írást akkor válaszoljanak kommentben pls.

Ha nincs,  akkor a többi meg ne okoskodjon!:)

A verseny szépen folyt folydogált. Az első hegy hosszú volt, a lefelé pedig igen gyors és veszélyes hiszen az árnyékban alig láttam a napszemüvegben, hogy mit kell kikerülnöm. Kikaptunk a lefelében két buszt is sajnos ami kicsit bezavart de megoldottuk. A visszafelé ágon a két durva emelkedő embert próbálóan elénk nőtt. Kegyetlen volt. Sajnos a magas pulzus miatt nem tudtam enni ezért fogyott a kraft. Hála istennek vittem vagy 400 kcal-t gélben. A vizem elfogyott kb 20 km-rel a cél előtt de lazán megálltam egy kútnál aztán huss. Innnen ( kb Markaz) egy Trek-es fiúval mentünk és így könnyebb volt a dolog de már egyikünk sem nyomkodta. Tudtuk, hogy ez már veszett fejsze, fejezzük be méltósággal. A befutó hegyi befutó volt mint ahogyan ez itt szokás Ez annyit jelent, hogy az uccsó kb 5-6 km végig emelkedik és nem is kicsit. Egy srác előttem éppen az 1. km-t jelző táblánál fordult le a bringáról és bosszankodott, hogy nem lehet ilyen béna, hogy itt hal meg. Bíztattuk, hogy menni fog csak szusszanjon. Alkalmi társam elköszönt a 3. km.-nél mondván, hogy innen menjek csak, ő lazára veszi mert különben meghal. Érdekes módon kb 1-nél utólért és akkor úgy éreztem el is megy. De nem így lett mert Hován Robi 600-zal a cél előtt odajött bíztatott és én kiállva a nyeregből finiseltem egy kicsit így a trekmate lemaradt. A cévonalon eléhezve, fáradtan haladtam át. A közérzetem szar volt azt hittem majd elmúlik.  A kútnál locsoltam magamra a hideg vizet számolatlanul.

Ennek még most is iszom a levét mert náthás vagyok és napi igen nagy mennyiségű orrváladékot csomagolok be papírzsebkendőbe.

Sőt már az is eszembe jutott, hogy már a versenyen bennem volt a vírus. Minden esetre hazafelé a kocsiban elkezdett fájni a torkom.

ÜDV