A Szlovákiaringes két nap ugye hatalmas élmény volt.

Nem sokkal ezután egy régi motoros haverom rámírt, hogy ha már így visszakattantam a motorozásra, jöjjek és próbáljam ki ezt a verziót is.

Jöttem.

Honda CBR 150 kupa.

Rövid pályákon megy a motorozás, edzés időmérő és versenyzés, ahogy a nagyok.

Múlt hét csütörtökön volt egy edzés Visontán A BSSW pályán, ahová ellátogattam, vittem magammal a bőrruhámat stb., béreltem egy motort Siket Csabától- aki ahogy látom az életbentartója ennek a sorozatnak- illetve a végén kiderült, hogy grátisz kaptam. Köszi Csaba.

Motoroztam pár menetet, ismergettem a motort és a pályát- ami egyébként a Misanoi- aszfalt minőségű burkolatot kapott.(egyesek elmondása szerint) Nem tudom megerősíteni sem cáfolni, mert sajna Misanóban még nem voltam, de Visontán már igen:)

Melyek a benyomások? A motoros bármire ül élvezi. A versenyző bármire ül versenyez, maga és a másodpercek ellen. Így történt ez itt is. Mindíg picit gyorsabban, egyre szebb és gyorsabb íveken. Mindezt abban a tudatban, hogy bármi történik nem 280-nal esel el... Bármi történik nem 7 milliós vasat teszel tönkre.

Csütörtök este holt fáradtan elköszöntem a fiúktól azzal, hogy csináltatok sportorvosit és a szombati versenyen rajthoz állok.

Be is voltam parázva egy kicsit, hogy megmondjam az őszintét. Azért mégiscsak motorverseny, mégiscsak 17-en állunk majd be a rajtra a 12 körös versenyre.

Szombat.

Hőség lesz, mondta a meteor. Az is lett. Már az első menetben 9 óra tájban folyt rólunk a víz. Mi lesz itt később.

A szabadedzésen érezhetően gyorsabban mentem mint csütörtökön és ez annak vot betudható, hogy Csabától mára kaptam egy másik, egy ütőképesebb motort. A motorok ugyan egyforma erősek, de nüansznyi különbséget azért a beállításokkal el lehet érni. A blokkot nem szabad egyáltalán megbontani, tunningolni, de lehet pl a teleszkópot keményíteni, lehet slick gumukion menni, sport kipufogó lehet, sport lábtartó lehet stb.

1.05 ös időket mentem. Majd az időmérőn bementem 1.04 alá. 

Aztán jött a verseny. Nem szabad lekezelően bánni ezzel a 12 lóerős bagázzsal. Hatalmas hangzavarral, nagy elánnal álltunk fel a rajthoz. Nekem a 10. rajhely jutott. Innen kellette indulnom, középmezőny.

Folyt köv.

 Egy éjszakával  a Szlovákiaringes élménymotorozás után megvilágosodott bennem, hogy a magamfajta ember ellensége a konstancia és éltetője az adrenalin.

Kellenek a kihívások, kellenek az ilyen élmények. Most egy igen markáns élményen vagyok túl.

Na de mi is volt ez pontosan?

Gyermekkorom óta szeretem a motorokat 14 évesen kezdődött a dolog.

Kisebb nagyobb kihagyásokkal, de mindig visszatért életembe a motor.

2023-24  telén motoszkált a fejemben, hogy fel kellene eleveníteni a versenypályák nyújtotta élményeket. Motoros cimboráimmal beneveztünk  egy Szlovákiaringes kétnapos pályanapra. Ezek a pályanapok kb. arról szólnak, hogy viszed a motorodat, cuccodat és napi 5-6 x 15-20 percig húzhatod a gázt a versenypályán, annak minden előnyével és hátrányával számolva, de mindenképpen megúszva a gyorshajtási bírságokat és az eléd forduló telefonozó sofőröket, meg az őzeket stb.

Jelenleg pályamotorom nincs ezért úgy döntöttem, hogy bérelek egyet. Meg is egyeztem egy sráccal aki jutányos áron bérbe adta nekem 2003-as Yamaha R1-esét.

Aztán 3 héttel a rendezvény előtt rácsörögtem, hogy mizu a motorral, áll-e még az alku. Hát nem állt, a motort eladta, nekem pedig elfelejtett szólni. Na lázas kapkodás, keresgélés és találtam több opciót is. Egy 2002 -es GSXR 750 ami szimpatikus  volt, mert ilyennel már mentem pályán. Aztán lett egy szintén hasonló öreg CBR Honda is. A Gixert le is foglaltam.

Ekkor írt rám egy ismerős srác, akit egy repülőtéri műhelyből ismertem, hogy jelenleg egy BMW S1000 RR motorja van és szívesen bérbe adja nekem!!!

Na ekkor volt nagy dilemma. Ez a motor fényévekkel jobb, gyorsabb erősebb az előbb felsoroltaknál, viszont baj esetén itt a vételár 7.000.000.-forint…

Mellette szólt a vezetést segítő elektronika megléte, ami sok dologban lehet életmentő.

Hosszas hezitálás után ezt választottam, mondván, nem mehetek el mellette, hiszen ki tudja lesz-e alkalmam még 210 lóerős fenevedat terelgetni valaha.

A pályáról annyit tudtam, amit el lehetett olvasni, meg lehetett nézni videón. Tudtam hogy hírhedten gyors. Bíztam magamban, hogy nem csinálok majd nagy hülyeséget és nem esek majd el nagyon. Na nem volt ez 100 százalékos önbizalom, inkább remény. Közeledett a nagy nap, útra keltünk és felvettem a motort a Hungaroringen. Ekkor láttam meg élőben, ekkor szorult el a gyomrom először.

A motornak olyan hangja volt, hogy a hideg kirázott amikor meghallottam. Fülsiketítően járt. Számítottam rá, hogy hangos lesz, de ez minden várakozásomat felülmúlta. Ordított. Természetesen hoztam megfelelő füldugót magammal, hiszen az utcai motoromnál is használom, amikor sportolok vele.

Indulás a Szlovákiaringre.

19 óra tájban futottam be a többiek már előttem oodaértek és intézték a regisztrációt, illetve bent álltak a hosszú sorban. Pont jókor érkeztem, befurakodtam hozzájuk és hamar regisztráltunk.

Ezután a motor gépátvételen esett át, megnézték a fékeket, teleszkópokat és ennyi.

Az este beszélgetéssel, iszogatással telt nézegettük egymás motorjait, sztorizgattunk stb. Szagoltuk a benzingőzt és a pálya semmivel össze nem téveszthető szagát. Éjféltájt befeküdtem a kocsiba és szunya reggelig.

Reggel biztonsági eligazításon kellett rész vennünk.

És…….eljött a pillanat amikor beöltöztünk a bőrruháinkba és irány a pálya…………………

240 őrült volt még rajtam kívül jelen ezért 4 csoportba osztottak bennünket a saccolt vagy meglévő köridőink alapján. Jómagam a közepesen lassú csoportba a C-be taksáltam magam, mivel a motor és a pálya is teljesen ismeretlen volt.

Első 20 perc

A motor vadállatként ment alattam. A pálya teljesen ismeretlen, rollerrel mentem végig rajta sötétben illetve láttam róla videókat, tudtam egyet s mást, de ez csak arra volt elég, hogy a jéghegy csúcsát lássam kibukkanni a tengerből.

Nagyjából tudtam, hol járok, de a féktávokat nagyon megtiszteltem és a bedöntést is szokogattam. A motor amellett, hogy gyors volt, nem okozott meglepetéseket a fékezésnél és a kigyorsításkor. Nem riszált, nem billegett, nem hontázott. RACE módban mentem ami bátrabb mint a RAIN és  ROAD, de még messze van a RACE PRO beállításoktól ahol mindent magadra szabhatsz.

2.48 as időt mentem ami kb. a C csoport végére volt jó. ( Az A csoport a leggyorsabb a D a leg óvatosabb.) Az A eleje 2.15 körül megy, a D vége 3és 4  perc között.

A fékek nagyot harapnak és jól lehet őket adagolni, egyedüli baj velük, hogy a nyomáspont vándorol a hőmérséklet függvényében és ez meglepett kicsit.

Második 20 perc

A pályáról és a motorról is lett fogalmam, most már csak csiszolgatni kell a dolgokon szépen, fokozatosan a vas eldobása és nagy hibák nélkül.

A legjobb köröm 2.37 lett.

A motorozást még nem élveztem, mert nagyon figyelnem kellett. Dolgoztam azon, hogy megtaláljam a saját ritmusomat és a motor, pálya BZS egységet harmóniába hozzam.

Harmadik 20 perc

 Nem tudtam kimenni, mert a depó kijárati sorból való  elinduláskor valaki hátulról nagy erővel  visszafogott- Legalábbis erre gondoltam, aztán kiderült, hogy senki sincs mögöttem. Valami fékhiba rémálma derengett fel előttem. Be is szartam a gatyába. Fékhiba az nem OK amikor két egyenesben is 270 fölé gyorsulunk és abból kell 100 körülre lefékezni, de egyébként is sok 200+ os féktáv van a pályán.

Vissza a boxba és a fejem romokban. Mondtam, hogy ennyi volt, ezért utaztam ki, költöttem el a kvasok pénzt stb. El is kezdtem összepakolni. Elmentünk ebédelni és mondtam, hogy majd ott a csendben felhívom a tulajt, hogy mi lehet. Fel is hívtam és elmeséltem a szitut. Nemsokára visszahívott és megtudtam, hogy van egy olyan funkció a motoron, hogy Hillstart, mint az autókban, hogy hegymenetben kéziféket kapcsolhatsz és nem gurul vissza a paripa. Távoktatásban átkonfiguráltuk az elektronikát RACE üzemmódból RACE PRO-ra ami eélvilag nem ismeri a Hillstart programot.

Kicsit megnyugodtam. Előszedtem a gumimelegítőket és készültem a 4. menetre.

Negyedik 20 perc

A negyedik menetben nem jött elő ez a zavaró dolog, nyugodtan koncentrálhattam a köridő csiszolgatására és a motor határainak kitapasztalására. Lassacskán a pálya is kirajzolódott előttem teljes valójában, talán egy kanyar féktávja és íve már meg is volt😊

A nap végére 5 futamot teljesítettem, a legjobb köridőm 2.35 vége lehetett.

Van egy CR Moto applikáció amiben nyomon lehet követnia köridőket, nem kell a rendezőnek folyton papírokat nyomtatni, mint anno.

Estére holt fáradt lettem, egyrészt az előző napi iszogatás és későn fekvés, másrészt a hosszóú és stresszes nap miatt, úgyhogy 9 után ágyba is kerültem, hogy megemésszem a nap történéseit.

Jól sikerült aludnom, 6 után ébredtem és még az ágyban megnéztem egy Szlovákiaring motoros íveiről szóló videót.

Aztán jöttek a futamok szépen sorban.

1. futam 2.34
2. futam 2.32 PB
3. futam nem volt javulás, nagy volt a forgalom.

Délután még lehetett volna menni egyet, de azt gondoltam, meg lehetek elégedve ezzel az idővel és szépen egyben hazautazhatok.

Igy is tettem, pakoltam és elköszöntem a pajtásoktól, akik ezen a 2 meleg, nyári benzingőzös napon partnereim voltak.

Óriási élmény volt !

Akinek van ilyen vénája, van némi motoros múltja és tapasztalata ne fossza meg magát ettől.

Mi lett volna, ha kategória.

Ha saját motorom lett volna, szerintem még faragok 5 másodpercet a féktávokon, kanyarokban.

Ha a pályán nem először megyek, akkor szerintem további 5 másodperccel hamarabb körbe megyek.

tehát a 2.20 körüli idő amit itt el tudnék érni, de a nagy kérdés az, hogy közel 60 évesen kell-e nekem ezen agyalnom😊

A nap nehezen indult, mert a készülődés során a műszer Update-nél műszaki hiba csúszott  a folyamatba ezért a V9 varió lefagyott. Hívtam a gyárat és ott nagy nehezen találtam valakit aki szépen levezényelte az újraindítást. Ez azzal járt, hogy cikkáztam az iroda és a gép között a memóriakártyával.

De végül sikerült és indulhattunk a startra. Misi és én mentünk ma távra.

Maci kicsit később tudott kijönni, ezért igazából a műszaki hiba nem sokat hátráltatott bennünket.

Misi ment elsőnek, elengedtem a szárnyát, aztán kijött Misi fia Gergő, ő pedig elengedett engem.

12.15 kor szálltam fel.

Sikerült azonnal indulási pozicióba kerülnöm, Misi is csatlakozott és 12.26-kor indultunk is.

Sajnos az időjárás olyan lett, amit jósoltak. A viszonylag sok eső miatt a párolgás sok energiát vont el. 

Alacsony alap és gyenge emelések vártak bennünket a táv első 70 km-ben. De legalább gyakran voltak felhők. Sajnos Misivel a rádió kapcsolatunk megszakadt Hajdúböszörmény környékén, innentől egyedül repültünk.

13.01 kor Földes fölött volt az első valamire való termikem, ami egy 3 m fölötti termikátlagú emelés volt, fejebb is ment mint a nyírségben, 1600 volt a teteje.

Volt transponderem, adtam le tervet a FIC-nek (rádión a levegőből) ezért velük folyamatos volt a diskurzus, legalább nem unatkoztam. 13.30 környékén volt szerencsém egy Wizz járat kapitányával pár szót váltani, hiszen megismertem egy nyíregyházi haver hangját. Üdvözöltük egymást, aztán mentünk dolgunkra.

Az első FP Orosháza 14.18 kor volt meg, kicsit lekerültem, de vészesnek nem mondhatnám, inkább figyelősnek. Pár percet azért veszítettem, mert épp a fordulópont előtt kellett kb 70 fokban eltérnem egy mentő emelést reményében, ami legalább bejött.

TP 2 15.09 az idővel nincs probléma, az időjárás sem gyenge.

TP 3 Kaszaper. Itt az idő élt. Magasra emelkedtünk és erős emelések voltak. Itt futottam össze a VB mezőnnyel. Egészen Debrecen TIZ-ig együtt mentünk, illetve addig, amíg az útvonaluk az enyémmel egybe esett. Nagy élmény volt újra bolyozni. Hatalmas nagy bálnák ezek a földön. Mégis kecsesen mozognak a levegőben.

17.46 kor voltam Debrecenben. Beengedtek a reptér fölé, mert éppen nem volt forgalom. Ennek köszönhetően ott még egyet tudtam emelkedni, de ez már csak az a nyírségi fajta emelés volt a maga 1400 méterével. Itt már látszott, hogy elég késő van, az idő lecsengett, jött egy AC réteg és szépen leárnyékolta a világot. Lassan meg kellett barátkozni a terep gondolatával.

A terepreszállás mintaszerűre sikerült, küzdöttem amíg volt értelme, aztán, mint a kifárasztott csuka megadtam magam az elemeknek és Debrecen.Józs határában egy szép kis tarlóra letettem, figyelve, hogy út mellett legyek.

Miki jött értem 21.30 ra már otthon is voltunk.

A táv így nézett ki.

A minap volt szerencsém egy arany magasságot(3000m) repülni, ami annyit jelent, hogy a leoldás és a legmagasabb repült pont között legyen min. 3000 méter különbség. Ezt legtöbbször téli hullám táborokban lehet megrepülni, mert ritka az ilyen magas felhőalap. Mindegy, sikerült. Ekkor merült fel, hogy az arany jelvényre kellene gyémánt berakás is, ahhoz meg kell egy olyan 500 km-es táv amely megfelel a kritériumoknak. Idén sok 500 körülit repültem, de egy sem volt olyan amely ehhez jó lett volna. Na mondom, majd ma.

A napot nálunk gyengének jósolta a meteor, hiszen sok eső esett az elmúlt 3 napban, helyenként 80 mm is hullott. A gazdák örültek, bár kicsit(nagyon) késve jött ez az égi áldás.

Az ország közepe felé bomba időt ígértek, hiszen az száraz, mint a sivatag. 750 re készültek Szegeden.

Na mondom, akkor Nyírségben életbenmaradós, nehezen kijutós, délvidéken tobzódós, meglátjuk mit ad hazaérős táv lesz a mai. Misi lett a társam.

A készülődés gondterhes volt, mert technikai gondjaim akadtak a műszer szoftverével, de hála egy LXnav os kollégának a gyárban, telefonon megoldottuk a gondot egy frissítéssel.

Maci picivel később tudott kiérni, de a készülődés lemaradása miatt ennek nem volt jelentősége.

Misit elengedtem, aztán 12.15-kor én is kötél végére kerülhettem. Gergő elengedte a szárnyamat aztán huss.

12.26 kor már intettem is Misinek, hogy go. Nem volt mire várnunk, udtam, hogy nem lesz jobb az idő errefelé később sem, menni kell minél hamarabb a jó idő felé délre. Mifelénk 1000-1100 méter volt a plafon és gyenge emelésekben forogtunk.

Hajdúböszörméyn környékén elvesztettük egymást rádión és vizuálisan is. Erről kell majd még beszélnünk, ha együtt kívánunk menni.

A tendencia egészen Hajdúszoboszló környékéig ez volt. Dél felé menekülős gyengeség. Földes fölött lett meg az első jóság, egy 3 m fölötti termikátlagú emelés képében, ami immár 1600 ra vitt. Ez bizakodásra adott okot. Ekkor 13.01 volt az idő és 90 km/h körüli lassú az átlag.

13.32 kor volt szerencsém egy Wizz pilótával szót váltani a rádióban. Roli Nyíregyházáról származik, legalábbis én onnan ismerem. Minden jót kívántunk egymásnak és mentünk dolgunkra.

Orosházát az első FP-ot 14.18 kor értem el. Az időtervvel ekkor még nem volt nagy gond, tartható volt a feladat, bár éppen a forduló előtt eldobtam pár percet egy életmentő manőverrel.

Ha jól megnézem ez éppen 11 perc minusz!!!

A második fordulópont viszonylag eseménymentes volt, kicsit éreztem a 25 km/h-ás szembeszelet.

15.09 kor értem oda.

Jó kis hátszeles 3 szár, 16.00 kor utolsó fordulópont Kaszaper.

A tejes táv így fest.

Na innen már csak haza kell érni. 170 km szembeszélben és gyengülő időben, de menni kell, nincs más opció.

Hála istennek társamul szegődött pár hosszúszárnyú madár a VB mezőnyéből. Együtt haladtunk észak felé kicsit keleties pályán, mert már csak arrafelé élt igazán az idő, legalábbis felhőkkel ott volt megfestve.

Berettyóújfalu környékén már éreztem, hogy gondok lehetnek, késő volt. A nap egyre laposabban sütött és sajnos bekeveredett felénk egy vékony szakadozott AC . Debrecen után pedig a NIHIL.

A reptér fölött még kiemelkedtem egy gyengécske méterben 17.46 kor, de csak 1400 at adott.

Fülem-farkam behúztam és optimumon siklottam , de sajna ennyi volt. Debrecen Józsánál, Böszörméyn előtt meg kellett állnom és egy olyan leszállót keresnem, ami méltó a mai napi küzdelemhez.

Minden mintaszerű volt.

A mai nap tanulságai:

Amin javítani kell:

• az indulási tervet tartani kell!
• a repülésre való felkészülés 100% kell legyen!
• nem szabad szoftvert frissítgetni a start előtt, ha egyébként azt nem indokolja más!
• A műszerek(rádió) kezelése zsigerből kell, hogy jöjjön.(mate)
• a gép irányításánál még mindig akadnak oda-vissza korrekciók, amelyek felesleges energiákat emésztenek fel aero és testi értelemben egyaránt.
• dioptriás napszemcsi kell!

Ami bizakodásra ad okot:

• A feladaton végig koncentrált tudtam maradni (egy kis megingást leszámítva)
• A FIC kapcsolat nem fáraszt mint eleinte
• A feladat kiírás egyre jobban betalál
• a gép vezetése egyre kevesebb energiát igényel, egyre kisebb mozdulatok elegek.
• A FIC kapcsolat és a légterek előzetes feltérképezése jó volt

Az elkövetett hibáim:

• szoftverfrissítés a start előtt
• kihagyott koncentráció az 1. FP előtt.
• késve indultam a feladatra fél órával a tervezett után

Szeged Rally Kupa

2021.07.23-25

Minden rosszban van valami jó!

Ez a közmondás a címe ennek a beszámolónak, mert pénteken sajnos későn érkeztem meg Szegedre  több okból kifolyólag, de éppen ez a késés adta meg  a másnapi verseny megnyeréséhez szükséges információt.

Történt aznap, hogy korán indultunk útnak Ferihegyre, hogy Esztert letegyük illetve feltegyük, de ezután az M5 nem igazán akarta az igazságot. Hatalmas tumultus lett rajta, ezért a tervezett 11 óra helyett kb 13.30 ra értem LHUD reptérre. Ahol az első látvány a TROJAN volt amint ott állt a nagy hangárban, minden gépet elnyomva a maga óriási aurájával. A JAK 52 olyan kicsi volt mellette, hogy csak na.

Gyorsan összeraktuk a gépet párommal, aztán megkaptam Nagy Sándortól az aznapi feladatlapot és kettőkor startoltam.

14.30-kor kerültem olyan pozícióba, hogy elindulhattam a feladatra, ami egy 360 km volt. Először nyugatra majdnem a Dunáig, onnan fel Akasztóra, majd vissza délre, majd Szegeden keresztül keletre vezetett a task.

Akasztóról visszafelé megcsodálhattam a keceli military parkot, egyszer el szeretnék menni oda szétnézni.

A Duna-Tisza köze induláskor kék volt, nem könnyítette meg a dolgomat, ellenben mikor fordultam  kialakult Akasztó irányába egy brutál felhősor, amin oda-vissza utazva teljesítettem a 2. és 3. szárat. Ezután a tobzódás után a visszafelé vezető út megint kék és gyenge volt, oldalszéllel megspékelve. Nem volt ideális.

250 km lerepülése után értem Szegedre 17 óra tájban és úgy döntöttem, hogy a maradék távot hagyom, mert nagy volt a kint maradás veszélye.

Jól döntöttem, így maradt idő a sátorállításra és egy kis szocializálódásra is.

A büfé tulaja Bala -volt gyalogsárkányos-, sztorizott a hőskorról. Kiderült, hogy anno Orsy Laci is gyalogsárkányozott egy szezont Béres Gabi vezényletével.

Nagy Sanyi tapasztalt veterán pedig elmesélte azt a 750 kilométeres repülését, amikor a többiek után két órával indult és egy órával előbb ért be� És volt 350 km, ahol nem kellett tekernie a 2B vel!!! ( pl Mátra Bükk)

Szombaton a vontatások után(kb 12 30 ra került mindenki levegőbe) érezhetően nem élt még az idő. A startkapu 13.05 kor nyitott.

Ekkor jött a  pénteki nap tanulsága, amelyet az esti elbeszélések tapasztalatai alapján raktam össze. Pénteken  14 óra után indult be az időjárás, tehát bár viszketett a seggem türelmesen várakoztam.

A többiekről nem volt információm, de sejtettem, hogy már elmentek feladatra. 14 óra után pár perccel ítéltem a felhőképet keletre olyannak, hogy érdemes lenne indulni, ha a startpozícióm jó lenne. Szerencsémre éppen a cilinderben fogtam egy 3,5 métert ez végleg megerősítette a döntésemet. Indulás.

Természetesen ezerrel a kurzuson. Koncentráltam nagyon, és előre gondolkodtam. Az első szár valamivel több volt mint 100 km. Gyakorlatilag feszült figyelemmel telt el ez az egy óra és három termikből sajnos csak kettő volt az igazi. A jó termikek 3 m körüli teljes termikátlagosak voltak.

A második szár Szeghalomtól Mezőhegyesig kb 80 kili, egy nagy siklás volt, mert sajna sehol nem találtam értelmes anyagot. Le is kerültem 1000 alá.

A fordulópont a határtól 500 méterre volt és éppen a pont fölött találtam rá a nap termikjére ahol a temikátlag ugyan „csak”2,7 volt de a felső egyharmadban 4 -5 méterekben forogtunk a NB-val.

Még Szeghalom előtt találkoztam Viktorral, de nem tudtam mikor indult előttem vagy utánam, ez kicsit elbizonytalanított de persze  mentem is tovább. Szép az ASW-je.

Mezőhegyes és Tázlár között félútig felhők alatt utaztam, onnan kékben siklottam. Ekkor láttam meg a többieket. Jobbra előttem  fölöttem Lilla forgott, de nem túl nagy lehetett az emelése mert nem volt bedöntve,(apropó gratula Lillának aki immár ASW 19-cel tolja) Balázs és Laci pedig balra a kurzustól délre, alattam előttem köröztek valamit, de nekem az nem volt pálya, mert sokat kellett volna eltérnem a pályától.  Nyíl egyenesen mentem fordulni. Ha bejön a jóság megvan, ha nem gáz van. A fordulópont után tovább kellett mennem másfél kilit, de jóval bíztatott a felhő, ezért bevállaltam. Kicsit sodort rossz irányba tekerés közben de belefért, mert  a nagy kék fostorgás után beadott egy stabil 3 métert és 800 ról 2200 mentem vele.

Mínusz 300 méterről elkezdtem a végsiklásomat.Egyszer még rátettem 100 métert egy gyenge méterben aztán a többit adta siklásban.

Nem tudtam, hogy a 105 átlag mire lesz elég, de a beérés után az információkból leszürtem, hogy jó lesz ez a magas hendikeppel is.

Jó is lett, megnyertem a napot.:) Örültem is nagyon! Halászlé és harcsapaprikás volt a nyeremény.

Vasárnap.

Reggel elmentünk a Gróf Széchenyi István Olimpiai evezős centrumba ahol haverom, főnököm 3 fia versenyzett. 

Nagyon sok szép, csinos fiatal volt ott:) (nem árulom el, hogy milyen neműeket néztem, nehogy megvádoljanak , hogy nem vagyok PC)

Erős szél, kék ég és döglött meleg. Nem fújták le a szervezők, hogy esélyt adjanak a versenynapra, de miután vergődtünk max 1100 méteren a gyenge emelésekben én döntést hoztam 15 órakor.

Nem indulok el távra, mert annak csak egy rövid táv és terepen szerelés lenne a vége. Leszálltam.

Hamarosan mindenki így tett…

Ezzel a futamot is megnyertem. Nagyon jó érzés.

Köszönöm!

Ki tudja miért LHUD?

Én mostmár tudom Újszeged.

Pár födő

 Avagy a 66. Magyar Vitorlázórepülő  Nemzeti Bajnokság élménybeszámolója és első értékelése.

Nagyon jó lenne, egy -az agyhoz csatlakoztatható készülék, mely az érzéseket, képeket tapasztalatokat stb. rögzítené és később filmszerűen meg tudnánk nézi. De ilyen még nincs.

Ehelyett van a jól bevált írás.

Aki ennél mélyebb analízist szeretne az az OLC-n megnézheti a repüléseket, illetva a soaring spoton ott van a teljes erdeménylista és igc gyűjtemény.

Szóval ez az írás  arra hivatott, hogy a fejemben lévő élményeket valahogy megosszam azokkal, akiket ez érdekel, illetve gyermekeim, unokáim ( még nincs egy sem) olvasgathassák. Na meg jómagam, ha már olyan állapotban leszek, hogy csak ez lesz…

Mondhatjuk, hogy erre a versenyre készültem már kb. két éve, hiszen ezért ültem  versenyképes repülőbe, ennek szellemében repültem  az MVK feladataimat, mindig egy kicsivel jobb szerettem volna lenni.

A Rally kupákra is többek között azért mentem, megyek, hogy a verseny hangulatot szokjam. Gyakorolhassam a feladatok műszerbe való betöltését, tanuljam, hogy a feladat repülése közben mikor mire kell figyelni.

A Nemzetin való részvétel minden várakozásomat felülmúlta, több tekintetben is. Ezeket fogom taglalni.

 A versenyre párommal utaztunk. Nem a reptéren szálltunk meg kivételesen, mert az volt a tézisem, hogy egy szeparált és komfortos környezet hasznos a pihenéshez. Azt gondolom, hogy ez hatalmas döntés volt, mely a verseny vége felé közeledve egyre látványosabban megmutatta hatását, hiszen minden nap 35 fok körüli hőmérséklet volt és a sátor, lakókocsi, faház -ha nem klímás- akkor meg tudja nehezíteni az alvást, amire az agynak és az idegrendszernek nagyon nagy szüksége van ilyen idegi munka mellett, amit  a versenyrepülés jelent. Az eligazításokon gyakorlatilag nem volt olyan nap, amikor valaki ne panaszkodott volna a büfé környéki tivornyákról. Na ez biztosan nem hiányzott, mert jómagam a teljes csendhez és teljes sötétséghez vagyok szokva, ha alvásról van szó.

Pénteken volt az első repülés, a verseny szombaton kezdődött. Mindenképpen szerettem volna repülni, mert régen repültem erre. Az csak hab volt a tortán, hogy a rendezőség feladatot is írt ki nekünk az edzőnapra és a versenyen használatos módon bekérte a igc fileokat, hogy ők is tesztelhessék a rendszerüket.

Már aznap csodákat láthattunk, hiszen elrepültünk délre Szekszárd környékére , majd a fel a Balaton keleti csücskéhez és haza.

Minden működött, pozitívan készültem életem első komoly versenynapjára.

A mezőny minden idők egyik legnépesebb versenye volt, de hogy ne túlozzak inkább azt mondom, hogy a tapasztalt versenyzők elmondása szerint kivételesen nagy mezőny  volt. Csak a mi FAI Klub kategóriánkban 40 versenyző nevezett. A nyílt kategóriában is voltak húszan, ami néha igen szép bolyokat eredményezett a reptér környékén.

A Rally kupákról más sok ismerős arc  köszönt vissza, ami segített az aklimatizálódásban. Wéber Zsombor, Tóth Barnabás, azok akik a legközelebb állnak jelenleg hozzám, hiszen nyitott és tapasztalt pilóták, fiatal korukat meghazudtoló módon. A Condor szimulátoros fiúk, Laurinyecz Sándor, Orsy László és Mayer Tamás is segített ha bármi kellett.

A bolyozásra nagyon kíváncsi voltam, mert anno sárkánnyal nem szerettem, ha sokan voltunk a termikben. A vitorla kicsit más. Az aerodinamikai felületekkel történő kormányzás kiszámíthatóbb. A pilóta reakciója hatásosabb és gép pozíció meghatározást, becslést megkönnyíti. Rájöttem, hogy nem zavar. Néha olyan is volt a verseny vége felé, hogy egyedül várakoztam egy felhő alatt és megláttam egy „akváriumot”  ( sok gép egy termikben) aztán szánt szándékkal odamentem és beálltam közéjük.

A termikfogásról. Van egy olyan élményem, ami ebben a témakörben életem élménye. (lesz még pár ilyen, más témából kifolyólag).

Talán a második vagy harmadik napon láttam egy pár gépet egy termikben erősen bedöntve forogni. Gondoltam ez egy jó kis szűk és erős emelés lesz, menjünk oda. Utazó sebességem akkor 160 lehetett műszer szerint. Odamentem a termikhez, beálltam  egy igen éles emelkedő fordulóval közéjük, azonnal beszűkítettem legalább 2-3 G terhelésű manőverrel. A műszer elérte a 3.8 as nettó variót, majd a termikátlag kijelző is követte . Ilyenkor általában kell egy két igazítás , hogy ez meg is maradjon, de ebben az esetben a mutató ott maradt, az körátlag és a termikátlag is megmaradt. A pozíciómmal sem veszélyeztettem senkit, legalábbis senki nem panaszkodott.

Na ez igazán erősítő pillanat volt.

Egyébként csodák nincsenek, legalábbis ritkák. Kell még legalább 3-400 óra mire az első tizenöttel versenybe lehetek. Azt hiszem, hogy minél többet repülök, annál jobban meglátom, miben kell még fejlődni. A repülő vezetése nagyon harmonikus kell legyen és nem vehet el figyelmet magáról a versenyről, a navigációtól, a taktikától, a műszerek adatainak elemzésétől. De ezt már régen tudom, hogy a repülés a figyelemmegosztás művészete.

Nincs is ezzel semmi baj. A tendencia jó. Tanulom a szakmát. Menni kell versenyre, hogy lássam a nagyokat mit csinálnak másképpen.

Szerencsém volt, hogy a verseny napjainak előrehaladtával koncentrációm nem lankadt, fáradtsági faktorom nem nőtt, sőt a vége felé jöttem bele igazán és az utolsó versenynapon elértem életem leg nagyobb táv átlagsebességét a bűvös 110 km/h sebességgel.

Mindenki ismeri saját táv átlagait azzal össze tudja vetni. Nekem a célom az volt, hogy elérjem a héten a százas átlagot. Óriási boldogság volt, amikor a körbe érve kiírta a műszer, hogy 110.

Az időjárás. Nem Nyíregyházi időjárásvolt. Dél-Magyarországi. Itt a „nagyok” a rádióban ilyeket mondtak: „itthagyom, mert legyengült az átlag 2,7 re!!!”

Azt nem tudom pontosan, hogy ők miben mérik az átlagot, körátlag, termikátlag, termik utolsó egy perces átlag. Ha mi Elekkel átlagról beszélünk az a terljes termik átlag. Ha nem erről beszélünk akkor hozzátesszük, hoyg körátlag.

Ezen a bizonyos száztizes napon volt életem itteni második vitorla best ever termik élménye. A Balcsitól kicsit kelet északkeletre haladtunk a másodok fordulópont felé és éppen kérdeztem Eleket, hogy mit teker. Mondott egy számot 2 körül és hozzátette, hogy látja, hogy az enyém 1,4 jól látta a Flarmon. Mondtam is, hogy ha az övé erősebb akkor megyek tovább, hiszen vissza nem akartam menni hozzá. Szóltam a rádióban, hogy megnézem ott azt a lapos hasút. A lapos hasú nagyon ígéretesen nézett ki és jó helyen volt, éppen a kurzuson. Odamentem és egy stabil 3.5 méter várt. Egy két finomítás után begorombult és stabil 4.7 körátlag jött ki belőle, ami azt jelenti, hogy a pillanatnyi mutatója gyakorlatilag jobb oldalon eltűnt. Mentem is felfelé vele aztán Elek is csatlakozott. Egészen QNH 2700 -ig mentem. Aztán Mc ready állít 4 M/s-ra és 200 km /h utazó a fordulópontig. Élménygazdag pár perc volt az biztos!! A poén kedvéért bemondtam a rádióba, hogy itt hagyom, mert legyengült 4 -re:)

Esemény. Az első napon sajnos becsúszott egy hiba egyik pilótatársunknál és terepre szállás közben összetörte a gépét. Kimentem a helyszínre megnézni és ott volt még a helyszínelő csapat és a kombájn akivel ütközött. A kombájnos elmesélte mit látott, amit később a bulvárlapok kicsit kiszínezve el is meséltek. A látvány lesújtó volt számomra. A kabin úgy össze volt törve, hogy szerintem a srác őrangyala volt az, aki megmentette az életét, mert abból a roncsból élve kiszállni maga volt a csoda. Örülök, hogy megúszta és minden leszállásnál eszünkbe kell jusson, hogy nem szabad hibázni, mert komoly a büntetés.

A koncentráció kifárasztja az agyunkat és az idegrendszerünket. Néha ez alattomosan jelentkezik és döntéseinket eltorzítja, illetve a döntéshozás sebességét is befolyásolja.

Magam is kerültem ilyen helyzetbe, de nekem ez magasan következett be szerencsére, volt időm rehabilitánli magamat. Az történt, hogy észak felé haladva éppen az AAT körbe érve hirtelen nagyon sok dologgal kellett foglakoznom. Mennyit menjek befelé, hogy jó legyen a delta időm, zavart az is, hogy nem voltam 100 %-ig képben a  légtér határokkal. Börgöndöt kerülni kellett, ott voltak a TMA vonalai stb.

 Az időjárás is ott volt éppen hulladék. Na akkor úgy döntöttem, hogy megyek ezer méterig, mármint addig megyek, amíg ezret nem mutat a magmérő és ha továbbra sem találok normális emelést akkor fordulok. Nem találtam, fordultam. Nagy merülés, a pálya előttem szar, dobál, de nem emel, a magasság meg fogy. Stressz a javából. Az átlegsebesség meg ha lekerülsz romlani fog. A   nap tapasztalata az volt hogy alacsonyan gyengék az emelések. Ekkor volt egy üzemzavar az agyamban. Azt sem tudtam hol vagyok pár másodpercre. Mondtam magamnak, hogy ha nem szeded össze magad vazze, akkor ebből a kis hibából hatalmas lesz és terepezel. Vettem pár nagy levegőt újraindítottam a komputert ( az agyamat)a tuti adatokkal , torzítás nélkül. Magasság, kurzus, felhőkép és döntés. Oda ahol a legnagyobb az esély. Bejött. mentem tovább, beértem.

Tapasztalat és megfigyelések.

A legfontosabb levont következtetés: NINCS CSODAVÁRÁS, ELEMZÉS VAN ÉS TÉNYEKRE ALAPOZOTT DÖNTÉSEK SOROZATA!

 Fontos, hogy az ember tudatosan vonja le a következtetéseket és azokat tárolja el. Aztán vegye elő és hasonlítsa össze a jelenlegi szituban tapasztaltakkal. Ha egyezik jóság van,  minden maradhat egy darabig ugyanúgy, mekredi, utazósebesség, pálya stb. Ha nincs egyezés, új tapasztalatok, megfigyelések, raktározás, ennek megfelelő döntés és tovább.

Például a startkapus termikerősség tapasztalatok. Volt olyan, hogy 1000-ig 3m, aztán 1400 ig gyengült 1.7 re, majd 1400 tól -1800 ig 3.7 , aztán alapig 2.0.

Na ezt el kellett rakni. A következő termik megfogásánál  a magasság függvényében keresni a legjobbat. Aztán otthagyni, ha kell.

A géppárban való repülés illetve a bolyozás.

Minden nap együtt indultunk el a távra géppárommal Elekkel, Legtöbbször viszont 30-70 km után szétszakadtunk. Hol az én, hol az ő döntései miatt. Ezután persze ő is és én is egyedül maradtunk, ami nem kifizetődő.

Ezért a végén az uccsó 3 napon azt próbáltuk játszani, hogy megyünk együtt ketten, plusz a boly. Na ez szerintem sikeresebb volt, mert ha egymást el is veszítettük, még mindig maradt festék bőven.

Erről majd még hosszasan kell beszélni! A mostani állapotban nem segítjük egymást hatékonyan. Ezt még tanulni kell! Én még nem állok készen a géppárban repülésre, mert sok döntésemet kell tesztelnem.

Okos véleményeket szívesen fogadok olyantól pilótáktól akik géppárban repülnek és nem szakadnak szét!

A verseny lebonyolítása:

Az eligazítások élményszámba menő része a meteorlógia volt Kerekes Andrástól. Ő úgy olvassa a különböző meteogrammokat, szinoptikus ábrákat, hogy én még ilyet nem láttam. A legnagyobb respekt!! Tuti, hogy meg fogom kérni, jöjjön el hozzánk és oktasson, hogy legalább csíráját tudjam annak amit ő.

A hozzáértése azt eredményezte, hogy hat feladatból hat jó irányba lett kiírva. A teljes mezőnyben alig volt terepezés.

Ami nekem nem tetszett az a startsorrend volt. Az volt a kiírásban hogy free grid van, tehát mindenki onnan indul ahonnan szeretne. Elvileg ez így is volt. Mivel hátulról kezdték a grid feltöltését aki korán kiment, illetve beállt a imenő sorba az állt hátra tehát startolt hátulról. Aki késve állt be a sorba az ment legelőről. Annak kell a legtöbbet várakoznia a startnyitásra.

Namármost ez azt eredményezte, hogy reggel fél nyolc és nyolc kötött ki kellett vinni a gépet a sorba a nyűgöző mellé aztán lett másfél két órád lyukas.

Ez teljesen logikátlan. Ez nem free grid hanem szivatós és időrabló grid.

A legjobb és leg időtakarékosabb grid lett volna a sorsolt vagy ordered grid, vagy az előző napi eredméynhez kötött grid. Ezzel napi sok üres órát spórolhattunk volna ami mondjuk a pihenésre is fordítható vagy a felkészülésra.

Nagyon sok idő ment el a beállásra. Vagy erre alternatíva, ha 100 %-os szakmai segítő van mondjuk egy pilóta akitől elvárható a megfelelő szintű gyakorlat és ezzel egy magas felelősségi szint.

Nekünk idén egy segítőnk volt aki két pilótára kevés. Ez is konklúzió. Nincs mese egy gép = egy pilóta +egy segítő!

Eredmények, konklúziók.

A verseny előtt ügyvezetőm komoly jutalmat tűzött ki, ha a célomat elérem. Azt mondtam túlzott optimizmussal, hogy 1-20 ban leszek a negyvenből.

Prémium nem lett, viszont lett fény az alagút végén. Nagyon sok dologra rájöttem, amire csak itt lehet rájönni ennyi tapasztalt és minden hájjal megkent versenyző között.

Számos célt, változtatást, felkészülési és részvételi metodust határoztam meg, ami a jövő évi Nemzetin talán hozzásegít a még jobb eredményhez. Azt, hogy ezek melyek később felsorolom.

A mostani 26. helyet is sikernek könyvelem el.

Anno amikor életem első MTB maratonján 33. lettem szintén levontam a következtetéseket. A következő években szereztem pár bajnoki trikót amit a tudatosságnak és az áldozatvállalásnak köszönhettem.

 Lesz időm, hogy átgondoljam mit szeretnék.

Nem egyszerű feladat ami itt vár rám, ha belevágok.

Az első döntés lesz a legnagyobb.

Ui. Nem feledkezhetek  meg a csodás tájakról amelyek fölött volt szerencsém repülni.

A Balaton felülről nézve a kis hajókkal és a türkiz víztükörrel, Szekszárd és a környező dombok, Pécsvárad és a Mecsek, a Gemenci erdő, a Duna-Tisza köze a tanyákkal szikes sivatagjaival és természetesen a Duna, melyet sok látószögből megnézhettem. Fentről ahogy kanyarog ezüstösen, a vendéglőkből amikor esténként finom halászlevet ehettem és a pihenőnapon  Dunavecséről ahol Petőfi múzsájának Zsuzsikának házát és Petőfi édesapja mészárszékjét látogattuk meg. Tetszett még a Dunai Vasmű skanzenje ahol sok tonnás acél monstrumok között sétálhattam szerelmemmel.

Egyetlen negatívdolog történt, hogy nem vettem tudomást egy véda kapuról és ő ezt megbosszulva egész héten át napi 2x büntetett meg.

Azt hiszem életem során nem fizettem annyi büntetést amennyit most fogok, pedig istenemre nem száguldoztam.

De ezzel együtt is megérte!

Köszönöm a Tília Légisport Nonprofit Kft nek és  SYBA Napvédelem Kft-nek, valamint az Albatrosz Vitorlázórepülő Egyesületnek  a támogatást!

Köszönet páromnak, hogy elkísért!

Köszi Eleknek, hogy együtt repültünk!

Köszi Szántó Gusztinak a segítségért!

Köszönöm Soltész Miki Elnök úrnak a nem hivatalos baráti villámlátogatást:)

Köszönet Veronyák Janikának, hogy végig figyelt ránk.

Köszönet Kiss Norbinak a Magyar Condor gurunak, hogy felhívott és bíztatott.

A cikkben szereplő repcsi festése kissé repedezett, de korához képest jónak mondható és hinni lehet az eladó elmondásának, hogy ez még az eredeti gyári festése. A gép több mint negyven éves, tehát joga van a festéknek lassan egy új réteget követelnie.

A vízszintes vezérsíkot viszont - valamilyen okból kifolyólag- egy  gyakorlatilag használhatatlan felületű festék fedi.

Ezt újra kellett festenünk.

A munkát magamra vállaltam, mert igazi kihívás volt illetve van némi gyakorlatom az efféle munkában, hiszen munkanélküli koromban haverom autófényező műhelyében melóztam pár hetet. Ez a projekt is ott valósult meg.

Néhány fotó a festésről anno.

A magassági kormány felülete közelről.

A vezérsík, repedés felfedő anyaggal kezelve

Tehát teljes átfényezés szükségeltetik.

Először az ívekre, a profil alakjára nagyon vigyázva, nagy felületű steklikkel egy kb 150 es szemcsenagyságú csiszolóvászonnal lecsiszoltuk a régi festéket. A lapos felszínen tudtunk az elején gépet használni, később csak a kézi csiszolás volt lehetséges.Helyenként a nyers üvegszövetig le kellett mennünk, de arra törekedtünk, hogy csak addig menjünk le, ameddig nagyon muszály a mélyebb repedések miatt.

Az öreg festék lecsiszolása kb 10 órát vett igénybe. Ezután portalanítás és füllerezés, magyarul réskitöltő alapozás következett. Az alapozó kikeményedése utáni napon 300-as papírral átcsiszoltuk újra az egészet, kijöttek a még megbúvó hibák, ezeket kiflekkoltuk 2K gittel, majd síkba csiszoltuk őket.

Az alábbi képen a vezérsík már lecsiszolva a magassági még eredetiben pompázik

Itt már a kormányfelület is le lett csiszolva.

Az alapozás után vízben lecsiszoltuk a munkadarabokat 600-as majd ezres papírral és szárítás után jöhetett a fényezés a 2 K festékkel. A festék színének megállapítását géppel végeztettük el egy szaküzletben hiszen az anno fehér felület kissé sárgás színűvé vált az idők során. 

A festést követő napon a teljes felületet átcsiszoltuk 2000 es papírral, majd szilikonos polírozás adta meg a végső felületet, amely igazán szép lett. Remélem tartós lesz és sokat fogjuk vele szelni a levegőt.

Ottó nemsokára összarakja, ráteszem a mylar részárót valamint a turbulátor szalagot és mhet a repcsire.

Jó leszállásokat!

Punnyadás idején legjobb, ha van egy vitorlázó repülő, amiben éppen panel rekonstrukciót kell véghezvinni.

Nagyon élveztem.

Ez volt a második panel amit csináltam. Az elsőnél jöttek már tapasztalatok, amelyek hasznosak voltak. A második már jobb lett , de van még tere a fejlődésnek.

A projekt dióhéjban.

A panelben 7007 műszer volt, plusz az alap repműszerek Az új jövevény 9050, aminek helyet kellett csinálni és a régi szabás-varrások nyomait eltüntetni.

Bázis állapot.

Jött a 9050 kivágása ami eléggé elgyengítette a panelt, pedig a jobb fertáylon lévő transpondert és rádiót jobbra toltam amennyire csak engedte az anyag, de a sebmérő 9050 gát így is csak 4 mm maradt.

Kellett egy karbon réteg erősítésnek (Kapisinszki Peti adta, köszi!)

Ezután gittelés

Alapozás

Majd a két szín felhordása és végül a lakkozás. A világos részeken fényes, elöl matt.

Aztán amikor megkötött a lakkozás jöhetett az élvezeti munka, a műszerek beillesztése, forrasztás, kábelezés, tesztek stb.

A végeredmény

Még nem teljes, várom az anyagokat a pajtiktól, de olvasható.

A Gyalogsárkányozás rövid története Nyíregyházán

Balogh Zsolt és pajtásai élményei

A vitorlázó sárkányrepülés, ahogy a sárkányosok nevezik gyalogsárkány, többször élte reneszánszát hazánkban. 1995-ben abban az Isteni kegyben lett részem, hogy újraéleszthettem, meghonosíthattam ezt a semmivel össze nem hasonlítható repülési formát Nyíregyházán. Az élet úgy hozta, hogy aktivitásom kihatott az országos sárkányrepülő életre is, hiszen a szervezetbe való beépülésünket követően zsinórban 5-ször Nyíregyháza adhatott otthont a Sárkányrepülő Magyar Nemzeti Bajnokságnak.

A történetet nem tudom elmesélni csak a saját szemüvegemen keresztül, remélem, megbocsátja ezt az olvasó! A történetben leírom mindazt, amit a nyíregyházi gyalogsárkányosok a világ számos táján a nyíregyházi repülőtérről indulva átéltek.

 Első repülési élményem Pokaraczki András akkori reptérparancsnokkal volt. 1985 környékén a Nyírség II. szerkezettel repültünk. Éppen egy motor és gokart versenyt rendeztünk a repülőtér betonján. Poki elvitt egy körre. Érdekes élményt nyújtott.

Pár évre rá Szegedi Bélával mentem 6 percet egy Z-142-vel.

Na, ez ütött be!

1993

Kijártam „bér” repülni, de ez nagyon költségesnek bizonyult. Megkérdeztem, mennyibe kerülne, ha lenne jogsim. Nagy számot mondtak. Odébb mentem egy ajtóval, az akkori MHSZ utódhoz.

Labancz Imre akadt az utamba, aki elmondta, hogy a sárkány a legolcsóbb megoldás a repülésre.

Megtanultam még azon a nyáron motoros sárkánnyal repülni, Bálint Sanyi volt az oktatóm.

Két évig repkedtem a Trabant motoros illetve Molzon motoros MadMax filmbe illő szerkezetekkel életemet kockáztatva.

1995

Aztán egyszer, már nem is tudom hol, megláttam ezt a képet!

 Mint a villámcsapás, úgy ért a felismerés, hogy sárkányrepülő létezik motor és trájk nélkül is.

Le lehet vele ugrani a hegyről, a madarakkal együtt lehet repülni. Nem töprengtem sokat, még aznap kinyomoztam, hogy legközelebb Miskolcon van egy illető, akinek van oktatói jogosítása. El is utaztam hozzá kisfiammal, aki akkoriban 6 éves lehetett. Az út emlékezetes másról is, nevezetesen egy gyorshajtásról, amelyet egy kísérleti videokamerás Opelből készítettek el rólunk. Ezzel fajlagosan nőtt a kiképzés költsége. Szepesvári Sándor volt a pilóta, későbbi oktatóm, akit épp egy szabadtéri klubgyűlés közben próbáltam szóra bírni.

Elmondta, hogy nagyon macerás a kiképzés, sokat kell menni, nem éri meg stb. Majdhogynem le akart beszélni az egészről. Persze ő nem tudta, hogy az én fejemben én már gyalogsárkányos vagyokJ

Hazajöttem, Labancz Imitől (nyugodjon békében, tavaly temettük) kértem egy motoros szárnyat és kivittem a Kossuth térre, összeraktam és kiírtam, hogy „sárkányrepülő oktatásra jelentkezni itt”.

A kép később készült, szintén a Kossuth téren, de már a Klimavent Kft.támogatásával.

Eördögh Zsolt, Balázsi Zoltán és Laci a buszvezető valamint XY (sajnos nem emlékszem a nevére valamely környékbeli településről származó fiú (arról volt híres, hogy volt Boeing 747 Jumbóval Los Angelesben) jelentkeztek.Júniustól elejétől kezdve hétvégenként átjártunk Miskolcra kezdődombokra. Szép élményekkel gazdagodtunk és hamarosan eljött az első magas start ideje is. 1995.Július 19.

Ezután jöttek a tokaji túrák. Sokszor csak egy lesiklás, még többször rossz szélirány, néha szőlőtőkék közt landolás. Volt ott minden.

A szakmai segítséget Kerekes László (Guriga) és László Gábor (Óriás) biztosították telefonon. Utólag hívtam őket…

Hú, na, ezt nem kellett volna, stb. Adták a jobbnál jobb tanácsokat.

Guriga aztán rávette magát, eljött hozzánk és elkezdődött az elméleti képzésünk. Elmondott mindent, amit tudott, megtanultunk csőrölni, majd vontatni.

1995-től csapatunk szépen gyarapodott. Azért, hogy képezzük magunkat telente meghívtuk Szelestey Gyula tanár urat illetve volt, hogy mi mentünk be az akkori MG-re és hallgattuk az aerodinamikáról előadását tátott szájjal. Volt, hogy megállás nélkül beszélt 2 órát. A táblát teleírva, krétaporos kézzel, de olyan vehemenciával, hogy eszünkbe sem jutott nem odafigyelni, vagy szünetre menni.

1996-ban Tavasszal légivontatási kiképzést kaptam, majd friss jogosítással, első sárkányrepülő versenyemre utaztam Miskolcra, ahol oktatói minősítést szereztem, az első távjaim megrepülése után. Volt bennem egy késztetés, hogy csapatot építsek és azt az élményt, melyet a gyalogsárkány nyújt megosszam másokkal is.

Ha pozitív embereket szeretnék kiemelni, akkor az említettek mellett  meg kell említenem Varga Ferencet (fecó bácsit, ahogy kisfiam nevezte) aki senkihez nem hasonlítható alapossággal, érthetőséggel tudta elmagyarázni a legbonyolultabb repüléssel kapcsolatos dolgokat. Jelenleg nagygépen kapitány, a mai napig tartjuk a kapcsolatot, jelenleg fiammal repülnek Gödöllőn. Fecóval kapcsolatban van egy jó kis történetem. Amellett, hogy - mivel a sárkány nem alkalmas a műrepülésre- kijárogattam hozzá repülni, a munkahelyemről , haverokból csapatot verbuváltam és az immár 5-10 főre duzzadt csoportnak már megérte a repcsit elővenni és repülni egy-két órát. Ilyenkor felmentünk 2000 méterre és ott hagyta, hogy próbálkozzak ezzel, azzal. Aztán amikor olyan történt, amit már én soha nem tudtam volna megoldani, akkor a bajsza alatt mosolyogva kivette a gépet a háton dugóból és élvezhettem tovább a repülést.

Telenként jártam a környező iskolák auláját sárkányommal, bejutottam a BUSZACSÁBA, szintén toborzó szándékkal.

Csatlakoztak is szép számmal hozzám társak. A második hullámban 2005-ben Kapi László, Gyurkovics Ferenc, Kerekes Ferenc, Fürge Andor, Hován Róbert.

1997-ben már nagy dolgokat forgattunk a fejünkben.

Kimentünk tavasszal edzőtáborozni a szlovén Kamniki Alpokba, ahol az első igazi magashegyi élményeinket begyűjtöttük. Szintén ebben az évben állt mellénk a Klimavent Kft, amelynek és különösképpen Kiss Péter ügyvezető tulajdonosnak sokat köszönhet a sportunk.

Szlovéniában egy hét alatt annyit tanultunk a hegyen, mint itthon egy szezonban, hiszen egyrészt a hegyi repülés a repülés magasiskolája, másrészt az esti eszmecserék nagyon hatékony csatornái voltak az információ áramlásnak. A jóféle szlovén mézes pálinka pedig tudvalevően jót tesz az agyi működésnek.

 A kép Olaszországban készült, de a lényeg ugyanaz, mentünk:)

 Az akkori kemény mag balról Gyurkovics Ferenc, Ifj Balogh Zsolt, Balogh Zsolt, Hován Róbert, Czigler Elek.

Soha nem felejtem el azt a látványt, amikor az Ambroz nevű sterthelyről egyszer sikerült kiemelkedni és megpillantani a Krvavec sziklás csúcsát. Mostanában sokat gondolok arra, hogy vagy ide, vagy Olaszországba hamarosan ki kell látogatni az élmények felelevenítésére.

Ez az év hozta őrült ötletemet, hogy egy hőlégballon alá kötve, azzal felszállva, majd arról elstartolva repülhessek. Mindezt úgy, hogy ezt még előttem nem csinálta senki idehaza. (Lapzárta után érkezett a hír Baráth Zolitól, hogy lófaszt voltam én első:) "Jó volt olvasni Zsóti. Egy kiegészítést tennék, nem az érdemeid csökkentése, hanem az igazság és a közös emlékezet miatt. Gézsu (Takácsy Géza aki okosan nincs a FB-on) tudná pontosan, meg még néhányan (Miklós Kardos ballonpilóta) megmondani, hogy mikor "ejtették" Gézát és Alfréd Dybas-t a nyolcvanas években. Ezzel nagyon sokáig azt hittük ők voltak az elsők. Míg nem találkoztam egy repülés kedvcsináló rendezvényen az egyik Balikóval aki ballonosként volt ott. Ő mesélte, hogy még a neylon flamingós korszakban Sándor Pettenkoffer-rel csináltak már ilyet! Nincs új a nap alatt. , de mindenki maga, a másikról nem tudva megcsinálta."

Kidolgoztam és engedélyeztettem rá egy kísérleti üzemet. Elfogadta a hatóság és eljött a nagy nap.

1997.06.13. Fedor László (Köbüki)nagy hírű ejtőernyős és Girhiny László ballonkapitány adták a ballon szakképzett személyzetét.

 A földön többek között Batrovics József (Kvakk Kapitány nyugodjon békében, nagyon sok közös emlékünk van) és Engi László debreceni sárkány pilóta segédkeztek. A dobás terve az volt - Fedor Lacit idézem- ” háromtól számolok visszafelé, aztán kioldalak”.

2300 méter magasan a fiúk kioldották a biztonsági kötelet, amely arra szolgált, hogy a kioldó meghibásodása esetén alacsonyan ne tudjak elválni a ballontól, hiszen az nem lett volna egészséges. Aztán Laci visszaszámolt. Én számot vetettem életemmel és felkészültem arra, amire nem is lehetett, mert semmilyen tapasztalat nem állt rendelkezésemre. Anníit mosmoltam magamban, hogy súlypont előre!

A képen ballon és személyzete látható, amint Nyírtura határában leszállnak

Három………kettő………zsupsz. A kioldó nem várta meg az egyet, váratlanul kioldott (milyen jó hogy volt biztonsági kötelem) és már zuhantam is. Fejjel lefelé, hátamon a sárkánnyal, függőlegesen.

Igazából nem tartott sokáig. kb. 3 mp. Bár akkor ez igazán hosszúnak tűnt. Ezalatt gyorsult fel a szerkezet cirka 100 km/h sebességre. Aztán- amikor már azon voltam, hogy adok egy kis állásszöget a szerkezetnek, ugyan kezdjen már emelkedni- ezt a sebességét hirtelen átkonvertálta felhajtóerővé, amikor a flatter zsinórok elkezdtek dolgozni és függőlegesen emelkedni kezdett, ott kb. 3-6 G lehetett a terhelés, a fejem majd leesett. Szerencsére kibírta a magyar gyártmányú Strucc C repülő.

Hogy a szárnyvégek mekkorát hajlottak, azt jobb nem tudni. A helyi TV kint volt a startnál de sajnos mivel délnyugat fújt szépen elsodródtunk, mire dobási magasságba értünk, úgyhogy arról nincs dokumentum

Nem szeretnék tiszteletlen lenni, de a hülyeség ragadós, hiszen ez a kép pár évvel később örökítette meg Kerekes Lászlót ( Gurigát) egyik mentoromat. Ugyanaz a ballon,ugyanaz a személyzet.

Még a sárkány gyártója is ugyanaz a Hegyi Endre, aki oly sok gyalogsárkányt gyártott és adott el nekünk, ezzel maradandót alkotva a magyar a sárkányrepülés történetében. A típus H5. Korát megelőző siklóteljesítménnyel. Ha ilyet akartál, akkor sok pénzt és sok időt kellett érte áldoznod. Nem kellett annyit várni rá mint egy Zsigulira, de majdnem. Borovszky Gergely volt az egyik H5 pilóta, aki a mezőny elején szerepelt a korabeli versenyeken. Boróval is volt szerencsénk Szlovéniában együtt táborozni.

Még ebben az évben kilátogattunk Szlovákiába az Alacsony Tátra vonulatára repülni. Van ott egy 1900 méter magas csúcs, amelyre évente csak egy alkalommal lehet felmenni repülni, szervezett körülmények között. Kralova Hola Királyhegy a neve. Ezen a versenyen a magyar csapat dobogón végzett. A következő évben itt rendezték meg a Sárkányrepülő EB-t is.

Balról Czigler Elek, Balogh Zsolt, Ujhelyi Balázs, Gruber Ferenc, László Gábor, Medák Tamás

Varázslatos a hely, kopár csúcs sziklagyeppel, mely alatt a hegyikristályt úgy szedtem, mint itthon a kavicsot!

Itt repülhettünk először együtt BERTÓK ATTILÁVAL megyénkből származó pilótával, aki minden magyar gyalogsárkányos példaképe. Életét példaértékűen a gyalogsárkányozásnak szentelte. Máig aktív pilóta. Kiköltözött Ausztráliába valamikor a80-as években, hogy ideális körülmények között hódolhasson ssportjának. Mostanra büszkén mondhatjuk ki, hogy a Nyírbátori születésű barátunk.

Sárkányrepülő Világbajnok!!

Nagyon sok mondata visszhangzott a fejemben az elmúlt évek során, amikor versenyszituációkban nagy téttel volt dolgom, hatalmas csatákat vívtam ellenfeleimmel.

1. Amikor anno 2007 –ben világbajnok lett Texasban és leírta élményeit rongyosra olvastuk. Máig a fülemben cseng a hangja, ahogy belső beszédet tart magának, mint azt minden versenyzőnek tennie is kell, illetve kellene, ezzel is fenntartva a koncentrációt és a megfelelő idegrendszeri arousal szintet: „Attila, ha világbajnok akarsz lenni, akkor ma világbajnokként kell repülnöd!” Nem mérhetem magam hozzá, de ha lenne annyi tízezresem, ahányszor az utóbbi 10 évben elmormogtam ezt a mondatot világbajnok helyett Magyar Bajnokot mondva, akkor most igen nagy taglétszámú házibulit tudnék belőle finanszírozni.
2. Thomas Suchanek 4 szeres Sárkányrepülő Világbajnokot kérdezte egyszer Attila, hogy mi kell ahhoz, hogy valakiből világbajnok lehessen, valami ilyesmit mondott Suchanek:” legyen a lehető legjobb a repcsid, legyen a legjobba műszered, repülj együtt a legjobbakkal, lesd el tőlük azt, hogy miben és mitől jobbak az átlagtól, majd tedd oda magad és szivasd le őket”

1998-ban már távokat repülgettünk, vontattunk, csőröltünk. Eben az évben újra ellátogattunk Szlovéniába, immár nagyobb csapattal. Menyhárt Éva egy napon kölcsönadta Airwave Classic nevű angol gépét, mellyel való repülésem után a struccot elő sem vettem többé. Beszereztem egy akkor jónak számító sárkányt egy Airwave K4 ( ezt is Bertók Attila és Óriás, valamint a szponzorunk segítségével)

Megrendeztük az I. Klimavent Kupát amely egyben Sárkányrepülő Magyar Nemzeti Bajnokság is volt.

 Ebben az évben csatlakozott hozzánk Czigler Elek aki gyermekkorában már repült, hiszen az egész családja vitorlázó repülő volt. Emlékszem a hangár előtt álltam, éppen egy sikeres versenynap után amikor a legjobbak, köztük Menyhárt Éva ( Nyugodjon békében, 2000-ben repülő balesetben életét vesztette) 100 km feletti zárt pályás feladatot fejeztek be. Elek megállt a pepita Ducatijával, odajött és azt mondta, ha ezzel a szerkezettel ekkorákat lehet repülni, akkor ez neki kell! Tanítsam meg vezetni.

OK, mondtam.

Aztán elkezdtünk beszélgetni a dologról. Közben egyszer Eördögh Zsoltival egy extra szeles tokaji időben elmentünk repülni a hegyre.

1998.07.20-at írtunk. Azt tudom, hogy mai eszemmel ki sem nyitottam volna, olyan befúvások és szélnyírások voltak. De akkor elstartoltam, vesztemre. Kb. 15 méterről visszapördültem a bal szárnyra, és belefúródtam a starthely akkor keménynek tűnő pázsitjába.

Mentővel Nyíregyháza. Megúsztam olcsón. Bal kulcscsont törés, pár borda repedés és a bal vállam lágyrészeinek máig jelző zúzódása. De a gerincem jól bírta, szerencsére.

Három hét múlva, még sajgó vállal már az Opel Ascona csomagtartójában ülve, kezemben egy bot, a végén Elek és a sárkány, kiképzést tartottunkJ. Soha nem lehet jobb növendéket kívánni. Aktivitási szintünk egyenlő magasságokban járt. Haladt is Elek, mint még senki.

Ha jól emlékszem hamarabb repült távot vontatásból, minthogy hegyről startolt volna.

1999

Tavasszal Kunmadarasi vontatói tábor Elek itt tekert el élete első vontatásából, repült is vagy 70 km-t.

Olaszország Monte Grappa Cima, Grappa eszméletlen hegyi startok, jó hangulat, kisfiammal, haverokkal. Az öreg Czigler Miklós volt a visszaszállító sofőrünk. Volt egy nemzetközi repülős kiállítás szerencsénkre. Nézhettük a legújabb technikákat. Engi Laci és Horváth Zoli (pucinger) is kijöttek erre a meetingre.

Ekkortájt a sárkányaink siklószáma lassan alulról közelítette a 10-et. kb. 70 km volt a leghosszabb távunk.

Az időszak arról híres, hogy ekkortájt tanultunk meg légivontatásból startolni, illetve, hogy legyen vontató pilótánk , tanult meg Bartovics József alias Kvakk Kapitány vontatni. Így nem volt ritka az, hogy elöl, hátul tapasztalatlan pilóta volt. Volt olyan eset, hogy Kvakkot 5 méterről láttam, miközben egy szinten voltam vele és az 50 méteres vontatókötél alattam lógott, a légcsakarszél meg tépte a sárkányt, de szerencsére úgy sikerült megfeszítenünk a kötelet, hogy a legapróbb rántás sem érződött. Ittunk is rá egy sört a földön.

1999-ben Szőke Lacival elmentünk Góbézni kicsit, egy Z 142 húzott fel a Trénertől, fent is maradtunk 5.40-et. Élveztem vezetni a vitorlát akkor is. Sokszor előfordult akkoriban, hogy a vitorla és a sárkány csörlős üzem egymással párhuzamosan folyt a füves pályán.

Ebben az évben ismételte meg Guriga a Ballonstartomat, immár tapasztalatokkal, médiával, dokumentálva. Engi Laci Juhos Pistivel ment fel motoros sárkánnyal videózni. Meg is lett a felvétel, de a kamerát az operatőr leejtetteJ Még sincs meg a film.

Elekkel Kvakk mögött páros vontatással jöttünk haza a debreceni repülőtérről.

1. Klimavent Kupa Sárkányrepülő Magyar Nemzeti Bajnokság.

Fagylaltos kocsi a starthelyen, hihetetlen finom ételek a kantinban, nagy létszámú versenyzőgárda, jó hangulat. Ekkor talán már a kívülállók is elhitték, hogy lesz ebből valami. Mármint a gyalogsárkányozásból az Alföldön.

2000

Évike halála

2001

nekem kimaradt SUPERMOTO Bajnok lettem kínomban

2002

A képen Rigó Pál legendás vontatópilóta.

Elek lett a célra szálló verseny győztese, jól emlékszem, hiszen mivel én voltam a verseny igazgatója én vezettem és koordináltam ezt a viadalt is. Sokáig Kutasi László (Szakóca) Malév állt az első helyen körülbelül 20 cm-es eredményével, de aztán Elek az utolsó leszállásánál nullásat dobott, ezzel övé lett a szponzor által felajánlott split klíma 100.000.- forint értékben. Nem volt szűkmarkú a szponzor ugye? Ha jól emlékszem 2002-t írtunk. Lehet számolgatni, mennyi lenne ez ma?

Egyébként a verseny úgy nézett ki, hogy a motorosok 100 méterre húzták a versenyzőket. Mndenkinek volt 2 startja. Nem csak célra kellett szállni, hanem volt mindenkinél egy, vagy két „bomba” amit előtte célba kellett dobni. Emlékszem darts szerű szivacs bábuk voltak, jól repültek és fütyülő hangot adtak.

2003

TavasszalSzlovénia újra, jó évkezdés, hangolódás a szezonra. Kiss István akkori vitorlázó pilóta is jött velünk, itt csinálta meg első gyalogsárkányos magas startjait. Volt velünk akkor vontató pilóta is. Emlékszem egyszer egy szlovén földtulajdonos elkért tőlünk 100 eurót, amiért használtuk a legelőjét!

Első 97 km-es távom, majdnem 100. Nyíregyháza Mezőkövesd.

Év közben Hován Robival kiutaztunk Ausztriába az első nyíregyházi árbóc nélküli sárkány megvétele ügyében. Nagy túra volt. Robi is hozott repcsit, visszafelé jót repültünk a Shöckl csúcsról, aztán egy alpesi – zsebkendőnyi- leszállóra kellett leszállnunk. A leszálló tulajdonosa amint leszálltunk már hozta is a 3 decis sört, nem esett rosszul soha, akkor aztán főleg.

2004

 A hínár, ahogy Elek a színéről elnevezte.

Laminar ST – az a bizonyos Olaszországból származó masina (Ausztriába hozta el egy olasz pilóta, hogy ne kelljen sokat utaznunk)- 13 körüli siklószám, befejezett háromszögek, 100 feletti versenytávok megrepüléséhez segített hozzá. Ezt a túrát feledékenységből autópálya matrica nélkül utaztuk végig Robival, megúsztuk.

 Balról: Gyurkovics Ferenc, Hencz Krisztián,Czigler Elek, Ujhelyi BAlázs

Menyhárt Évike Emlékversenyen Szegeden célban voltam a 3.helyen. Innentől datálom azt, hogy „látom a filmet”. Segítségemre volt ebben Ujhelyi Balázs sokszoros magyar bajnok, aki sokat beszélt nekem a távrepülés lélektanáról. Addig nem leszel célban- mondta, amíg nem látod végig, az oda vezető utat, amíg nem látod a filmet.

Nyár végén, egy nemzetközi versenyen Martin starthelyről repülve Partizanske repterén Balival ketten voltunk célban az egész mezőnyből.

2005

Ettől az évtől kezdve általánosak lettek a 100 körüli zárt feladatok. Évi 100 órákat repültünk, nagyon aktívak voltunk. Túlnyomó részt Elekkel. A Visszaszállításban Katika, Czigler Miklós Elek faterja, párom Marika volt segítségünkre.

A sportág népszerűsítését nem hagytam abba, előadásokat tartottam, hogy a csapat életképes maradhasson.

2006 Monte Cucco starthely

Az Appeninek vonulta, Umbria tartomány.

Start Tre Pizzi starthelyről              

  A csodálatos Umbria a levegőből

Atyaég, micsoda hegyi startok, távok és leszállások. Nemzetközi mezőny, sokszor célban, finom kaják, kellemes környezet.

Castelluccio Di Norca nem lehet leírni ezt a helyet szavakkal

 Persze netes kép:)

Kecskeméti Sándor ekkortájt csatlakozott hozzánk. Az biztos, hogy 2006.08.14.-én repült velünk Tokajban 1.30-at.

https://youtu.be/yxCROqsOPEo

Ebben az évben alkottuk meg Gurigával a „síkvidéki kiképzési módszert” ami abból állt, hogy egy átalakított robogóval folytak az első startok, aztán az itt elért 10 méteres magasságban szerzett kellő jártasság után jöhettek a csörlővel végzett magas startok. Úgy, hogy a növendék még hegyet messziről sem látott. Hatásos volt és működött. Sok fiatalnak mutattam meg a sárkányrepülés ízét ezzel a módszerrel. Táborokat szerveztem nekik. Élveztem minden percét.

A júniusi egy hetes csörlős tábor résztvevői.

Átalakított robogó, kör fonott kötéllel, tökéletes megoldás a síkvidéki kiképzés első napjaira.

Semmi pánik, így szeretek leszállni!

Nem tudom, kit ábrázol a kép, de nem is biztos, hogy szeretné, ha kiírnám a nevétJ

 2007

Az első majdnem 200 km Nyíregyháza-Mogyoród (Elek Dunakeszi) 191 km.

75 óra és 1200 km az év mérlege számomra.

2008

Jövünk fel mint a k….tt higany. 140 repült óra 2200 km repült táv.

2008.05.11 máig fennálló Magyar Céltáv rekord Nyíregyháza-Szeged airport.

https://www.xcontest.org/2008/hungary/repulesek/reszletei:longer/11.05.2008/11:02

Életem egyik legemlékezetesebb távja. Semmi és senki nem akarta csak én. De én nagyon be akartam érni!

Késtünk a starttal, nem működött a GPS-em, start előtt kellett egyet szerezni. Kapkodás. A távon kék lyukak, néhol zivatarhajlam. De meglett. A helyi vitorlázók 50 km-eket mentek aznap, nagyon sokan fizettek nekem söröket akkor este, mikor meghallották, hogy honnan jöttem.

Azt Hiszem Elek és Krisztián is PB-t ment akkor aznap. Ekkor már Moyes szárnnyal repültem. Balika amikor megjött Ausztráliából mindig eladta a gépét és vett újat, így lehetett többünknek korszerű gépe.

Aztán év végén valamiért eladtam a Moyes LS5-öt, valószínűleg anyagilag meg voltam viselve. Combat II re ültem vissza??

2009

A Combat sem ment rosszul, 90 óra és 2000km. Matkópusztán május 3.-án 146 km háromszög feladat befejezve. Egyéni háromszög rekordom.

Ebben az évben is kijutott a jóból. Monte Cucco újra, immár jöttek velem a lányok is. Apa repül, csajok túráznak, strandolnak. Este buli. Kell ettől jobb?

Monte Cucco észak

Aztán megszületik az OZ túra terve. Bali,Peti és én utazunk karácsonykor. Juhéééé! Nekem nem volt pénzem új gépre ezért utaztattam a Combatot, már az előkészületek is hatalmas organizációs feladatot jelentettek. Hajóra tettem a repcsit és vártam a karácsonyt.

https://youtu.be/xEIUNY9YPMs

Persze, hogy odakint úgy jártam mint a paraszt bácsi a műrepülőn. Gondoltam, hogy jó lesz, na de ennyireJ

Lejtőzés a Csendes- óceán parti sziklákon,

 Egzotikus illatok, a máshol járó nap, a máshogyan lefolyó víz, a 6-9 méterek a termikben, a 4000-es alap, a 7 órás feladatok, porördögök, kiszáradt félsivatagos folyómedrek, milliónyi fehér kakadu, ránk támadó Ékfarkú sasok, bal oldali közlekedés, 30 méter széles falusi aszfalt utak. Eszméletlen input.

 2010

Januárban 40 fokban repülni. Kibírható.

Aztán, hogy ha egy ausztrál kaland januárban nem lenne elég,

Júniusban Istria. https://youtu.be/IvTxYnG9UVw

Sőt jött a hír, hogy beférek a Magyar EB csapatba. Ager Spanyolország.DZSÁÁÁÁ

Non plus ULTRA!!!!!!

Életem legdurvább, legemlékezetesebb repülési élménye. Ausztrália volt a legnagyobb kaland, de a Pireneusok fölött, ahol közel, s távol csak a sziklás ormokat látsz, leszálló sehol, ahol a termikrúgások rémisztőek, ahol a magashegyi szélviszonyok és rotorok olyat csinálnak veled, mint az alföldi vihar a Juharlevelű Platánok levelével a nyíregyházi Kossuth téren. (jobb hasonlat nem jutott eszembe)

Pár startot megörökítettem.

https://youtu.be/pqlYRGMeLRs

Életem hegye!

https://youtu.be/i9mhrN84FNg

Szóval AZ, OTT felülmúlhatatlan volt.

 A sárkányrepülés sokat ad.

Szász Petivel Barcelonában, hazafelé Agerből.

https://youtu.be/gKVfhng7xNo

2018

Vitorlázórepülő RALLY kupa a láng újraéledése.

Néhány relikvia

Magyar Köztársaság Kupa I.hely

Menyhárt Éva emlékérem

cikkek rólunk

Ott hagytam abba az újjáélesztésről szóló dokumentációt, hogy jönnek még képek.

Jönnek

Nagy megelégedéssel és örömmel jelenthetem be minden kedves érdeklődőnek, hogy a mű elkészült!!

Tegnap az utolsó előtti elektromos hibaelhárítást is sikerült megejtenem- br elektromos szerelőt nem tudtam keríteni, mert nagyon elfoglaltak voltak. Ez arra ösztönzött, hogy a teljes kapcsolási rajzot pontról pontra átnézzem és mindennek magam járjak a végére.

Immár az elektromos érrendszer is a fejemben van.

Alig vártam, hogy a vasárnapi családi programról hazatérjünk, nekiálltam gyújtást állítani, benzint betölteni, akkut bekötni és durr.

Húsz év után először csendült fel a Honda kipufogóiból a várva várt zene.

Először még köhécselt és kívánt némi állítást( a megszakító emelő bütyköt 180 fokkaj meg kellett fordítanom a helyes gyújtási idő létrehozásához, ezután már minden majdnem OK volt.

Még kívánt a rendszer némi plusz üzemanyagot, amit a lányok hamarosan meg is hoztak.

Ezt a 10 litert bele töltve csodák-csodája szivató nélkül pöccre indult a gép.

Hihetetlen szépen és egyenletesen jár. Bemelegítettem, aztán kissé izgatottan kivittem egy körre a közútra. :)

Szépen gurul, nem húz semerre, semmi idegen hang nincs, a váltója mint az óra.

Szóval minden stimmel.

Szokták mondani, hogy minden jó, ha a vége jó.

Várok még egy dokumentumot a legutóbbi gazdájától, aztán irány műszaki vizsgára a kpm-hez.

Reg. adó befizetés és ha az is ok, akkor vár bennünket egy szép kis rendszám, amelyet az Imre öcsémtől kaptam szülinapomra. Egyedi, 999 számokkal.

A számmisztikában ez egy korszak lezárását jelenti. Egy gyönyörű és termékeny korszak lezárását, melynek gyümölcs egy fantasztikusan szép motor, melyet majdnem meg is könnyeztem.

2010 óta- amikor a sárkányrepülésben egy olyan szuper évet írtunk, amilyenben soha nem lehet már részem- megváltozott valami.

2010 felülmúlhatatlan lett. Az év Ausztráliával kezdődött, aztán Ager sárkányrepülő EB és a Pireneusok Hmmm.

Valahogy az alföldi repülés nem adott elég kihívást már erre az évre.

Elkezdtem bringázni. Vettem egy országútit. Aztán elkezdtem futkározni is. Futottam egy félmaratont 1:36-os idővel. Ja, még azt is be kell vallanom kicsit pirulva, hogy elkezdtem golfozni. De hála istennek paraszt volt a golfpálya tulajdonosa és nem mentem többet. Mindennek van valami oka.

Úszni nagyjából tudtam, adta magát a Triatlon, mint kihívás. Először csak annyit szerettem volna, hogy egy 2011 májusi versenyre felkészülök, erre januárban szántam rá magam:). Megkerestem Balogh Lőrincet, aki akkor már évtizedek óta triatlonozott. Sőt előtte György Rollandot, aki párja és edzője Rakonczai Bea Olimpikon maratonistának, azon túl nagyon ért az izmokhoz, inakhoz és azok nyavajáihoz.

Roli foglalkozott velem futás terén, Lőrinchez jártam úszni tanulni.

Tudatosan csináltam mindent. Az úszásban röpke 4 hónap alatt fejlődtem is elég szépen, a sprint táv 750 méterét képes voltam 12 perc alatt leúszni. Ez nekem volt nagy szám, mert előtte 14 perc alatt úsztam le és a végére teljesen meghaltam. Mondjuk a  12 perc végére is meghaltam:)

 2012 a triatlonról szólt. A sárkányrepülés itt véget ért egyelőre. Új célok, új ingerek, új társak.

2013-ban aztán elmentem egy hegyibringa versenyre, ahol nagyon megtetszettek a profi tárcsafékekkel ellátott spéci bicajok, ezért úgy döntöttem építek egyet. Lett is belőle egy 29"-os projekt. Örömmel szedtem össze a cuccokat és még nagyobb örömmel vetettem bele magam a montis életbe.

A motoros múltam miatt a lejtőkön sem voltam gyámoltalan és az emelkedők is egyre jobban haladtam, ahogy többet és többet tekertem.

13 év végén Sárosi Endre klubtársammal beszélgetve- aki akkor iszonyú nagyot fejlődött- rájöttem, hogy szakértő edző mellett még nagyobb fejlődést lehet elérni. Akkor elkezdődött a szemellenzős eredmény és teljesítmény hajhászás. Mindent a teljesítmény határozott meg. Saját edzőt fizettem, labordiagnosztikára jártam, ahol laktátértékeket, stb. mértek, így határozta meg az edzőm a programomat.

Ennek köszönhetően 14-ben Top Maraton összetettet nyertem és egyre merészebbeket mertem gondolni, egyre nagyobb célokat mertem megálmodni.

2015-ben aztán eldöntöttem, hogy kell nekem egy nemzeti színű mez! Lett is, hiszen mindent ennek rendeltem alá.

Aztán lett még több is. Szám szerint 5 Magyar Bajnoki győzelmet arattam kettőt montiban (ezekre vagyok a legbüszkébb), kettőt Cyclocrossban, egyet terep triatlonban.

Most 2018-at írunk és a helyzet változott.

Egyrészt testemnek, lelkemnek 4 fullos év béklyója után kell egy kis lazulás.

Másrészt egy régi álmom beteljesülése felé vezérelt a teremtő.

1979-ben tejfeles szájú kis első gimistaként Svédországba utazhattam nagybátyámhoz, unokatesómékhoz, akikhez komoly szálak fűztek, hiszen ők voltak az évente hozzánk ellátogató "SVÉDEK" akik mindenféle  kütyüket, cukrokat, játékokat hoztak. Nekem ők voltak az amerikai nagybácsik.

Szóval akkor már meg voltam fertőzve a motorozás szenvedélyével, volt is egy Babettám.

Ekkor kint olyan szuper motorokat láthattam testközelből, amelyeket itthon csak az akkori Autó-Motor hasábjain fedezhettünk fel.

Ez gigászi élményt nyújtott. Mai napig érzem azt a semmivel sem összehasonlítható sóvárgást, amelyet ott éreztem annál a CB 750-esnél a Tangelund 9/a parkolójában. (friss infó: A minap Tökölön tettünk látogatást nagy fiammal, akit megfertőzött a repülés. Ott láttam és éreztem azt a sóvárgást, csak most éppen apaként a fiamon)

Nem tudni kié volt, csak azt tudtam, hogy ha valaki azt mondja vágjam le a kezem és cserébe megkapom, nem gondolkoztam volna rajta...

De jó, hogy nem mondta senki, most van karom:)

Szóval családommal- akikre nagyon büszke vagyok és életem fő művének tekintem- kiutaztam repülővel a svéd rokonokhoz, ahol feledhetetlen  hetet töltöttünk. Hála az önfeláldozó vendégszeretetüknek!!

Miska Bátyjámnak van egy vidéki háza a "Tanya". Ott van egy hatalmas pajta szerű épület. Ott állt az a valami, amely 2018-ra meghatározta életem folyását.

Volt ott egy 1972-es Honda CB 500 Four a maga valójában.

Ahogy megláttam, tudtam, hogy Ő az enyém kell, hogy legyen, hiszen a sors nekem rendelte.

Előzményként még annyit el kell mondanom, hogy valamikor a nyolcvanas évek elején párommal egy MZ 250-es nyergében elindultunk Svédországba:).

Nagy sztori az is.

Röviden, Ausztria, Csehszlovákia és ott STOP. Elfogyott a keleti valutánk és az elvtársak nem váltották be a svéd koronánkat, osztrák schillingünket. Vissza kellett fordulunk Prága határából. Ki gondolta volna, hogy tele vagyunk mindenféle nyugati pénzzel és nem tudunk kaját, benzint venni. Őrület.

Ezt a meghiúsult tervünket fogjuk valóra váltani idén, ha a CB 500 projekt befejeződik.

A CB 500 Reborn projektet itt fogom fotókkal dokumentálni.

Szóval belekezdtem a "restaurálásba" külföldiül, restoration.

Szétszedés, szörnyülködés, csontvázak a szekrényből és véget nem érő órák a drótkorong előtt:)

De a tél szépen folydogált. Nem jó a hasonlat? De jó, mert fagy az nemigen volt.

Minden rozsdásabb volt mint gondoltam. Sok mindent újjal, vagy használttal kellett pótolnom. Rengeteg idő és pénz kell egy ilyen projekthez. Kb a becsült 150 %-a, mind pénzben, mind időben.Ezek a tények.

Persze vannak bosszúságok is, de azokat megpróbáltam kiiktatni, mondván ezt nem ronthatja el senki és semmi.

Azt hiszem a nem várt körülmények ellenére jól haladok.

Már áll a motor. Minden újra festve, polírozva, cserélve, javítva. Alkatrészek megrendelve, beépítve. felújítva, kipofozva stb. Drótkorongoztam, csiszoltam, szét és összeraktam, kereket küllőztem, szerveztem, szállítottam, elhoztam, elhozattam, kiiktattam, beiktattam:) Forrasztottam, hegesztettem, homokfuvattam, üveggyöngyöztettem, szintereztettem, esztergáltattam stb.

Sokat tanultam!

Van még pár nyitott kérdés Pl az ENGINE, de az is folyamatban van.

A motor előző gazdája/gazdái nem voltak motorosok, nem jelentett nekik semmit ez a gyönyörű vas. Nagybátyámhoz, mint Őrző angyalához került, várt rám 20 évet, de megérte neki.

Nálam nagy becsben van. És azt hiszem örököseimnél is meg lesz becsülve.

Soha nem válunk meg tőle.

Íme pár akkor és most kép.

Az első agy, küllőcsere, felni krómozás, csapágycsere, szimmering csere, polírozás, összerakás.

A hátsó sajnos szét volt rohadva, németből használt agy megvétel, szétszedés drótkorong, homokfúvás, csapágy csere. Szimmering csere, fékbetétek cseréje, dob külső felület szálcsiszolás, lakkozás, fékkulcs krómozás, kitámasztó kar szinterezés, felni krómozás, küllőzés, centrírozás. Vadi új gumikat vettem Angliából, cél a használhatóság és a nosztalgia ötvözete.

A kerék

A műszerek tisztítása, gumi alkatrészek cseréje. Műszertartó szinterezve, műszerbölcső krómozva, új vezetékek, visszajelző ízzók és foglalataik cseréje, visszajelző keret festve. Kormánykifli csavarok tisztítása.

 A hátsó fék kar krómozás, komplett bölcsőváz homokfúvás, majd fekete szinterezése. Csavarok, rugók horganyzása, krómozása.

Deklik, karburátor úszóházak polírozása, generátor és gyújtásfedél új beszerzése.

Jönnek még képek hamarosan.

Addig is kis promóció: egyik haverom Szibu kint járt nálam és azt hiszem túlzás nélkül mondhatom, hogy amikor meglátta leesett az álla:) Örültem a pozitív visszajelzésnek.

Az tuti, hogy én stresszfüggő vagyok!

Amikor látszólag, már semmi sem stresszel és meg lehetne nyugodni kicsit, akkor kitalálom, hogy ...

Mindíg van valami, amit kitalálok.

Most éppen azt találtam ki, hogy utazzunk közösen a CycloCross OB-ra egy nagy busszal.

A vége az lett, hogy megcsináltuk:)

A dolog nagyon sok értékes tapasztalást hozott, sok tanulságot és ólmos fáradtságot a másnapra.(nem csak a szervezés és a verseny eredménye, hanem kis részben a belga söröknek is köszönhető)

Az éremnek két oldala van. Egyik a szociális- ami az utazás  közösségre gyakorolt hatása, a másik a saját versenyzésemre gyakorolt hatása- mely icipicit csorbát szenvedett.

Megvizsgálva a két oldalt, úgy gondolom, hogy nagyívben leszarom azt, hogy nem lettem újra Magyar Bajnok, egyrészt azért, mert 2016,2017-ben voltam két ízben:), másrészt meg azért, mert- bár nagyon sok energiát kivett belőlem a buszos dolog tető alá hozatala- nagyobb élményt adott az a sok őrült, aki a latyakban állva egész nap rekedtre kiabálta magát, hogy a vele egyívású, a közös nagybuszunkban utazó versenytársait  buzdítsa- mint egy újabb háromszínű mez a radiátorcsövön lógva a nappaliban.

Be lett áldozva és kampó!

Itt jegyzem azért meg, hogy az ott lógó mezek közül azért ki tudnék venni vagy kettőt, amire olyan büszke vagyok egyenként, mint a többire összesen.

A verseny maga igazi CX verseny volt. Csúszott, amennyire kellett, hideg és latyakos volt amennyire kellett és hangulatos volt, de nagyon.

Soha nem tekertem, futottam olyan hangorkánban mint tegnap a szánkódomra. Hihetetlen, hogy mit csináltunk ott!

Rémisztő arcok, magából kikelt szurkolók hada húzta mágnesként a versenyzőket a dombra, akikre ez más-és más hatást gyakorolt. Volt akit megrémisztett, volt akit inspirált, volt aki szerette, volt aki függővé vált, de az tuti, hogy szenvtelenül senki nem tudott elhaladni mellettünk!

Rekedt vagyok, fáj a fejem, álmos és fáradt vagyok most hétfő délben, miközben leírom, de egy élménnyel lettem gazdagabb!

Remélem ti is!

Köszi mindenkinek a segítséget, a részvételt és a szurkolást.

Nem csak egy verseny, attól sokkal több. Egy álom, egy nagy kaland.

Eltelt pár nap a verseny óta, immár tisztább  fejjel tudok az eseményekről egy rövid - igazából hosszú- áttekintést adni az érdeklődőknek és jövőbeli önmagamnak.

Tavasszal amikor a versenyszezont terveztem, megakadt a szemem a Mol-i világbajnokságon.

Mivel nézetem szerint a célokat mindíg érzelmi alapon kell kitűzni, én ki is tűztem célnak, hogy erre bizony elmegyek!

Aztán az idő múlásával már el is mertem mondani barátaimnak, ismerőseimnek ezt a tervemet. Mindenki másként reagált. Van aki bíztatott, van aki mosolygott, volt aki nem szólt egy szót sem. Legalábbis nekem:), legalábbis a szemebe nem:).

A verseny mintegy megkoronázása volt az évemnek, amely igen mozgalmasra sikerült. (megint)

Januárban a CX OB megnyerése után jött az alapozás, edzőtábor, majd egy hosszú és versenyekkel teli XCM szezon, ahol kis szerencsével újra magamra ölthettem a bajnoki mezt, az 50 év feletti kategóriában (M3).

Erről csak annyit írnék dióhéjban, hogy biztos van annak oka, hogy életem két legnagyobb értékű győzelme éppen az említett XCM OB-n született. 2016-ban a Mátra Maratonon, idén Crosskovácsiban. A közös bennük, hogy mindkettőn óriási csatában sikerült győznöm, nem túlzok, de talán életem sikereit idézhetem fel, mikor rájuk gondolok.

De vissza az írás eredeti céljához a Masters VB-hez.

Idén is edzővel készültem a megmérettetésekre egészen annak eltűnéséig. Jújliustól egyedül maradtam, ettől kezdve kicsit kiengedtem, ad hoc edzettem. Majd a CX szezon kezdetével szegődtem el új edzőmhöz Szalay Petihez, aki az EB-re és a VB-re is segített felkészülni. Peti alázatosan, céltudatosan és alaposan végzi a feladatát. Ez nekem tetszik!

Mol-t a Táborban megrendezett Masters EB előzte meg, pontosan egy hónappal. Ez az idő éppen elég volt arra, hogy az ottani formát megfigyelve rövid tervet dolgozzunk ki a VB felkészülésre.

A felkészülés jól sikerült mindkét eseményre.

Meglepetések voltak mindkét helyszínen, de ez nem az edzésmunkának volt köszönhető.

A világbajnokság mint említettem több volt mint egy verseny. Belgium igen messze van...

Jócskán kellett szervezkedni, hogy az ember és technika oda tudjon jutni egyáltalán.

Szerencsém volt, hogy megtudtam, a Szekeres család is tervezi a kirándulást. Innentől két út adódott a logisztikában. Egyik a totál repülős verzió, amikor ember és gép utazik, a másik- az egyszerűbb- hogy Sanyiék elviszik a bicajomat, cuccomat stb.,  mi pedig párommal repülünk. Szekeres Sanyi, -Viki és Zsolti édesapja- igent mondott a szállításra, ezzel a bicó utaztatása meg volt oldva. Egy fokkal kevesebb volt az ezzel járó stressz. De maradt így is bőven. Budapestre autóval, ott ki a reptérre, Brüsszelben autóbérlés, autózás éjjel Westerlooba a szállásra, onnan másnap Molba a verseny helyszínére. Egyszerűnek hangzik, de pl én most béreltem életemben először neten autót. Vajon lesznek-e rejtett buktatók, milyen lesz az autó, nem vernek-e át stb.

Egy csomó dolognak smakkolnia kellett időrendben. Végül elmondhatom, semmiben nem volt fennakadás, logisztikából ötöst adok magamnak.

Óriási várakozással tekintettem a NAGY versenyre, ahová 78 ember nevezett be kategóriámban. Az USA-tól kezdve Spanyolhonig, Angliától Csehországig sok nemzet képviseltette magát ki kisebb, ki nagyobb létszámban. Kategóriámban egyedül voltam Magyar. Szekleres Viki és Szekeres Zsolt voltak még rajtam kívül versenyzők kis országunkból, valamint párjaik, párom segítettek bennünket, buzdítottak, tartották bennünk a lelket a hideg és nehéz pillanatokban.

Pénteken délelőtt jött el a nap, mikor életemben először egy CX VB pályályára léphettem. Előzetes információkkal Viki és Zsolt már szolgált, de most tapasztalhattam meg élesben a valóságot, amely óriási élményeket adott.

Van az a vicc a női mellekről, tudjátok a méretekről a kicsitől a hú..bmegig.

Na a pálya az utólsó jelzőt érdemli.

Alapvetően 3 részre bontható. Van a sík gyors aszfaltos start/cél és az azt követő erdei ösvény, amelyet oly sok pályán található, itt nem lehetett meglepi. Aztán egy kis csiki-csuki, kisebb dombokkal de semmi vészes. Egy földes lépcső a már megszokott hatalmas emelkedéssel, nemritkán 40 cm magas fokokkal, de ebből is láttunk már sokat. Ezt követően viszont jött egy "montis" rész, ahol meredek emelkedőkkel és lejtőkkel kellett szembenéznünk. Sokan a tolást választották, de én montis lennék, vagy mi, nem volt képem letolni a bijajt.

Amikor éppen konstatáltam, hogy ezt megúsztam ép bőrrel akkor felnéztem és láttam, hogy most olyan következik, amit még csak tévében láttam. A HOMOK.

Abból is az a mély , tengeri fajta. Süppedős, kiszámíthatatlan keménységű és változó mélységű, egyszóval érdekes.

Ezt követte ugyanez lefelé, ahol eszembe sem jutott, hogy felüljek, pontosabban egyszer-kétszer megpróbáltam, de se nem volt gyorsabb mint futva, sem pedig  több élvezetet nem nyújtott, ígyhát maradt a leszaladás, hátadon a bringával.

A verseny során sacc/KB 300-400 méterk kellett cipelve szaladni körönként, ami nem igazán pihentető dolog. A homokban való szaladás önmagában is hatalmas energiát von el a szervezettől, a hátadon a bicajjal meg egyenesen irreálisan elfáradsz.

Volt olyan szakasz, ahol padlógázas erdei ösvényről fordultunk nagy tempóval a homokra, próbálva minél nagyobb mozgási energiát átpaszírozni a homokos szakaszon, hogy kevesebbet kelljen cipelni, de hol sikerült, hol nem. Amikor sikerült egy-egy szakaszt végig kitekerni, akkor annak a vége felé a pedálfordulat 40 körüli volt, az erő amit követelt pedig 400-800 Watt lehetett, tehát mire kitekerted meghaltál. Akkor aztán szállj le, vedd fel a gépet a válladra és az immár egekben járó pulzusoddal kezdj el szaladi vagy 100 métert. Gondoljatok csak bele.

A versenyre ez a kép nagyon is jellemző volt.

Itt Pl éppen elfogy az említett lendület, le kell szállni/ ugrani a bicajról és futás.

Életemben ennyire nem voltam ki. De komolyan.

A verseny rajtsorrendjét sorsolták. 87 -ből az 52. helyet kaptam. Nem olyan jó az kérem. Meg is fogott fejben kicsit, ugyanis az EB-n is megszívtam a start utáni tülekedést. De ne menjek a dolgok elé.

Verseny előtti héten a keddi szuperkompenzációs edzés utáni napokban lábaimat igen jónak, mondhatni csúcsformában lévőnek éreztem. Jól aludtam a verseny előtti éjszakán, öt álmomat figyeltem meg, ami 5 másfél órás ciklust jelent. Ez jónak tekinthető. Viszont az, hogy mind az ötször éberré váltam, nem igazán lelent egybefüggő pihenést.

Hajnalban kelés, pékség, idejében reggeli, pakolás és indulás a nagy napra!

Időben bemelegítés, pályabejárás.

A kocka el van vetve, beszólítás. Nagyon sokan vagyunk, állapítottam meg újra. Egymásba ér a f...k.

Sípszó és indul a menet. A hetedik sorból jobbra veszem az irányt és jó a meglátásom. Hamar ott vagyok a harmincadik hely környékén. Egy fickó üvöltve húzza rám a kormányt a féktávon jobbról.Beszúr elém, klasszikus helyzet.Hátsó kerekén vagy átesek vagy megúszom. Megúsztam. Phú mondom mi lesz még itt, ebben a tesztoszteron vödörben.

A startot két jobbos követte, szépen haladtunk, kultúráltan, elme elborulva szíved kalapál, ahogy kell. Aztán erdei ösvény, még jobban előre tudtam mennei a féktávon, ami egy csiki-csuki dombos részt előzött meg. Király a dolog, örültem. Szívem torkomban dobogott de élveztem a helyzetet. Minden nagyon gyorsan történt ekkor. A következő dombhoz KB húszan értünk oda. Valaki előttünk elcseszte a felmászást, ami egyébként egyszerű volt, ha az ember nyugodt és a körülmények is adottak. Most nem ez volt a helyzet. Ebben a pillanatban huszan ugruttunk le a bringáról és akartunk felszaladni a dombra ott, ahol 4 hely van... Ebből az lett, hogy kurvára összetorlódtunk. Váll váll mellett, bicaj bicaj mellett, csörgés csattogás, ordítozás, igazi csatajelenet. Ha lett volna időm ezt átgondolni akkor, biztosan a Trója vagy a Hazafi véres jelenete jelent volna meg lelki szemeim előtt, de nem volt most erre alkalmas a hely, s az idő. CSak a túlélés volt a cél és a dombra való mihamarabbi feljutás.

Toltuk a bicajokat a dombra eszeveszetten, ész nélkül... Egy versenyző akinek az esze a kelleténél kicsit talán jobban elment a hormonfürdő következtében, csatakiáltással tolta nekem illetve bringámnak az övét, aminek folyománya az lett, hogy jobb kormányszarvamat bepréselte a kereke és a villa közé úgy, hogy azt ha akarnánk sem tudnánk megcsinálni ezerből egszer sem. De most sajnos sikerült. Felértünk a dombra a húsz sziámi ikrekként öszepréselt bicajjal, karbon titánium ötvözet :), majd fent mindenki szaladt volna tovább kirángatva eszközét a tömegből. NA ez kettőnkön kívül mindenkinek sikerült is. Uram Isten vajon mit vétkeztem, hogy egymás után két tétversenyen ezt kell elszenvednem! Rángatta a hülyegyerek mint egy őrült a rácsot, mígnem rájött, hogy ésszel és közös munkával többre megünk. Szét is szedtük. Az eredméyn az volt, hogy BZS szépen visszacsúszott az 57-helyre. Basszameg! A műszerem is leesett, azt is fel kellett szedni, számba vettem és végre indulhattam utánuk...

Az első kör végére visszajöttem 51.-re aztán Szekeres Sanyi bemondta a második körben, hogy 47. Gondoltam jó lesz ez, a negyedik körig vissza kell jöbnnöm a 25 hely környékére, amellyel messzemenően elégedett leszek majd a végén, hiszen azt terveztem, hogy körönként jövök fel 10 poziciót.

De ez sem lett így. AZ Eb tülekedés óta valami történt az átdobómmal és bár Kassai Janival tutkóra beállíttattam a váltásomat, az egyik lépcső felfutás utáni kistányérra ledobáskor a lánckerék felkapta a láncot és betette a lánctányér és a váz közé. Ez pedig ennél a tipusnál rosszat jelent. Káromkodás és szerelés. Kb 30 " minusz. És kitudja hány hely elvesztése.

Na ekkor -be kell, hogy valljam- megtört a fejemben a varázslat . ( Érdekes módon mikor felültem erőmet visszatérni éreztem.)

Azonban mindez azt eredméynezte, hogy a harmadik kör végén érvényessé vált rám a 80%-os szabály:( . Az pedig annyit jelent, hogy hiába nem körözött le a versenyben vezető, kiszólítottak a versenyből. Jártunk így vagy harmincöten:(. Ilyenkor a helyezésed megmarad, de nem kell kimenned az uccsó körre. Innentől csak az első 50 versenyez tovább. Ekkor én az 55. helyen álltam tehát számomra véget ért a verseny, véget ért a harc, a szenvedés, a küzdelem.

Nem bántam akkor, annyira el voltam csigázva testileg, lelkileg.

Ugyanezzel a lendülettel összefutottam a párommal, Szekeresékkel és immár új értelmezést nyert a Világbajnokság. Túl vagyunk a versenyen, lazíthatok. Mehetünk belga söröket kóstolni, este bulizhatunk egy kis belga kocsmában. Vasárnap vár Brüsszel aztán megyünk haza, hogy az álomból a valóságba visszatérjünk.

Jön a karácsony, jön a pihenés. A versenyszezonnak vége, az edzések innetől a "amijólesik" edzésterv szerint folytatódnak majd.

 Úgy is lett. Sebeink nyalogatása után Zsoltinak szurkoltunk a fagyos tóparti depóban a délután 3-kor kezdődő viadalán, ahol ő is odatette magát. Verseny végén mosdás, bringamosás, bepakolás és irány a Molban található üzlet felé, ahol töménytelen mennyiségű sört vásároltunk abból a szerénynek nem mondható választékból  Ha csak a helyi sörfőzők portékáját végig kóstolod, véged van:)

Búcsúzunk a Masters VB-től, búcsúzunk a hatalmas strandparkolótól, ahol a hideg ellenére rengeteg lakóbusz, autó parkolt ezekben a napokban, köztük a versenyek elengedhetetlen kellékeivel a versenyzőkkel. Aki között volt az USA-ból egy 75 éves néni. Hihetetlen a versenyzői elme és elhivatottság. Szerintem beteg mind:). Itt hagyjuk a VB versenypályát, amely méltó színtere volt ennek a számunkra nagy eseménynek, a maga keménységével.  Feltétlenül meg kell említenem azt, hogy a pálya 2800 méter végig kordonozott, a pálya teljes körén kiváló hangosítás volt, minden veszélyes pontnál rádióval felszerelt mentőcsapat, melyek mobilak voltak, quadokkal, golfkocsikkal stb. Volt melegedő, öltöző, zuhanyzó. Sültkrumpli és sör, hotdogos kocsi és 2018-as VB beharangozó sátor is.

Külön bemelegítő sátor volt felállítva kb 20 görgővel, a Feedback sports jóvoltából, hogy legyen mindenkinek lehetősége melegíteni, még annak is, aki a repülős utazás miatt kevés cuccal érkezett.

Ebben a sátorban futottam össze egy nagyon szimpatikus és jóképű ausztrál sráccal, akivel váltottam pár szót. Többek között a kezében lévő kis FUMPA elnevezésű kütyüről, ami nem más, mint egy zsebkompresszor. Hihetetlen jó cucc, ki is próbáltam.

Vasárnap Brüsszelben megnéztük az EU parlamentet, annak látogatható részét, nagyon érdekes és fullos tárlatvezetéssel. Majd egy 7 szinten berendezett európai történelemmel foglalkozó kiállítást.

Ettünk belga csokit, sétáltunk a karácsonyi forgatagban, aztán GO a reptérre Charleroi-ba.

Budapest, majd éjjel Gödöllő. Szekeres Zsolti ideadta a cuccunkat, mely időközben 14 óra autózás után hazaért épségben a Szekeres familiával együtt. Mégegyszer köszönöm nekik a fuvart és a buzdítást!

A Cyclo Cross facebook oldalon szavazóknak ígértem,  hogy hozok egy befőttesüveg homokot. Megtartottam az ígéretemet:) Azt hiszem a Nemzeti Bajnokságon mindenki ott lesz az érintettek közül, megkérem majd a rendezőket engedjék meg, hogy ott sorsoljuk ki.

Balról jobbra Balogh Zsolt, Baloghné Hegedüs Mária, Szekeres Viktória, Szekeres Zsolt, Szekeres Sándor, Szekeresné Tömör Magdolna, Szekeresné Rába Katalin, Rausch Péter.

Ha álmaid vannak, csinálj belőlük tervet! Tűzd ki őket érzelmi alapon, azt követően racionálisan, szakszerűen,  tervezd meg az oda vezető utat. Innentől kezdve semmi dolgod, csak az odavezető utad állomásait, ez edzéseidet 100%-ban végigcsinálni megalkuvás nélkül.

Találkozunk Miskolcon!

Ennyi

Nagykovácsi újból megajándékozott.

M3 Magyar Bajnoki mez, abszolút 19. hely középtávon!!!!!

A 2016-ostól fényévekkel jobb köridő.(2016-2.36, 2017-2.21)

A lényeg nem ez, hanem az, hogy az idei szezon versenyein két, illetve három versenyzővel meccseltem, akikkel 3-5 percen belül voltunk. Név szerint Takács Gábor, Dolonai György és Heiszer Zsolt.

Egei Tamás, akivel az idei OB-n gyilkoltuk egymást az eddigi versenyeken mindíg legalább 12 percet kapott, ami- valljuk be férfiasan- sok egy háromórás küzdelemben.

Most Egei mégis végig a nyomomban lihegett, sőt a végén kicsivel elém is került. Hogy lehet ez? Hát valószínüleg a specialized maraton után magaslati edzőtáborba vonult és ott készült, vagy akkora helyismerettel rendelkezik, hogy ekkora különbséget le tudott küzdeni, vagy mittoménmi.

A lényeg az, hogy akárhogyan is nyomtam a pedált nem tudtam tőle elszakadni. Az büszkeséggel töltött el, hogy akárhányszor betámadott az emelkedőkön, mindíg át tudtam venni, sőt mindíg tovább is mentem belőle. Képzeljétek el, hogy a nálam kb 20 kilóval könnyebb ember a lejtőn megver. Hogy engedhette ő lefelé, ha nekem a Vmaxom 67 km/h volt.

Elárulom, kockáztatva, mindent egy lapra feltéve.

Nem jött be neki.

A cél előtt 7 kilivel felütötte a belsős rendszert és amikor elmentem mellette, savanyú ábrázattal konstatálta, hogy ilyen a technikai sport.

Tavaly amikor Takács GAbi ment előttem kb ugyanekkora előnnyel, akkor én is bekockáztattam, nekem bejött, utólértem a végső lejtőn és az uccsó kanyarban meg is tudtam előzni.

Most a végjáték egyszerűbb volt, csak be kellett érnem.

Egyébként nagyon keményen toltuk végig. Az első órában végig savküszöbön mentem, ilyen még soha nem történt. De a keringés bírta, izmaim bírták, fejem bírta.

Fej-fej mellett haladtunk Kovács Andris meridás M2 társaságában, aki hüledezve nézte gigászi csatánkat. A verseny végén elemezte is, nagy tapasztalata birtokában. Sokat tanított az a pár mondat, ami a versenytaktikát illeti. Bevallom soha nem vívtam ilyen hoszan test-test elleni küzdelmet montiban, furcsa érzés. Nem tudsz kihagyni egyetlen pedálfordulatot sem.

30 kilinél volt egy holtpontom. Jött a lábólmozó bácsi. Jött a fej elsötétítő néni. Az egyik bevonta ólommal a combjaimat, a másik azt sugallta fejemnek, hogy jó az a második hely.

De 36-nál jött Bertók Attila hangja: ha bajnok akarsz lenni, akkor bajnokhoz méltóan kell tekerned. Kitisztult a fejem és -bár tudtam, hogy az elmúlt pár kili alatt összeszedtem némi hátrányt- azt mondtam magamnak menni kell. Bárkivel bármi történhet, mindenki elfogyhat a végére, mint tavaly az OB-n Egei 3 kilivel a vége előtt. Mennem kell amilyen erősen csak tudok. Lassan a végéhez közeledett a játék, éppen túl voltunk a legutolsó emelkedőn amikor egy gyors lejtőn Egei iszonyúan myomni kezdte. El is tűnt a szemem elől. Ez ezen a pályán 30-60 sec előnyt jelenthetett. Aztán egy jobbosból kifordulva láttam, hogy veszi elő a zsebéből a belsőt. Éppen elsuhantam mellette, odaszólva, hogy bazdmeg... mondhattam volna, hogy sajnálom, mondhattam volna bármit, de 50 km/ h-nál úgysem hallotta volna. Ehelyett azt gondoltam, hogy Crosszkovácsi immár harmadszor ajándékoz meg egy nagy élménnyel. Innen már csak erős tempód diktálva fel kell tenni az I-re a pontot. Lazítani nem lehet, hiszen Egei 3 perc alatt megcsinálhatja a kereket, Dolonai, Heiszer, Takács kehet, hogy cask 30-60 mp-re van mögöttem. Azt mondtam magamnak, ha ezt innen elbukod meg is éremled!

Mentem erősen és éreztem, hogy ha még jobban nyomnám akkor a jobb szabóizmom behúzna. Még egy történés volt, hiszen egy előttem haladóm gyors fiatal egy lassú kolléga előzésekor elesett és olyan csúnyán kivágta valami a bőrét, hogy hatalmas vérfoltok éktelenítették testét. Tarantíno sem forgathatna véresebbet.

Beértem, örültem. Interjút kért a szpíker, megadta a bajnoknak járó tiszteletet, teletömtem a számat csokival és konstatáltam, hogy az idei év formája a Szilvásvárad maratonon volt:)

Boti nem bírt Balázzsal, ráadásul egy lassú defekttel is szenvedett, Zsombi 11. lett. Zoli sajnos az elején elesett és csak rövid ideig bírta a fájdalmat( 2 óra az eséstől) aztán ki kellett állnia sajnos.

A frissítőink profin feladták az italjainkat, egyszer sem kellett megállnunk a frissítőért.

Hatalmasat fejlődött a csapat tavaly óta.

Adtam egy puszit  Oiznak, mert szeretjük egymást:)

Bánk, ahogyan a montis látta.

1200 tavi úszás-32 km monti- 6km hegyi futás

Idei harmadik OB szereplésem. Első volt a CX bajnoki, második a múlt heti Monti Bajnoki és most a terep triatlon bajnoki cím védésén volt a sor.

A harmadik nem jött össze:(

Kezdjük az elején.
A CRK bajnoki cím után ezt egyfajta csokiversenynek tekintettem, nem tettem magamra nagy nyomást, de úgy mentem oda, hogy kettős célom van. Egyrészt megvédeni a bajnoki címet, másrészt a legjobb montis időt produkálni a teljes mezőnyben.
Jó volt a rávezető hét, finoman, de okosan edzettem, jégszauna is befigyelt, hiszen eddig mindíg jót tett versenyek előtt. De jó lenne minden edzés után...

Népes csapattal neveztünk, 7 fővel szerettünk volna rajthoz állni a ViniBike-ból.
Különböző okokból ez meghiusúlt, maradtunk öten. Biczó Judit, Pakscha Veronika, Kovács Szilárd , Stevanyik Bebe és jómagam.Családommal előző nap érkeztünk, hogy a helyszínt be tudjam járni még egyszer. Este terveztem a rajtszámok átvételét is.Tengerszem panzió, tiszta, olcsó és jó az ellátás.Bent aludhatott a bicajom velem a szobában.

A pályabejárás jó volt, belőttem a tempót és láttam, hogy a győztes idő 1.20 és 1.30 között lesz, ami a monti 32 kilijét illeti. A pálya 2db 16 kilis körből állt. Mondhatni könnyű pálya volt, de ezt csak a montis szemével láttam így:) A többiek kegyetlennek titulálták. Nem volt vészes. Volt laza emelkedő erdőben, volt gyors lejtő, ahol hatvan fölött mentünk, volt murvás sodrós lejtő és egyeseknek volt szakadék és csalánerdő is:).
Ami a rendezést illeti, hát OB ide, szövetségi jelenlét oda, mondjuk ki, maradt benne tartalék! Sőt, nem akarom megsérteni a rendezőgárdát , de sajnos minden .... volt.
A rajtszámfelvétel szombaton meghiúsult, a tésztaparty elmaradt, szombaton úgy ahogy volt minden elmaradt. Nem volt kijelölve az úszópálya, nem volt kijelölve a futópálya, nem volt kész a bringapálya jelölése is csak estére. Ha nem lettem volna egy hete ott, tuti eltévedek.

Ok, nem baj, no para. Majd holnap reggel korán kelnek és megcsinálják. Nem tették. Inkább mindent későbbre halasztottak egy óráva.

Hatalmas sor állt a rajtszámátvételnél, akkor nyírkáltak, szabdaltak minden eszközt, nagy volt a fejetlenség. Beálltam segíteni, ahogy kell, vágtam a startszámokat, segítettem amiben kellett, hogy legalább rám ne kelljen várni, illetve amíg felveszem mindannyiunk csomagját, ne tartsam fel a sort. Senki nem tudott semmit, illetve mindenki tudott valamit:) Nem volt jó a kommunikáció.

Sokat várakoztunk a bedepózásra, de eltöltöttük az időt a társakkal akik közben megérkeztek. Juditnak, Roninak állítottam a bicaján, ahol kellett, hintőporoztunk és vazelineztünk a depózás előtt. Igazán élvezetes a triatlonos előkészület. Sok dologra kell figyelni. Pl ha bedepózol akkor onnantól nincs bringád, nincs futócipőd. Melegíts be!:) kell még egy futócipő, hoppá. Nem ért meglepetés, átgondoltam a versenyt előre, gondolataimat meg is osztottam Bebével akinek ez volt élete első ilyen versenye. Meg is hálálta, verseny után elhúzott mint a vadlibák, meg sem várta az eredményhírdetést:) pedig kiszólították a negyedik helye méltatására...

Szóval verseny. A helyszín festői. A Bánk település közepén található tengerszem és környéke. Az úszás a tóban egy kétkörös pályán, amitől nagyon féltem, hiszen nulla métert úsztam idén. Nem baj, kapok 10 percet és ledolgozom a montiban. Gondoltam. A futópályáról semmit nem tudtam, hiszen előző nap semmi nem volt kitűzve belőle. Azt hallottam, hogy elején szint, aztán semmi és vége. Ehhez képest... Na majd mesélek, ha odaérünk.

Először bedepó. Elhelyeztük a cuccokat, elgyakoroltuk fejben, mit, mikor, hová teszünk, veszünk stb. Aztán bemelegítés futással.

Annyira el voltam foglalva a bemelegítéssel, hogy mikor megkérdeztem hány óra van, kiderült, hogy 5 perc a startig, én meg a tó másik partján vagyok. Futás. Odaértem, természetsen még negyedóra halsztás, de most éppen jól jött. Azt kérdezte valaki, milyen a víz, mondom nem tudom, nem voltam vízben ,ez ami rajtam van ízzadtság. Bringás ruhában terveztem az egész versenyt. Na végre bementünk a vízbe. Nem volt hideg, sőt pont nekem való volt. Lassan eldudálták a startot és nekilódultunk. Az elejében nagy a tülekedés mindíg, de most nem siettem, a túlélés volt a célom. Nem elsavazni az elejét, nem nyelni a habokból, csak a lehető legerősebb, de végig bírható tempóban leúszni az 1200 métert. Hamar kialakultak az erőviszonyok, ki-ki megtalálta párját. Én is. Volt egy csóka kb. olyan erőben volt mint én, együtt mentünk végig. Mindketten úgy csináltuk, hogy gyorsban nyomtuk, amíg nem ment nagyon fel a pulzus, akkor aztán pár tempó mell és így tovább. Nem is volt gáz, mondhatni kellemes meglepetés volt, hogy fájós vállakkal, edzés nélkül, vsizonylag jó helyen jöttem ki a vízből. 25 perc alatt úsztam le a távot, ezt a legjobb úszó 18 perc alatt teljesítette. 7 perc az abszolút elsőtől nem is olyan rossz. Vidáman futottam a depóba, hiszen ott várt a montim, és tudtam, hogy kurvajók leszünk. Szilárd előttem 4 perccel jött ki a vízből, jó úszó, ez papírforma volt.

Felvettem a bringát és usgyi utánuk. 2.5 kilométernél már 10 embert megfogtam és folytattam tovább az előzéseket. Szilárdot és Ronit 3.5 kilinél értem utól. Nem mondom, hogy jól esett a tempó, de 32 kilin nincs tartalékolás. Sífutó dísszel államon mentem mint egy állat az erdőben. Nem kíméltem sem magam, sem a technikát. Vmax 61 km/h volt. A 16 kilis kört 45 perc alatt tettem meg. Amikor a fordítóhoz értem hátrányom az éllevashoz képest egy perccel csökkent, abszolút 7.- lehettem akkor. Aztán még egy full poweres kört lenyomtam szinte hajszálra 45 perc alatt. Utólag tudtam meg, hogy senki sem ment gyorsabban a bringás körön. No az első célt teljesítettem a montisok hírnevén nem eshetett csorba. Nem is esett, volt is híre a dolognak az eredményhírdetésen.

Aztán depó és futás. Hát nem voltam fitt egészen, de a futás eleje nagyon jól ment, hiszen kategóriámat vezettem magasan( azt hittem, hogy magasan) és abszolútban is előkelő helyen voltam. Úgyhogy futás. Egy hatalmas lépcsősorral kezdtünk. max pulzus, kidöglés.stb. A pálya egyébként 6 kili volt, ami nekem 6 kili meglepi volt a javából. Pici aszfalt volt benne, egyébként erős terepfutásnak nevezném. Ne egy erdei futást képzeljetek el, inkább egy spartan race-hez volt közelebb. Patakátkelés, vasúti sinek, éppen levágott vadul burjánzó rét a maga bokatörő gödreivel.
Egy dolgot még hadd szúrjak be ide edzőm méltatására. Nem futottam idén egy métert sede egy igen tempós erdei lejtőn konstatáltam, hogy core izmaim olyan erősek akár egy bivalynak, komolyan azt éretet keltette, hogy derakam olyan erős mint egy fatörzs, olyan szilárdan tart és ez kegyetlen jól jött a futásnál. Köszi Áron a sok Pallof presst és a sok rotation side plank-et!

Szóval olyan 2 kiliig mentem mint a rakéta, felszabadultan abban a tudatban hogy van vagy 10-15 perc előnyöm, az isten sem foghat meg, de menni kell. Jó, bevallom, nem mentem bajnokhoz méltóan a futópályán, többször belesétáltam, főleg azon a bizonyos réti szakaszon. A 2 kilis itatónál tök egyedül mentem, se előttem se mögöttem semmi mozgás. Ugyanennél az itatónál, de már 4 kilinél semmi mozgás. Magamhoz vettem egy vizet és ahogy megittam valaki hátbavágott, de nem a szó szoros értelmében, hanem ahogyan ezt sportnyelven mondják. Egy helyi erő X2S sportoló, saccoltam vagy 40 évesnek, elment mellettem de kegyetlen erősen, mosolyogtunk egyet, hajrát kívántunk egymásnak aztán ki-ki a saját tempójában nyomás a cél felé. Pillanatokon belül szem elől vesztettem. Aztán jött a pálya legszarabb szekciója, rézsűkön kellet szaladni, a patakparton, vagy mi volt ez, de a bokám nem szerette. Fáradt voltam már és motiválatlan. Vártam a végét nagyon.

A finisben utólért még egy 18 éves gyerek, jól lehajrázott és végre beértem.
Azt mondta csak azért szenvedett, hogy kapjon plusz 15 pontot a továbbtanuláshoz, nem semmi motiváció:)

Beértem a 7 . helyen.
Örültem a győzelemnek, örültem az abszolút 7. hosszútávos helyezésemnek és örültem, hoyg Szilárd előtt szűk fél órával megjöttem. Ez megtiszetlő volt rám nézve. Itt jegyzem meg, hogy előnyöm a montizásból származik, hiszen ott mentem nagyot, a futásban a 6 kili alatt Cyco adott 6 percet, úszásban is vagy négyet.

De ez egy ilyen összetett és érdekes sport.

Na szóval öröm és boldogság. A tavalyi ezüstérmes ellenfelem nagyon sokat kapott a montin, esélye sem volt megfogni. Családommal már az újabb bajnoki címet ünnepeltük.

Aztán jött a hidegzuhany, kiderült, hogy a srác aki az erdőben 2 kilivel a cél előtt megelőzött, korombeli!!! Szóval most be kell érjem egy ezüsttel.

Nem esett jól. Aztán beszélgettünk, megismertem és megismertem a részeredményeket is.

Előttem fél perccel jött ki az úszásból, montin kapott tőlem 5 percet, aztán fergeteges futással csak a futásban hozott vissza 8 percet, ezzel elém kerülve, elvitte orrom elől a bajnoki címet.

Megérdemelten. 20 x-os IronMan, heti 25 órát edz, kisportolt testalkatú, igazi elvetemült sportember.

Szóval nekem ezt adta a sors mára. Ambivalens érzelmeim voltak, örültem a montis időm sikerének, nem örültem, hogy hagytam kiénekelni a sajtot a számból, de ez nagy tanulság volt. Van egy csomó HA a dologban. De kit érdekel ez már rajtam kívül:)

A hosszú távon 38 versenyző állt satrthoz.

Szilárd (2.56.13 ) 5. lett ketegóriájában, abszolútban 21.

BZS (2.36.12) Kategória 2. abszolút 7.

A lányoknál 5 bátor amazon vágott neki a hosszú távnak.

Itt abszolút sorrendben Roni (3.10.14) első, Jucus (3.43.05) 3. lett.

Kategóriájukban mindketten bajnoki aranyat szereztek!

A rövid távon 25 fiú indúlt el.

Bebe itt vitézkedett és kategória 4. lett , abszolútban a 7.

A rövid táv abszolút győztese Bebe kateóriájának győztese is volt egyben.

4-4 percet adott Bebének úszásban és bringán, 8 percet a futásban.

Tehát a nap mérlege két kategória Bajnoki Arany, egy ezüst. Valamint egy ötödik és egy negyedik helyezés.

Női abszolútban arany és bronz.

Azt gondolom, a ViniBike letette itt is a névjegyét, csapatértékelésben mi voltunk(lettünk volna, ha van ilyen) a legjobbak, meg egyébként is:)

Hajrá ViniBike!

Soha rosszabb napot.

Újra elkezdtük a szezont és újra Horvátországi edzőtábor után érkeztünk Tarcalra, ahol idén XCM jellegű élvezetes pályát hoztak össze a szervezők.

Mindenki kíváncsian érkezett, valyon milyen lesz a forma, hogy fog esni a magas pulzus.

Jómagam pozitív voltam, hiszen jót álmodtam  a bringászásról. Jól ment a lábam álmomban.

A verseny időjárása optimális volt számomra. Száraz, kemény pálya, napsütés 14 fok. Bár ilyen lenne az egész szezon!

Zolival, Botival, Izával fél óra bemelegítésre mentünk, semmi negatív jel az izmokból, semmi gáz a keringésnél.

Ma a hosszú távra neveztem ( egy normál középtáv egyébként), 4 kör a 14 kilis pályán, amelyben körönként kb. 400 m szint volt.

A pálya gyakorlatilag 3 részből állt, emelkedő a frissítőig, lejtő ami elég gyors és figyelős volt, majd egy elég uncsi sík rész Tarcal és Bodrogkeresztúr között a hegy északi lábainál.

Örülök, hogy a hosszúra neveztem, mert így értékes visszajelzéseket kaptam a szervezetemről. Nem volt jele görcsnek, erősen tudtam terhelni a pedált alacsony fordulaton is és simán kezelte fejem a magas pulzust. 3 kört 165-170 között abszolváltam A negyedik kör elején volt némi gyengeség, talán kevés folyadékot vittem be, erre figyelnem kell a jövőben. De aztán elmúlt és hajtottam tovább.

Körönként egy gél ment be, és verseny előtt egy Gutár egy géllel, valamint egy Carbonex.

Tudjátok anno mikor a tri versenyekre készültem, a futóedzéseken belső kommunikáció gyanánt az egyes futó tempóknak különböző neveket adtam, Pl. az 5 perc körüli tempó volt a normál. Aztán a 4.40 tájéka volt a gazella, 4.30 az erőlködő vagy menekülő gazella és a 4 perc  alatti volt a gepárd. Minden edzésen volt mindegyikből.

Ezt csak azért írom le, hogy  a mai értékelésemben szereplő Sagan tempót és annak létjogosultságát értsétek. Szóval van a Kontador féle tempóm amit nagyon szeretek, nyeregből kiállva sokáig, akár 20 percig is tudok a savküszöb környékén tekerni hegymenetben.

Aztán egy egynapos versenyen tavaly amikor sokáig mutatták Sagant megérintett az a leszegett fejjel való erő tekerés amit bemutatott. Nyeregben ülve, viszonylag alacsony fordulaton( 90), erőtejles, sugárzóan hatékony körhajtás.

Na ez a Sagan tempóm. Tudom, hogy kissé szerénytelen, de nem menősködésből használom, hanem komoly motiváló ereje van rám. Ma ez jött be. A Kontadoros kiállós ma nem ment valamiért.

Állóképességem jó volt. CSapatunk remekül szerepelt, remélem tovább erősödik a formánk és irány Kolozsvár!

üdv

Sok beszédnek, sok az alja...

Aki ezt a mondást az írásra is igaznak tartja, az most hagyja abba az olvasást mert most igazán sokat fogok írni a tegnapi és az azt megelőző dolgokról, egyrészt mert nagyon de nagyon sok történés volt, másrészt újra át akarom majd élni később is ezt az érzést, ahhoz pedig meg kell örökíteni a történetet, hiszen van egy olyan mondás is, hogy szó elszáll, az írás megmarad:) Na de hogy jön ez ide kérem:)

Szóval

2016-ban a formám óriási amplitúdón mozgott. A legerősebbtől a leggyengébbig, a kicsattanó egészség érzésétől, a fosástól legyengültig, volt itt minden.

Kiss Áronnak és a tudatosságomnak köszönhetően megoldottuk azt, hogy erre a versenyre jól nézzek ki.

A verseny előtt már pénteken elutaztunk aklimatizálódni, kikapcsolódni. Marika, Eszter és én. Hála a szállás jó ágyainak mindkét éjszaka jó ágybetéten, sötétben és csendben aludhattunk.

Ez már önmagában is sokat jelent.

A felkészülésnél az volt a tézis, hogy Salzkammergut/ Duna maraton idajében kicsit túllőttünk a célon és le voltam gyengülve, tehát rehabilitációs két-három hét szükségeltetik. Ezért változtatott Áron az edzésprogramomon, bekerült egy csoki verseny a felsőtárkányi tereptriatlon képében, a konditeremben keddenként más szériában csináltam a guggolásokat, bejött oda is egy új elem a csípőhajlító gyakorlat. Ezen kívül a napi bringás edzésekből kimaradtak az SB-k, helyettük visszajött a GA1 és az MO.

A Mátra OB előtti héten szombaton elmentünk pályát bejárni Zolival és Kiss Mónikával, valamint Buzsó barátnőjével Vikivel. Ez nagyon kellett. Hiszen a verseny stratégiáját itt kezdtem el magamban érlelni. Nem jött magától értetődően azonnal a terv. Csámcsogtam rajta napokat. Aztán megszületett a vázlat, már csak cizellálni kellett. Azt meg az éjszakák szépen berajzolták a filmbe. Nem hiába mondják, hogy aludj rá egyet. A nap közben fejedbe mászó gondolati alapegységek, a fogalmak éjszaka szépen gondolatokká állnak össze. Ha nincs fogalmad valamiről, akkor arról nem tudsz gondolkozni!

Márpedig, ha nem ismered a pályát, nem tudod, mikor mi következik, esélyed sincs stratégiát felállítani.

Tehát a pályabejárás kötelező annak, aki győzni akar! A M2 győztes Meggyes Gabi Mátraházán ott volt, amikor mi Zolival.

Bogár Gabi, Szalay Peti, ott voltak amikor mi Zolival! Az mellékes, hogy sajnos volt aki elesett, ledefektelt, de a dolog lényegén nem változtat.

Szóval stratégia.

Tudtam, hogy a Mátra Maraton lesz az idei év megkoronázása, ami a mezőnyt illeti. Itt lesz a salgótarjáni kőszikla Takács Gábor, aki 90 kilós létére úgy megy a meredek emelkedőkön, hogy eddig szinte követni sem tudtam. Itt lesz az egyre jobb  formába lendülő Heiszer Zsolt, itt lesz Simonyi Ákos a tapasztalt és nagy intellligenciájú remek sportember, aki a Bükkben már majdnem utólért bennünket ( egy vállsérülésből lábadozik) és itt lesz a sokszoros Magyar Bajnok, a  verhetetlen Egei Tamás, aki több évtizednyi, tájfutásban edzett keringéssel rendelkezik. Nem utolsó sorban itt lesz a Trek hazai guruja Tordai Csaba is, aki anno Lence Armstronggal egy mezőnyben versenyzett, egyébként több száz versenyen vett már részt életében. Most csak azokat soroltam fel, akik reálisan a Bajnoki mezért jöttek el. A többieket nem becsülöm le, de most itt a győzelemről volt szó. Egyébként az idei Mátrán végigmenni is kihívás volt.

Itt csak az győzhet,  aki fizikaileg erős, a technikája a legjobb és éppen a mentális csúcson van.

Na, ezt a hármat ha összerakod a munka és a család mellett akkor Bajnok lehetsz, egyébként max. néző egy nagy versenyen. Nem akartam néző lenni!

Akartam azt a mezt. Ezért azt gondoltam ki, hogy az elején a sípályán mindent el fogok követni, hogy ne szakadjak le az ellenfeleimről, legyen az bárki, aki ott reális eséllyel megelőz. Aztán  a lejtőt megküldöm ezerrel, de nem kockáztatva, hiszen ahogy magamban motyogni szogtam, ne rohanj, nem kell akarnod gyorsan menni, hiszen anélkül is gyors vagy. A második emelkedőn, ami kb egy óra mászás lesz, csak egyformán kell mennem velük és tartani a lejtőn megszerzett előnyömet. Ha lesz. Csak akkor lehet, ha nem leszek puha a sípályán. Bevallom kicsit paráztam attól a negyed órától.

Nem viszek magammal defektszerelő cuccot, CO-t , belsőt, zsebszerszámot. Ez fél kiló minusz. Ettől is erősebb leszek 0.6 %-kal. Nem tűnik soknak. 40 kcal. Az sok? Hát ha az hiányzik az eléhezéshez akkor akár sok is lehet.

Nem viszek kulacsot a sípályára. Két 7 dl-es kulacs 1.6 kg. Az már 2 kg előny. Az már 2.5 % előny.

Az már mérhető!

Azt írja Lence a könyvében, hogy a kemény dopping kb 1-3 %-ot emel a teljesítményen. Na én most ezen a versenyen a kulaccsal és a szerszámokkal doppingolok. Meglátjuk bejön -e. A kérdés így utólag persze teoretikus, de akkor nem tudtam, megéri -e, minden esetre hittem benne és betartottam. Mi van, ha defektem van? Tolom, úgyis csak a Bajnoki mez számít. Ma a 2. hely nem ér számomra semmit. Mi lesz víz nélkül? Semmi, hiszen fiam felad majd nekem fent  2 kulacsot, azzal majd a lefelében annyival jobban megyek, hiszen ott a gravitáció, a haverom. A taktika szerint a lejtő alján elöl kell majd lennem és a második hosszú mászásnál dől el, hogy ki a legény a gáton. A végét nem nagyon tudtam prognosztizálni, mert az trükkös emelkedőkkel és lejtőkkel tarkított, ott majd a pillanatnyi erőszint lesz a döntő. Minden esetre viszek magammal több szénhidrátot és több Taurint is, kell majd az izmoknak.

A második faktor a technika. Már két hete sejtettem, hogy a hajtást totál le kell cserélnem. Meg is rendeltem a Bike24.de-ről kedvenc és bevált helyemről a lánctányérokat, láncokat és a sort. Idejében meg is jött. Szerdán a versenyt megelőző héten raktam össze. Új váltóbowden új dolgok, minden smakkolt. DE valami mégsem...

Valami megfoghatatlan nyúlós érzésem volt a leváltásoknál. Átnéztem újra és újra , de nem láttam semmit. Ennek jónak kell lennie. Csütörtökön azért elindultam a szerelőhöz Kassai Jánoshoz, hogy nézzen rá, de Kemecsénél rácsörögtem, hogy minden OK nem megyek. Jó, mondta, csak nehogy majd a versenyen legyen gebasz.

 Alkohol.

Talán a leglényegesebb tényezők egyike. A legújabb ellenfelemet Takács Gábort idén csak egyszer tudtam legyőzni, a Krosszkovácsi Maratonon. Az előtt a verseny előtt - tanult és igen komoly tudással bíró - fiamtól azt a tanácsot kaptam, hogy egyáltalán ne igyak aloholt, mert az majd észrevehetően segíteni fog a teljesítmény növelésében. Akkor segített. Azután csak megittam azt az egy két pohár meggyes sört, néha még egy picike unicumot is.

Most azt gondoltam, csináljunk precedenst a dologból. Ha  beválik, akkor nincs kétségem afelől, hogy az alkohol a legkisebb mennyiségben is károsan befolyásolja a sportteljesítményt.

Azt gondolom, hogy igazolódott a tézis! Később ha lesz kedvem még leírom, hogy miként gyengíti a sportolót. Még ehhez hozzá tartozik az is, hogy Bélteczki Zolival való tokaji edzésünk végeztével beszéltünk a témáról és Zoli nagy tiszteletemet vívta ki azzal, hogy azt, mondta, az alkohol káros folyamatokat indít be a lenyelése után. Komolyan elgondolkodtatott. Nem ez volt az egyetlen mondása ami tudatosságra és maximalizmusra utalt, hanem az is, hogy a versenyre való rákészülés hetében ő mindíg kemény lábazást csinál kedden, hogy vasárnap bika legyen. Ez- nem tudom, hogy tudja-e- nem más mint a szuperkompenzáció, amiről a szakirodalom olyan sokat ír és amelyet jómagam Áron utasításai alapján mindíg végzek. Azt hiszem van eredménye is.

Szombat. Mátrafüred. Megjöttek a többiek, Bélteczki Zoli, Orsi, Tóth Attila, Attila, Jutka,  Kanyári Boti, Zsombi. Laci, Csilla,  Izsák Csaba, Csabi aki 7 évesen körültekerte a Balatont , lassan összejön a kis csapatunk, akiket ezután a verseny után még jobban imádok, hiszen olyat adtak, amilyet még soha. No de ne szaladjunk előre.

Közös edzésen jártuk be a Mini távot, hiszen Attila anyuja Jutka, valamint párom Marika, ott fognak majd vitézkedni vasárnap. Nagyon jó volt így együtt tekerni, többen meg is jegyeztük, hogy jó ez a túrázás. Mondjuk a csajoknak nem túrázós volt a pulzusuk.

Délután megkaptuk a vadi új csapatmezeket. Gyönyörködtünk benne, aztán szurkoltunk Izsák Csabinak aki meg is szerezte a megtisztelő 3. helyet!.

Este Tóth-ékkal néztük a csillagokat, bosszankodtunk a világ ferdeségein, megittunk egy-egy valamit és aztán alvás. 11 körül Zsolti fiam és barátnője Réka is megérkeztek.

Ja, az még hozzá tartozik, hogy a váltóm elkezdett szarakodni. Na ez gáz. Vittem ide-oda. Megnézte több jobbnál jobb szakértő. Bibivel kisütöttük, hogy talán kihagytam a sor alól a hézagolót. Ez látszott a leg kézenfekvőbb hibának, hiszen így megmagyarázható az, hogy sorcsere után miért kellett a határolót állítani. És most olyat mesélek, amit nem fogtok elhinni. Sokakat megkérdeztem az utunkba kerülők közül, hogy van e nekik ilyen érdekes alakú hézagolójuk, de hiába.

Egyszer csak a tóparton, már nem is foglalkoztam nagyon a dologgal, ott ült egy fiatal házaspár egy karonülő 3 hetes csecsemővel. Nagyon cuki volt a gyerek. Én oda mentem hozzá és nagyon poénosan megcirógattam a buksiját és azt kérdeztem tőle. Nincs véletlenül egy sor alá való hézagolód picuri. Erre az apukája: nekem van, triatlonos vagyok, gyere utánam. És már viharzott is a sárga suziki swift kombi hátuljához, ahonnan előkerült egy varázsdoboz és egy vadi új hézagoló:) Na, vannak még csodák, vagy nincsenek:)

Nyomás be a kempingbe Szalay Petihez sorleszedőért. Sor le, hézagoló a helyére, sor fel, vátó hangolás és pipec minden.

Nyugodt stresszmentes alvás, 8 óra hosszú.

Reggelire és ideges készülődésre virradt a vasárnap.

Rossz hírek. Jutka beteg lett, hasi panaszai vannak Lacinak beállt a térde, Boti beteg, akkora a mandulája mint egy tojás.

Fasza akkor Zsombi, Marika, Atti, Zoli, Endre és én maradtunk a 16 beharangozottból:(

Előző nap felállítottuk a csapat sátrat, így ma már csak bandázás, gélek kioasztása, ruhapróba és irány bemelegíteni.

Attival és Zolival keltünk útra. De hamar újra döbbenten állapítottam meg, hogy a váltóm még mindíg ugyan azt a problémát mutatja. Közbe vált, ki be dobálja a soron a láncot.

De már nics esély, mindjárt start. Beszólítás. Nem ismernek meg az új mezben:) A bocis mezt visszavonultatom most, hogy megjött a várva várt GESU által tervezett és varrott pro.

Kellően spanosan indultam a versenynek. Az aszfalton már megkezdődött a veretés. A sípálya aljánál már EB VO2. Nem baj, stratégiám van. Csak be kell tartani! Nem szakadhatok le! Nyomás ezerrel, kiállni nem tudok, mert félek a váltótól. Egyszer megpróbáltam, akkora reccsenés kísérte, hogy csak na. Majdnem fel is borultam. Nagy mentéssel csak vagy 5 helyet estem vissza. Éppen elég volt, hogy Egei és Takács elmenjenek melettem. De csak 5-10 métert. Újra tempóba álltam és keményen felfelé. Halálos iram volt. Fent már messziről kiszúrtam fiamat. Jó helyre állt, bár valaki beszólt neki, hogy ez nem frisssítő zóna. Nem foglalkozott vele, hála istennek. Feladta a kulacsokat és én pedig GO.

Fent átbuktunk a Kékes kőnél és irány le a kedvenc és várva várt lejtőre. Nagyon jó volt, hogy ismnertem az első kanyarokat. KB 20 mp mulva ott is voltam a többiek nyakán. Sajnos az első 200 méteres etapra bekaptunk egy lányt. Nem lehetett előzni, az ideg majd meg ölt. Persze ellenfeleim nem erőltették az előzést, tisztában voltak vele, hogy ha én megyek előre, akkor mi lesz. De nemsokára jött a dózerút. Az lett.

Mátrafüredre leérve már jó sok előnyöm volt. Kb 6 embert előztem meg. Időközben szörcsögésre lettem figyelmes. Azt hittem, a tej spriccel az arcomba, be is tojtam, hogy akkor most van vége. Még az is átfutott a fejemen, hogy legalább vége a szenvedésnek, az első helyről állok majd ki defekt miatt. De nem a tej volt , hanem a rugóstag olaja. Kipukkadt a fox és szétfolyatta az összes olaját. Ki tudja mi lelte? Jó gyorsan mentem.

Utólértem egy Tatonka mezes fiút, akinek később még jelentős szerepe lesz az életemben.

Onnantól együtt mentünk. Ja és még egy, nem sokkal a lejtő vége előtt a bal kezemen az UV védő kerszáram alá bement egy darázs és jól belém is csípett kínjában.

Füred után jött egy nagyon élvezetes egynyomos lejtő, ott a aTatonkás fiú illedelmesen előre engedett:)

Aztán jött a nagy emelkedő. Jól jött a partner, hiszen még kérdezte is, hogy te vezetsz ugye a master3 -ban? Én, mondtam neki. Akkor gyerünk mondta:)! 

Ha bajnok akarsz lenni Zsolti - mondtam én is magamnak-akkor azt csak most teheted meg, verseny után már csak kifogásokat gyárthatsz. Úgyhogy nyomás!

Nyomtuk.

Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a nyergem megmozdul. Éppen 50-nel repesztettünk lefelé egy aszfaltos szakaszon. lenézek, hát a nyeregcső- bilincs kilazult. Szerszámom nincs. Ha innen kell végig mennem nyereg nélkül az tuti savasodás és bukta. Tatonkás barátom lehetett csak az, aki megmenti az életemet. Van pocket szerszámod, kérdem. Lassítottunk vagy negyvenre, elővette, ideadta, de nem állhattunk meg. Kinyitottam a négyes imbuszt, jobb kézzel megkerestem a lyukat, meghúztam és nyujtottam neki vissza, de mondta, hogy majd egy felfelében visszaadom. OK. Go tovább. Jött is egy felfelé, de szerencsére elment kicsit a fiú, nem tudtam visszaadni neki a szerszámot.

Ugyanis megint kilazult a csavar. Meg kell állnom rendesen megcsinálni!

 És akkor  jött és támadott az ellenség. Éredkes volt, hogy nem Gábor jött, hanem Ege. Támadott minden erős emelkedőn. Én támadtam minden lankás emelkedőn. Aztán konstatáltam, hogy nem lassú a lejtőn sem. Na mondom, most ez az a harc, amire vártam, a harc, amit vagy elveszítek és bánni fogom, vagy szenvedek érte és megnyerem.

Fej fej mellett haladtunk. A lejtők után lemeradt kicsit, aztán  megint ott lihegett a nyakamban.

Ekkor már készen voltam, görcsölt a lábam, ízzott a fejem, el voltam szomjazva és el voltam gyötörve. A váltóm folyamatosan kattogott a hajtásom néha néha megugrott, szenvedtem. Ege meg mögöttem szenvedett, azt azért éreztem. Nem voltak már a támadásai olyan vehemensek, de tartotta magát.

Ekkor jött egy hely, Zoli biztosan emlékszik rá, a bejáráson ott mondtam neki, hogy jó, hogy erősek vagyunk, hiszen ide közönséges montisnak esélye sincs feltekerni. Na ott, azt hiszem nyitottam egy kis rést. De hátra nem néztem, mert az demoralizált volna. Inkább a távolodó, közeledő neszeket, zihálást, lánccsörgést figyeltem, érzékeltem. Jött az uccsó 10 kili, ahol volt még vagy 200 körüli szint 2x100 as etapban, bitang meredeken, gyökereken, köveken. Kitekertem mindet! Egyszer csak óriási üvöltés hátulról. Minha egy mesebeli szörny fejét vágták volna le. Tudtam, hogy ez az üvöltés nekem szól, a fájdalom és a szenvedés nyögése volt ez. Nekem azt üzente, ellenfelem bajban van. Most vagy soha.  Inne csak arra ügyeltem, hogy a görcs csak annyira húzza a lábamat, hogy még működjenek az izmaim, helyenként inkább futottam, hogy más izmok is dolgozhassanak, de nem érdekelt. Azt mondtam, görcsölsz vazze, akkor görcsölve másszuk meg az utolsó kilométereket, nem érdekel, kell nekem az a nemzeti színű trikó. Nem fogom a rengeteg munkát eldobni, szirszar görcsök miatt, holmi nyeregcső kilazulás miatt és váltó problémák miatt. Ezekkel együtt is be kell érnem. Amikor az utolsó 2 kiliben jártam már csend volt mögöttem. Kiértem a napos főútra, tudtam, innem már csak 400 méter emelkedő aztán vége a szenvedésnek, vége a szezonnak, ihatok, ehetek,pihenhetek.  Itt már csak a fejem vitt. Tényleg készen voltam testileg.

Beértem a "stadionba". Most jött a flesh. Szó szerint oda hallatszott a csapat szurkolása. Minden hangot külön felismertem, ahogy torkuk szakadtából üvöltötték, hogy hajrá Zsolti! Senkinek nem volt ilyen hangos szurkoló tábora még Parti Andrisnak sem!

Kicsit sírva is fakadtam, de csak 1-2 másodpercre. Fari jutott eszembe, aki egy kondenzgyík befutó után járt ugyanígy és Baglyos Dani nyakában bújt el kicsit. 

Befutottam, életem legkeményebb és legértékesebb győzelmével. Ott lóg a két nemzeti színű trikó és a TRI bajnoki érem. Ez már örökre az enyém:)

Na ezért érdemes.

Életem első ilyen versenye.

Először is, köszönet a lelkes és barátságos rendezőknek. Köszönet Pelbárt Zolinak az odaadó munkájáért.

Volt meglepetés bőven. Úgy voltam, mint a bácsi az első műrepülésénél, gondoltam, gondoltam, na ezt nem gondoltam volna.

Célom az volt, hogy szervezetemnek -amely az utóbbi időben OTS tüneteket mutatott- kis változatosságot nyújtsak a kerékpáros edzések, versenyek monotonitását megtörve.

Ugyanakkor bíztam benne, hogy  erőm alulértékelésének tényét elhesegethetem egy jó mentális felkészüléssel és versenyzéssel.

Azt gondolom sikerült. Kategóriámban erős mezőnyben OB aranyat szereztem, kerékpáros időm az abszolút 4. lett.

Lássuk a történéseket nagyjából kronológiai sorrendben.

Megjelent a hír a triatlon csoportban. Eldöntöttem, kell ez nekem, kell egy kis változatosság, kell a kikapcsolódás. A döntés még a Bükk maraton előtt volt, tehát már akkor azon járt az agyam, amikor ott versenyeztünk. Figyeltem a tavat a környéket stb.

A Bükk TOP után teljes erővel erre koncentráltam. Elemeztem a pályarajzot, főleg a bringásat, hiszen ez volt az erős számom.

Két úszó edzést is beiktattam a hétfői pihenőnapjaimba, hogy izomzatom és idegrendszerem vegye elő a régi beidegződéseket.

Az úszó táv 500 méter volt, vadvizben, ezért az uszodában ennek megfelelően edzettem. 2x500 akat úsztam, gyakran elöl levegővel és sokat behúnyt szemmel, hogy a vadvizi nulla látást szimuláljam.

A bringa edzéseken nem változtattam, annyit viszont mindenképpen beiktattam, hogy Szilárddal elmentünk Tokajba, hogy két bringás fel-le után egyszer felfuthassak a hegyre, ugyanis még soha nem tettem ilyet. Volt ennek is tanuljága, a mezitlábas bringás és edzőcipő viselését illetőleg. Többek között ezek tesztelése is cél volt. Nagy gondot nem okozott egyik sem. Annyit jegyeztem meg, hogy kell a hintőpor a cipőkbe a kidörzsölődés ellen és a könnyebb , gyorsabb depózás érdekében.

A versenyre előző nap utaztam el, hogy a bringás pályát teljes egészében láthassam. Azt hamar konstatáltam, hogy az eleje elég durván emelkedik, (11-13%)  itt nem is nyomtam erősen, de azt is, hogy a lejtők nekem valók. Meglepő rövid meredekek, avarral, nyomvályúkkal, éles -ám jól ívelhető- kanyarokkal, helyenként sodrós nagy tempós murvával. Tudtam, éreztem, hogy ha az elejét kibírom, a tetőtől nem lesz baj. A futópálya eleje megegyezett a bringáséval, a nagy meredek húzás vagy 2 kilométeren keresztül. Ami kimaradt, az a futó lefelé volt. Gondoltam az lesz a fekete ló.

Szerencsémre a tóparton találtam szállást olcsón Aranka néninél. Este sötétedés előtt ellátogattam a sportpálya meletti kocsmába, egy unicum és egy barna sör mellett hallgattam a helyi kispályás focisták olimpiai gondolatait, kritikáit és poénjait. A sör elfogyott, mehettem vissza a szállásra és 10 órakor már aludhattam is. Nagyon jót aludtam, minimum 5 ször megvolt a másfél órás ciklus.

Pihenten ébredtem és egy jó nap elé néztem, laza, tónusban lévő izomzattal. Hála a csütörtök esti Maszázsnak amit György Rollinál kaptam.

Nyerni akartam.

Itt volt egykori nagy ellenfelem Klem Zsolt a dunántúlról a kategória triatlonos királya, na mondom, most megmutatom, milyen egy montis mifelénk. Az úszástól tartottam, tudtam, hogy ott kapok majd pár percet. Abban bíztam, hogy az első lejtőn már szedek össze mebereket és talán a futás depóba már az elejével érek be.

Verseny előtt jött a hír, a víz 17 fokos!! Basszus, anno eladtam  a neoprén ruhámat, úgyhogy ez gáz lesz. Rajtam kívül még igen sokan bíztak a melegebb vízben ezért akadt sorstársam bőven. A "profik" hoztak neoprént tehát ők nem fognak fázni. A bemelegítés ennek tükrében hibernációs sokk volt. Komolyan féltem amikor bementem a vízbe, nehogy valami szívproblémám legyen. Nem vicc ivóvíz hőmérsékletű vízben eltölteni 10-15 percet.

Start a vízből.

Na itt jött az első meglepetés. Már elfelejtettem, hogy mi van egy vizi startnál... Tülekedés, lökdösődés, pofonok, visszahúzások, víz nyelés, stb. Az első bólyáig máris szétfagyva, besavasodva és zihálva értem el, pedig nem volt 25 métertől messzebb. Na mondom mi lesz itt. Szenvedtem tovább, aztán ki a partra, fa megkerülés és vissza a vízbe. mindezt háromszor, közben négy bólyát kerülve a jéghideg vízben. Így utólag azt mondom, jó volt , hogy ki kellett jönni, mert kicsit megtörte a jeges rémületet a két segítő karja, akik kihúzgáltak bennünket a partra. Jó volt meleg tenyerüket érezni a csuklómon:) Jó volt Béci párjának bíztatása a partról.

A víz hőmérsékletét illusztrálandó csak annyit, hogy Ivancsó Béci többszörös Ironman nem dugta be a fejt a vízbe, inkább mellben úszta végig a távot. Jobban is tette, ahogy e sorokat írom érzek némi megfázásos tüneteket.

Vége a rettenetnek, a horrornak. Megfaygva, elgémberedve és kihűlve  futás a depóba. Utólag tudom, hogy 14.nek jöttem ki a vízből.

Depó, sapi, szemcsi, füldugó le, rajtszám, bukó , cipő fel, kesztyű a szájba és gyí. Kiszaladsz a  depóból , ott ülhetsz csak fel. Ott nagynehezen felhúztam a vizes kezemre a kesztyűt, de vagy fél percet vesztettem vele, mert nem töröltem meg a kezemet!! 1. hiba. Emlékezz!

Ne tudjátok meg, milyen kihűlt izmokkal szédülten montira ülni. Mintha most ültem volna rá először, olyan furcsa érzés volt.  Ami még érdekes, hogy az úszás sokkja után az emelkedőn sem ment a pulzus EB főlé, pedig lazán kellett volna az SB erre a rövid időre. Majd ma este sörözés közben Bécivel átbesszéljük ennek az élettani részét a Gedeonban.

Szóval megkezdődött a bringa, ami ugye az én számom, tehát itt nincs nyafogás, itt kérem tekerés van. Az első meredek emelkedőn 3 embert meg is fogtam, mert nekik még meredekebb volt a terep mint nekem és az OIZnak.

Aztán rakkolás saját tempómban, erősen 300 Watt fölött. Egyszer csak egy népes , kb 6 főből álló csapatot vettem észre, akik előttem két perccel jöttek ki a vízből. Ennek nagyon megörültem, őket csak majd a hegy mögötti  lejtő alján terveztem beérni. Eszek szerint jó a tempóm, erősen jövök.

A támadást a legmeredekebb szakaszra hagytam, tudtam, hogy lesz egy kb 16 %-os húsz méter az egyik kanyar után, ahol fent már majdnem sík lesz a vidék. A meredek ajára érva a köves szekción többek között Klem is leszállt és tolta, na ekkor 1000 watt a pedálra, ülve, és száj becsuk, orron lélegezve szenvedés nélküli arccal elmentem mellettük, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb  dolga. Fönt a síkon még továbbvittem az erős tempót, úgyhogy én már megkezdtem egy kis trükkös lejtőt, mire ők felérve már a port sem látták amit felvertem a kőbányánál. Lassa elértem a frissítőhöz, ahol Atti feladta a kulacsot és mondta a legelső és köztem lévő különbséget, tájékoztatás céljából az előre megbeszéltek szerint. Itt kb 7 perc hátrányban voltam a Elit fiatalokkal szemben. Elöl a sokszoros bajnok Mester Bálint hajtott.

Nos az első emelkedőt leküzdöttük becsülettel, ilyen meredekségű már nem lesz, én tudtam, a többiek talán nem, ez lélektanilag nekem volt nyerő. Tudtam, hogy jön az én pályám. Nyomás lefelé hatvannal, figyelős, néhol nyomvályús, íveket rajzolós , bunnyzós részekkel, de tömény élvezettel.

A lejtő után 2-3 %-os támadós emelkedők következtek, amelyeket nagytányéron kiállva terveztem  megnyomni, de nem volt pulzus, nem volt ami az izmokat oxigénnel ellássa, úgyhogy maradtam a fenekemen és inkább nagy erővel nyomtam a pedált kisebb fordulaton.

Aztán megint erős lejtő, bükkös murvával, sodrós kanyarokkal kisebb vízátfolyásokkal, de szépen adható volt. Egy -két fiút itt is megfogtam. Aztán hárman elég szorosan értünk le a tópartra. KB 30 " előnyöm keletkezhetett az utolsó meredek partfalon való lezúdulás után, ahol immár a 3. helyen álltam.  A tóparton egy gél és korty a kulacsból.

A depóban nagyon sok bringa volt ami jó jel:).

Bringa letámaszt, cipőcsere, bukó le, rajtszám hátra, sapi csere, egy korty víz és GO.

A futás könnyebben ment, mint azt emlékeimből előhalászva a triatlon versenyek tapasztalatai alapján gondoltam.

A futópálya ugyanaz volt az első 4 kiliben. 1800 méter erdei egynyomos majdnem sík, aztán a meredek emelkedő. Na itt majdnem 170 ig tudtam emelni a pőulzusomat, de inkább 165 volt az átlagos. Az órám tartományait 165-175-ig állítottam be jelzésre. Futásban nem vagyok nagy szám, tehát tudtam, hogy fel fognak érni. Minden pályabíró melletti elhaladáskor kértem őket, hogy füttyel vagy kiáltással jelezzék, hogy mikor halad el a mögöttem lévő előttük.

Lassan fogyott a fél perc, kisvártatva még a tető előtt visszaelőztek ketten. Aztán még jött két futó, egyik sem az én kategóriám, úgyhogy nem versenyeztem velük, mert nem tudtam, hogy mi lesz a futás második felében. Csak az járt a fejemben, hogy a Klem féle csapatot, akiket otthagytam, nem engedhetem el, sőt azt is meg akarom előzni, hogy a végén dőljön el a kérdés, nem tudtam, hogyan leszek a végén erőileg.

A frissítőn adtak valami orvosságszagú izonak nevetett löttyöt, soha életemben nem ittam ilyen szart.

Megkezdődött a futás lejtő, ami 3 km-en keresztül tartott és kicsit meredekebb volt mint a fel. Nekem ez újdonság volt. Elvileg segít a gravitáció, de a combizmokat egészen érdekesen terheli, a lábszár külső izmai, inai nagyon igénybe vannak véve. Pulzus rendben, erőm van, csak oda kell figyelni a lábam elé.

A frissítő utáni túrista csoport jelzése szerint másfél perc előnyöm volt a mögülem érkezővel szemben. Elég kell, hogy legyen. Egyrészt előzni igen nehéz az egynyomos meredek erdei ösvényen, másrészt 90 másodperc az 90 másodperc kérem.

A vége felé az egyik hajtűben mégis "rámesett" a fiú. 30 éves lehetett, kopasz, erős, atléta testalkatú. Na mondom itt az ellenfél akire titkon vártál. Ugyanis a mai napot mentális erőpróbának szántam, nincs megalkuvás, nincs takarékláng. Győzelem van, vagy halál. A tópart már karnyújtasra volt, mindössze egy technikás kanyargós kis szerpentin lefelé, egy vályú szerű mélyedés, azután egy kaptató, kb 20 méter. Azután egy meredek partfal, óvatosan csúszós és onnan sík. Itt már voltak nézők is szép számmal. Pl. Bari Béla Tiszaújvárosi legenda a szénné varrott testével. Meg is jegyezte már az első körben, hogy szép bringás kört mentem. Most is ott állt.

A verem alján a srác (Csuja Gábor) támadott és elém lépett. De nam hagytam annyiban, a kaptatón visszatámadtam, volt kratft, Béla is erőt adott. Úgy értünk le a tó partjára, hogy  közvetlenül   a nyomomban lépdelt, éreztem a lihegését a vállamon. Megkerültük a tavat balról, itt már menekülő gazella tempóban( 4 perc/km) haladtam, készülve a finisre.

A  depó bejárata előtti letörésen ami kb 3 méteres szintkülönbég volt Gábor megeresztette a lábait. Nagyon gyors volt a lejtőkön, ezt láttuk a korábbi másfél perc villámgyors ledolgozásával. Itt  nyitott is egy 2 méteres rést.

Nem adtam fel, amint a síkra értem én is kiengedtem a maximumot, mellé értem, itt mintegy 40 méter volt a célig, nyomtuk maxon, egy örökkévalóságnak tűnt, mintha super slow motion-ben néznénk a meccset-  de éreztem, hogy bennem még van. Ebben a pillanatban, mintha megérezte volna erőmet azt hörögte: a tiéd. Feladta, én értem be a célba óriási érzésekkel és két másodperc előnnyel. Óriási finish volt, életemben kétszer éltem át ilyet, most és  a Krosszkovácsi befutóján.

10. lettem abszolútban, a dinnyézés közben csak nézegettek, az egymást jól ismerő tereptriatlanos fiatalok, hogy ki lehetek. Ettünk, ittunk, beszélgettünk, hozták az első 13 befutó listáját!!!

1:50.22 az össz időm.

Elemezgettük, páran megdícsérték a montis időmet és azt ahogy a pályán mozogtam, mondtam, hogy Nyíregyházán nagyon sok ilyen montis terem:), jövőre megtanítom őket úszni és akkor majd nekik nem is marad dinnye:)

Aztán jött Judit 2.00 körül Judit, aki most indult a futó körére. ( JUdit végül bronzérmes lett, gtarula)

Szurkoltam Szilárdnak, aki 2:05.30-ra ért be. (aki ezzel ezüst OB érmet szezett)

Majd Béci 2:07.16. ( Béci kategóri aVI. helyének örülhetett)

Részletes eredmények a temposport.hu oldalán.

Eredményhírdetés után Eger, várjátékok. Bécivel és családjával végignéztük a vár ostromát,  korhű ruhákba öltözött színészek és hagyományörzők előadásában, aki lehettek vagy 200-an. Hallgattuk a fülsiketítő ágyúdörgést közvetlen közelről és átélhettük a kordonok mögül, hogy anno a XVI. században vitéz elődeink, hogyan adták életüket hitükért, családjaikért és a jövő nemzedékéért. Kardokkal, bárdokkal ütötték a betörő törököt, mi pedig szurkoltunk- bár tudtuk ezt a meccset mi nyerjük:). Vacsiztunk egy finomat a vár oldalában aztán irány haza.

Szuper startcsomagot adtak a 4000 forintos nevezésért,  barátságos rendezőgárda fogadott bennünket.

Gyönyörű Bajnoki érmet kaptam, a gyűjteményem legcsinosabb darabja  lesz.

A verseny  sok pozitív töltést adott, jobbára  kemény szenvedések árán. De mint azt a ókori kínai bölcsek mondják: semmit nem adnak ingyen.

 Mindamellett hazafelé az autóban madarat lehetett volna fogatni velem, olyan felszabadultan éreztem magam.

Ebben az évben ez a második bajnoki cím, amit nagy örömmel hozok haza. Egy lehetőség még van az XCM-ben a Mátrában.

Csak el kell hinnem és akarnom kell!

Kategória 3. hely

A verseny rajtjában, amikor láttam a mezőnyt, tudtam, hogy a mai dobogó értékes lesz. Meg kell mondjam őszintén, hogy nem tettem volna túl sok pénzt arra, hogy ott lszek, de reménykedtem. Az elmúlt két hétben sok szintet mentem, hogy bepótoljam, amit év közben elfelejtettem:). Nem mentem elég szintet idén. Hegyibringás szint nélkül? Noormális?

A felkészülés mondhatni zavartalan volt, a gyengeség amit a Dunán éreztem távolodni látszott. Az edzéseken mentem szépen.

Pénteken mentünk le a helyszínre, hogy elintézhessünk egy -két nevezést. Sátraztunk. Sajnos a szomszéd csapat rettentően berúgott és hajnalig nyomták a Tankcsapdát, valamint a zenéhez méltóan üvöltötték, hogy eleget ittam és be vegyok rúgva,- mintha ezt egyébként nem hallottuk volna. Aztán valaki rájuk szólt, amitől kicsit lejjebb adták. Nem sokat aludtam.

Reggel készülődés, haverok üdvözlése és közös bemelegítés a fiúkkal. Nem sikerült igazán hosszúra. Nem lesz ma pulzus adatom, lemerült a szenzor. Basszus.

Rajtbeállás. Azért jó a licensz -többek között-, mert a licenszdíjadért és persze az eredményeidért cserébe nem kell sorban állni és nem kell tülekedni. Beszólítanak! Előkelő és kényelmes! Váltsatok licenszet! Ezzel VIP starthelyet.

Start. Erősen kezdtünk a felvezető autó után. Elöl mentem ahogy szoktam és figyeltem, mikor jönnek az ellenfelek. Minden erőset ismerek, nemcsak a kategóriámból, hanem abszolútban is, ezért tudom, hogy nagyjából hogy is állok tempóban. Jött Endre, kondenzcsíkot húzva kívánt jó versenyzést és elviharzott. Aztán jött Simonyi Ákos híres M3 versenyző aki egy vállműtét után van lábadozóban. Kis súlyfeleslege ellnére szépen faképnél hagyott. Na mondom ez szép. Jött Takács Gábor aki nemrég Salzkammergutban 15 óra alatt végignyomta az extrém távot!! Jött Heiszer Zsolt is, idén egyre jobb formában,  sajnos ő is elment az első emelkedőn.

Jött Tibike is, el is panaszoltam neki, hogy fejben KO, vagyok és éppen most maradtam le a dobogóról. Szóval 13 km mászás, 500 szinttel. Nem élvezem az ilyet, de nyomom a saját wattokon és kész. Tudom, hogy a másik oldalon jön az én pályám, a lejtő. És jött is, alig vártam. A nagy lejtő aljára szépen visszajöttem vagy 20 helyet az abszolútban. Az első kör  vége felé egy kis emelkedőn megfogtam Ákost (dobogót érő előzés volt) aztán  egy bitang gyors köves lejtőn mentem el Heiszer  Zsolt mellett hatalmas sebességgel, ezzel megvolt az ezüst. Pillanatnyilag...

Leértünk a síkra és nyomás a startzónába, ott ment el  a mezőny a második körre. A frissítőnél nem volt ott a frissítő ember!! Basszus meg kell állni, mert elszomjazom, akkor görcsök jönnek. Ittam pár pohárral aztán nyomás tovább. A kanyar mögött ott volt a frissítő ember (lány, Tagács GAbi párja) OK. Van víz, nyomás! Buktam vagy 30"-et de nem ezen fog múlni, gondoltam. Ekorra egyébként lelkileg túlestem a mélyponton, hála a lejtőknek és az Oiznak amely hihetetlen biztonsággal vitt le rajtuk. Zsolt előttem frissített, illetve kapta a kulacsát, Tibike még mögöttem kicsivel. Irány a DH pályán felfelé. Ismertem a helyet, meredek mint a bűn, utálom. De neki is van másik oldala:). A tetőn még párat előztem, hogy ne tartsanak fel a lejtőn. Mentünk mint a gép. Tibikének köszönhetően- aki visszaadta a reményt, hiszen húzott az emelkedőkön- szépen faragtam a hátrányomból és fel feltűnt Zsolt a rikizöld Scapeljével és a vadiúj 1x12 hajtásával. 10-52 kicsit sor?:). A hullámvasutak alkalmával egyre közelebb jöttem hozzá, míg végül beértem. De nem akárhogyan. Egyszerre értünk egy jobbos kanyarba- amit én el is csesztem kicsit- ahol kit értünk utól, na kit? Az élen álló Gábort. Meg is toltam kicsit, hadd menjen, megérdemli. ( Ő azt hitte a másik Zsolt volt az). NA mondom megvagytok, innen majd megyünk együtt és a végén sprintben eldöntjük a kérdést. Sajnos a Zsoltra való felzárkózás sokat kivett belőlem, így nem maradt elég puskapor a végére. Az uccsó dombon szépen elléptek előlem vagy 1 perccel.

A végső egynyomos lejtőn a Strava szerint csak Szalay Peti, Buruczki Szilárd és  Dina Marci volt gyorsabb nálam:).

Na ez a lejtő mindíg hatalmas élvezetet ad. Veszélytelen sima felület, élvezetes kanyarokkal és nagy sebességgel. Igazi montis érzés! Ezért megyek és csak ezért. Az emelkedőket rühellem:)

De hiába voltam itt gyors, ellenfeleim elmentek és bár egy percen belül érkeztünk a célba, nekem ma a 3. hely jutott. Büszkén álltam fel melléjük.

Direkt nem írtam, hogy CSAK, mert nem csak. Igazán szépen feltámadtam fejben, szülinapom volt, szülinapi dobogó, erős emberek mellett, mi kell még.

A szomszéd asszony (kisgalya SikterZsuzsa), akiknél előző este bandáztunk fürdés után odajött hozzám, hogy gyere légyszi és masszírozd meg Laci derekát, mert készen van. Mentem, mondom meggyúrom neki.

Hát ahogy odaérek, a teljes csapat ott áll vigyorogva, szülinapi tortával, gyertyával, jégbehűtött pezsgővel, vendégsportolókkal. Feliratokkal stb.

Meglepődtem és nagyon nagyon jól esett! 51.

Éreztem, hogy ennek a kis montis csapatnak van jövője.

Remélem még sok ilyen szép élménnyel gazdagszunk.

 11 fővel vonultunk ki, hat érmet hoztunk el!

Judit mini távon M3 -ban első lett úgy, hogy az M3 férfiban is 2.lett volna ezzel az idővel!!! Marika 10 percet kapott tőle ajándékba, de ezzel ő is 4. lehetett volna a férfiak között. Gratula! Örökifjú csajok. Biztosan jól karban vannak tartva:)

Boti U17-ben a képek tanulsága szerint végig elöl tekert, lószolt, aktív volt, aztán a végén a sprintben leesett a lánca és visszaesett a 2 helyre a kategóriájában.  Pech, de tanulság is.

Zoli rövid táv férfi felnőttben 1, azaz egy másodperccel maradt le a győzelemről ugyanis nem ismerte az ellenfelet aki előtte pár méterrel futott be és nem sprintelte le őt.

Atti 6. lett egy igen erős mezőnyben, mindösssze 5 perccel Zoli után befutva.

Endre a közép távon, igen szép idővel 3. lett.

Laci és Orsi becsülettel végigmentek, Orsinak még esése is volt , ennek ellenére amikor azt kérdeztem tőle, hogy: lenne kedved a dobogóra állni? Azt válaszolta, akarok!

Azt éreztem, hogy ez a nap mindenkinek bejött!

Szóval folyt. köv.:)

A Mátrán mutatjuk be a csapatot immár az új mezben, amelynek terve igen sokaknak tetszik, nekünk mindenképpen. Támogatónk a High5 direkt kiemelte, hogy egyszerű és vagány lesz, valamint triatlonos kollégától is kaptunk elismerő szavakat. A dizájn alapja az egyszeűség és a funkció.

Hajrá!

Szóval monti vásárlás.

Először is a montizás nagyon veszélyes és költséges sport, idén már ketten haltak meg montiversenyen!

Költséges, mert a por és a sár miatt úgy fogynak az alkatrészek, hogy szinte észre sem veszed, máris új lánc, sor, stb. kell.

Na, az elrettentő mondatok után azért írok pár pozitív gondolatot is.

Azért teszik a kerékpársport mert igazságos. Kicsi  a szerencsefaktor. A befektetett munka  95 %-ban eredmény formájában megjelenik.

Azért élvezem a montit, mert minden gyötrelmes emelkedő kitekerése közben ott a lejtőn való suhanás élményének üdítő képe.

A  monti vásárlás -mint életünk legtőbb döntése- érzelmi alapon fog megvalósulni nálad is. Tudom, hogy fejlett érzelmi intelligenciával rendelkezel és ez azt jelenti többek között, hogy vannak gondolataid az érzelmeidről és azt is, hogy ügyesen bánsz gondolataid érzelmi irányításával. ( ezt most olvastam  egy könyvben, nogyon jó)

Engedd meg, hogy leírjam röviden a saját montis történetemet és ebből sok hasznos következtetést le tudsz majd vonni, ezzel is közelebb kerülve  döntésedhez.

2010-ben vettem egy outit. Orbea Aqua. Azért Orbea, mert  Erikánál tudtam EP-kártyával fizetni, akkor ez volt a szempont. Az outizgatás, a síkon dög unalom. Ezért 11-12 ben triatlon. Szenvedés végig, csak a befutó volt a jó benne. Over. 12 őszén volt egy monti XCO versenyecske Nyíregyházán szülőlakótelepemen a Jósa városban, ezért elővettem a 2000 óta porosodó ámbár anno nagyon szeretett montimat. Az egy Magellán Scutum volt STX RC felszereltséggel.

A versenyt kategóriámban megnyertem és ami ennél is több, élveztem a terepen a bringázást, hiszen fiatalabb koromban sokat motoroztam terepen, ezért volt technikai tudásom még az idegrendszerem mélyén, ami előjött.

Azon a versenyen kipróbáltam egy karbon gépet... NA általában itt jön az, hogy ilyen kell nekem is. Anno Szlovéniában Évike Classicja kipróbálása után többé ki sem nyitottam a Struccot, nekem is Classic kellett, K4 lett.

Nem a karbon fogott meg, hanem a korszerű olajos tárcsaFÉK. Eldöntöttem, hogy montizni fogok, nekem is ilyen fékhatás kell.

A komplett bringa vásárlását túl sablonosnak véltem, ezért építeni akartam. Legyen egyedi! Elsőnek a fékszettet vettem meg, ami egy Formula RX volt, a kipróbált bringa után. Ott feküdt a nappali asztalán, ezzel indult az építkezés. Magasságom és egyéb tényezők miatt (pl a crosszmotor eleje is hatalmas nagy) természetesen 29"-os kerekekben gondolkodtam. Nem volt alternatíva a többi. Ez racionálisan döntöttem el. Akkoriban nálunk senki nem versenyzett 29 collal ezért nem volt kitől tanácsot kérni, de nem is baj, szeretem az úttörő munkát. Keresgéltem és lassacskán összeállt a gép. Egy 12.7 kilós monstrum lett belőle, de nagyon szerettem. 13-at ezzel nyomtam végig. KB 6000 kilit. Ekkor mentem először maratonokra és végeztem a 20. hely körül.

Aztán szépen lassan rájöttem, hogy mi is számít a montin... Tapasztalatból, saját káromon.

Év végén karbon vázú, jó teleszkóppal rendelkező, természetesen Formula fékű bringákat kezdtem el nézegetni.

A keret 4-500 e ft volt.

Nézegettem mindenféle német kínai csodát, amerikai fostalicskát stb stb. Közben azért vesztemre ránéztem az Orbea legújabb modelljeire is. Ekkor egycsapásra beleszerettem, de fülig az Almába kék fehér változatban.

Ezután- bár tovább keresgéltem, -hiszen ennek az ára 1.280.000 volt- nem tudtam kiverni a fejemből. 

Addig rafináltam amíg megszereztem! Mennyire helyesen döntöttem Életem legkedvesebb tárgya lett, minden ráüléskor mosoly futott át arcomon, minden tekerés élvezet volt. 10 kiló alatt volt  a súlya, repült az emelkedőkön.

Kerekein annyit módosítottam, hogy UST külső került rájuk, a legkönnyebb és leggyorsabb. Ugyanakkor elkezdtem edzővel készülni a téle folyamán, terveim voltak. Azt akartam, hogy versenyképessé váljak.

14-ben megnyertem vele a TOP maraton középtáv M2 összetettjét, bár versenyeket még csak ritkán nyertem, de sok dodogó összejött.

Az Alma könnyű volt és merev. Kiváló volt az R1 fékszett rajta. A fox működése sem hagyott semmi kivetnivalót maga után. Mentem vele mint a tank. Lejtőkön senki nem mehetett el mellettem. Ebből most sem engedek:).

Aztán a támvilla nyeregvázcső találkozásánál apró hajszálrepedések jelezték, hogy talán az XL váz nem úgy működik mint a prototipus után gyártott s,m, vázak, ezért 15-ben meguntam a garanciális cseréket és harmadszorra különbözet megfizetése után váltottam Oizra.

De ehhez a 15-ős spec maraton előtti napon ki kellett próbálnom egy karbon fullit. Az első 10 perc és az első lejtő után tudtam, fullym lesz, as soon as possibile.

A következő gar. cserénél jött OIZ, immár matt piros-fekete kombóban. A vázon kívül semmit sem cseréltem, az össz felszereltség jött az Almáról.

15 2. felét és az idei szezont ezzel nyomom.

A kerekek XT-k, a legjobb!! Starpabíró, viszonylag könnyű, igénytelen és ami a lényeg nincs rajta küllőlyuk, total UST-re termett. Kónuszos az agy, ami talán macerásabb mint az ipari csapágyazás, de évente egyszer kell csak szétszedni és akkor no problem. Kolozsváron a 2. defekt után nem volt cuccom javítani, de feladni nem akartam, felnin mentem 18 km-t a célig. Az XT felniknek kutya baja!!

A váltás, hajtás XT. egyedül a hátsó váltó XTR. Hajtásban nehogy XT fölé menj, mert az XTR könnyebb ugyan, de kopik mint a picsa. A váltókarok XT-k, tökéletesek. Talán még alacsonyabb kategória is elég lehet. SLX is. Hajtásban kell az XT. Pont jó súlyú és a kopása is kibírható. Lánc XT. XTR fele annyit megy el szétnyúlik mint a nyál.

Azt be kell kalkulálni, hogy két lánccal kell használni paralell. Tudod:) Azért, hogy az egy lánc ne nyúljon el hamar és ne nyalja el a lánctámyérokat, sort hamar. Ezzel a trükkel ki lehet tolni az imént említett alkatrészek kopását és idő előtti cseréjét.

Szentírás: esős edzés és poros, saras edzés, verseny után minden esetben fémtisztára kell mosni a láncot fogaskerekeket, majd száradás után jóféle plajjaj megkenni.

Nekem fontos volt, hogy ne kínai legyen a váz. Nem mintha nem lennének jók, csak a spanyol virtus bejön:)

Nem akarom, hogy én legyek a 386. kjubos buzi, legyek én egyedül Oizos buzi.

Na ennyi!